Ma ünnepeljük a népmese napját

Ezt a kérdést persze csak egy felnőtt képes feltenni. A gyerekeknek minden áldott nap a (nép)mese napjának számít, ahogy azt a szombathelyi Brenner óvodában készült felvételeink is bizonyítják. A mesét hallgatni is, mondani is jó: észrevétlenül eligazít a világban, segít megkülönböztetni a jót a rossztól. A „mondás” is fontos, mert a mese eredetét idézi. Mostanában mintha reneszánszát élné a mese, a felnőttek körében is.

Az álomba ringató mesénél nincs jobb. Flóra (fekszik), Abigél , Kata, Kata, Dorci, Petra és Andorka Miklósné óvónő a Brenner óvodában, ahol tulajdonképpen minden áldott nap mesenap
Fotó: Unger Tamás

Az 1859-es születésű Benedek Elek közismerten Elek apó nemcsak mesemondó volt, hanem szerkesztő, irodalomszervező, sőt politikus is, híres gyereklapját, a Cimborát pedig a 90-es években indították újra Erdélyben. Mindenképpen megérdemli tehát, hogy megtartsuk őt az emlékezetünkben, és a születésnapján kicsit belegondoljunk, hogy mire is jó a mese. A rövid válasz: mindenre. Az idők ködébe vész a mese eredete, de akár egy virgonc óvodai foglalkozáson is pontosan megidézhető az a hangulat, amikor a mesélő csodálatos történetekkel szórakoztatta a közösséget, amelynek tagjai ezekben a fantasztikus hősökkel és mindennapi helyzetekkel (vándorlás, próbatétel, születés, házasság, halál) telerakott történetekben önmagukra ismertek. Mert a világot és embert magyarázó mese eredendően felnőttműfaj, és erre mintha újra kezdenénk rájönni. A mese reneszánszához minden bizonnyal sokat hozzátett a Boldizsár Ildikó által rendszerré fejlesztett meseterápia: egyre több mese-, illetve biblioterapeutával találkozunk. Dr. Györéné Losoncz Andrea például maga is elcsodálkozott, amikor megtapasztalta, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is milyen népszerű a mintegy kísérletképpen útnak indított biblioterápiás sorozat.

Hétfőn este éppen a felnőttcsoportnak tartott foglalkozást (ez már a második évad) a celli Joachim Kávé- és Civilházban, amelynek csipketerítős-porcelános hangulata jól illik a lélek megnyitásához. Akkor is, ha a bájosnak látszó mesék mélyén legkeményebb harcaink mintázatai rajzolódnak ki. Különben nem is az a fontos, hogy királylány/királyfi lennél inkább, vagy boszorkány, esetleg fanyűvő óriás. Az a fontos, hogy a történet adott pontján mit csinálsz. Innen van, hogy a végtelenül gazdag meseirodalom darabjai voltaképpen hasonlítanak egymásra: mindig el kell indulni, mindig próbatételeken kell átesni, és lehetőleg a sárkányt is mindig le kell győzni. Csak előbb föl kell ismerni.