Kultúra

2014.02.10. 18:25

Mind nagyon szeretne élni

A Kaposvári Egyetem harmadéves színművész-osztálya Csehovval érkezik a hétvégén a Weöres Sándor Színházba: a Három nővért Kelemen József vezetésével vitték színre.

Ölbei Lívia

A „vasárnapi Irinával” beszélgettünk: Pilnay Sárát a Soltis színházból vették föl Kaposvárra, és túl van már első komoly „kinti” szerepén a soproni színházban.

Pilnay Sárát a celli Soltis Lajos Színház előadásaiból ismerheti a Vas megyei közönség. Sok jót és szépet játszott, de a legemlékezetesebb talán mégis az Álomevők című, nemzetközi karriert is bemutatott táncszínházi bemutató, abban is Sára gyönyörűséges „műlovarnő-jelenete”: amikor a fiúk fölemelik, mintha maga rugaszkodna el a földtől – és hegedül, hegedül.

Ha meggondoljuk, Csehov Három nővére is kaphatta volna az Álomevők címet. De közbevetőleg meg kell jegyezni, hogy Pilnay Sára a Csehov-próbák előtt a soproni Petőfi Színházban kapott fontos szerepet: Katona Imre igazi commedia` dell arte-produkciót rendezett a Két úr szolgája című Goldoni-vígjátékból, amelyben Sára lány és fiú egyszerre, a komédia szabályai szerint ő a fiúruhát öltő szépséges-szerelmes kisasszony, aki persze végül felfedi a kilétét – és minden jóra fordul. Harmadéves színművészeti egyetemistaként belekóstolni a társulati létezésbe nem akármilyen tapasztalat, az egyetemen majd az ötödik évben töltik színházaknál gyakorlati idejüket a színész-hallgatók. Sára azt mondja, a „velős commedia` dell arte-előadás” után különben is jókora váltás volt bekapcsolódni az egyetemi Csehov-próbafolyamatba. A megjegyzéssel, hogy a Csehovval való találkozás vágyálom, próba- és sarokkő a színészek számára, Sára teljes mértékig egyetért: Csehovot máig az egyik legfontosabb, legsokrétűbb szerzőként tarthatjuk számon, akinek világát megnyitni nagy feladat. Bár ma már szerencsére egyre több az ellenpélda, Csehov nevének hallatán a közönség rögtön valami szomorúra, borongósra gondol. Pedig „Csehovon” sokat lehet nevetni: de mennyire, hogy szórakoztató. Miközben persze sírni kell. A kaposvári egyetemisták előadása vajon milyen?

Sára azt mondja, szándékaik szerint sírós-nevetős előadás a Három nővér: „Amikor csináltuk, főleg sírtunk, most főleg nevetünk.”

Pilnay Sára itt B. Péter Pállal a celli Soltis Lajos Színház Igazak-bemutatóján. Az előadás rendezője Katona Imre (Fotó: Benkő Sándor/Archív)

Irina, Mása és Olga folyton az elveszett értékek, a tovatűnt és visszahozhatatlan ifjúság után sóhajtozik, közben pedig pedig – például éppen Irina – képtelenek megnyílni, és respektálni az egyszerű, elérhető, emberi érzéseket. Sára szerint persze, van ezekben a lányokban bizonyos fokú önzőség; ahogy a többiekben is. Talán ebből is adódik, hogy olyan sokszor elbeszélnek egymás mellett a szereplők. De van bennük valami ellenállhatatlan boldogságvágy is, amit muszáj szeretni. A harmadéves színészosztálynak ez az első olyan munkája, amelyben a női szerepeket kettőzve játsszák, és mert a kétféle csapat kétféleképpen közelíti meg a darab kapcsolatrendszerét, érdekes árnyalatkülönbségek adódhatnak.

Irina a legfiatalabb a három nővér között, „köztes állapotban”: még majdnem kislány, már majdnem nő: „Mint minden egyes szereplő ebben a darabban, ő is nagyon szeretne élni. Fontos, hogy ez a boldogságvágy, ez az élni akarás végig megmarad mindannyiukban, akkor is, amikor körülöttük minden kiüresedik, romba dől.”

Sára (a „vasárnapi Irina”) azt mondja, nagyon boldog, felhőtlen volt a próbaidőszak is Kelemen József vezetésével. A Három nővérrel a szombathelyi vendégjátékok alkalmával lép ki az osztály először (osztályvezető tanár: Kocsis Pál) a Kaposvári Egyetem falai közül, aztán hamarosan a budapesti Stúdió K következik.

Február 16-án (vasárnap) 19 órakor tehát: a Három nővér Kaposvárról – a WS Színház Márkus Emília Termében. Február 17-én 15 órakor lesz még egy előadás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!