"Nem gondoltam, hogy hitelességben legyőzök egy GPS-t" - Für Anikóval a Kitalált világban

A hangja úgy simogat, hogy karcol; úgy karcol, hogy simogat. Akkor is, ha beszél, és akkor is, ha énekel. Kívül a karcos irónia, belül a lágyság. Nem bánt, csak egy ici-picit megkóstol; vagy még azt sem. Most két zenésztárssal és a Kitalált világgal jött Szombathelyre, néhány éve a Nőstényálom című első lemezét is bemutatta a Weöres Sándor Színházban. Mert ő is „miénk”: Szombathelyen járt gimnáziumba. És mindig meg is emlékezik a szombathelyi évekről, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumról (itt kezdett el franciát tanulni, és ez akkor is fontos, ha később a nyelvtudására ráfért a fejlesztés).

Váratlanul, két dal között Hrutka Róbert hozza szóba, hogy Anikó milyen magabiztosan tájékozódik a városban. A válasz: „Nem gondoltam volna, hogy hitelességben legyőzök egy GPS-t.”

Mindig izgalmas, ha színész énekel. Mindkét lemez dalai Für Anikónak készültek – zeneszerző Hrutka Róbert, szövegíró Bereményi Géza –, apró kis történetek, könnyű kézzel rögzített impressziók, hangulatok, GPS-megjegyzések az élethez; mind-mind egy szerep. Für Anikó játssza Für Anikót. (Meg az összes nőt, aki megtölti a nézőteret.) Az első lemez 2006-ból, a második 2010-ből való. A dalok persze a koncerteken minden alkalommal újjászületnek. Für Anikó most minden fakszni és ráaggatott külsőség nélkül, szürkében-feketében, kislányos könnyedséggel - és egy érett, gyönyörű díva valahogy nyugodalmasan, megállapodottan  izgalmas belső ragyogásával áll a szombathelyi közönség elé. Egyik oldalán Hrutka Róbert – a dalok gitáros-zeneszerzője –, a másik oldalán Kalmus Felicián csellóművész. Vendége is érkezik: Fekete Linda a WSSz társulatából. A Fekete Orfeusz-duett  zeneszerzője Gerendás Péter, szövegírója Fekete György. Nem mellesleg ő  Fekete Linda édesapja – akinek Für Anikó a felesége. Most értjük meg a nem sokkal korábban elhangzott talányos félmondatot: „Jobb későn, mint soha.” (Ami a hazatalálást illeti.)

Ahogy az „édes mostoha” és a „Linda, a kislányom, na” a végén összekapaszkodik, abban is van valami szemérmes, már-már suta  kis irónia. A Fekete Orfeusz-dalban elhangzó sor -  „amit Cseh Tamás dúdolt kilencszázhetven nyarán” - pedig segít megfejteni azt a furcsa érzést is, amely a Für Anikónak írt Bereményi-szövegek hallatán egyre mélyebbre fészkeli magát bennünk. Bereményi felől hallgatva csipetnyit melankolikus, nosztalgikus, föl-fölragyogó visszfény minden dal – visszfénye annak, amit „Cseh Tamás dúdolt kilencszázhetven nyarán”. A ráadásdal már a karácsonyt hívja, a langyos októberi estében az avarszőnyeg neszezése is Für Anikó  hangját idézi. (Ez az a pillanat, amikor várni kezdjük a hóesést, amikor az avarszőnyeg helyére belegázolni való kristályszőnyeget terít az idő. Ezt is Bereményi Gézától tanultuk.)