Szombathely mindenkép(p)en: a levéltár kiállításán családi fényképekből rajzolódik ki kilenc évtized történelme

A kiállítás nem előzmények nélküli. A Vasi Múzeumbarát Egylet évek óta igyekszik feltérképezni a szombathelyi amatőr fotósok tevékenységét. Felhívást tettek közzé a hagyatékok felkutatására, találkozókat szerveztek az ismert és kevésbé ismert műkedvelő fotográfusok leszármazottaival. A gyűjtőmunka során előkerült archív fotókat, negatívokat digitalizálták, az így összeállt anyag adja a kiállítás magját. Kiegészülve levéltári relikviákkal, személyes tárgyakkal, magángyűjteményekből származó darabokkal, amelyekhez a tárlatrendezők is hozzájárultak kreatív ötletekkel.

A kiállítás a mintegy kéttucatnyi amatőr fotográfus munkáit négy időrendi egységbe szerkesztve, jól áttekinthetően tárja a nagyközönség elé. A kronológiai határok: 1899, ebből az évből maradt fenn Vizmathy Géza szombathelyi tisztviselő első amatőr felvétele, a záró év pedig 1990, amikor a robbanásszerű technikai fejlődéssel jelképesen lezárható a fekete-fehér fotózás nagy korszaka.

Bajzik Zsolt levéltáros, a kiállítás kurátora, a gyűjtőmunka összefogója segítségével tekintsük át röviden, mi jellemzi a négy történelmi korszak amatőr fotósainak törekvéseit. Az első, 1899-től 1919-ig tartó fejezet a fent említett Vizmathy Géza több száz darabos hagyatékából válogat. Munkáit megszámozva, jegyzetelve, naplóban gyűjtötte, számos felvétele a várost bemutató kiadványokban, képeslapokon is megjelent. Fotóin láthatók kedves, sok esetben ma már nem létező helyszínek, a KIOSZK, a régi víztorony, az Erzsébet-fa, a régi vasútállomás és az időközben megépülő új. Légifotózásban is ő volt az első: felmászott a templomtornyokba, és magasból is megörökítette szeretett városát. Tette ezt a körülményes és drága üveglemezes technikával. Képein látható a műtermet hátrahagyó bátor amatőr fotós keze nyoma, szó szerint is: pár fotón ott van az ujjlenyomata.

Az 1920-tól a II. világháború végéig tartó korszak jórészt családi fotóalbumok láncolata. Látványosan terjed a fotózás, az amatőrök kézikönyvekből és egymástól sajátítják el a technikát. A többségükben orvosok, gyógyszerészek, aranyművesek köréből kikerülő amatőrök az előhívást is maguk végzik. Gazdag időszak ez: a Brenner és a Szigetváry család fotográfiái mellett feltűnnek Almásy László repülőgépről készített felvételei is. A családi albumok történelmet hordoznak: olyan eseményekről tudósítanak, mint Mikes püspök hazatérése olasz útjáról, Horthy Miklós látogatása, Éhen Gyula temetése. Az amatőrök gépei az új szobrok, épületek születését is dokumentálták.

A történelem nyomott légkörének tükre az 1945-56 közötti időszak, amikor az embereknek se kedvük, se pénzük, se idejük nem volt fényképezni. A háborús helyreállítások, a rossz utak mellett politikai nagygyűlések és díszszemlék virítanak a képeken. Kiemelkedik a sorból Dömsödy Péter szemészorvos anyaga, aki egy országos kiállításon is szerepelt, illetve Bárány Mihály városi alkalmazott dokumentumfotói. Majd az újabb fellendülés időszaka: 1957-től 1990-ig. Egyre több család fotózza a gyerekeit, a fotózáshoz érdekes helyszíneket keresnek. Ott van a fényképeken a KRESZ-park, a Pelikán szobor. Fotóklubok dokumentumait láthatjuk, pályázatokra készülnek a képsorok. Reczetár János, Szigetváry Ferenc, Koczor László, Kosztolánczy Tibor, Gonda György és mások fotóin megjelenik a művészi igény és nem ritkán a humor is. Jelképesen a letakart Lenin-szoborral és a Szombathelyi polgárok szobrának felállításával zárul a bemutató.

A fotók sorát régi fényképezőgépek, negatívok, személyes eszközök tárlói teszik teljessé. Egy interaktív sarokban megismerkedhetünk a sötétfülkés hagyományos előhívási módszerrel, a karzaton a szombathelyi villamos útvonalának fotódokumentumai.

Nincs, akit ne érintene meg a kiállítás, hiszen valamennyien fotózunk, a mások képei láttán bennünk is érzelmek ébrednek. És miközben szeretteinket és élményeinket örökítjük meg, óhatatlanul dokumentálunk: épületekről, parkokról, eseményekről. A kiállítás augusztus 27-éig és a karnevál ideje alatt is látogatható. A gyűjtés pedig folytatódik. A múzeumbarátok aggódva figyelnek: nehogy veszendőbe menjenek értékes családi hagyatékok.