Népzene: Sebestyén Zoltán és Tanai Erzsébet KÓTA-díjasok

- Nem is gondoltam, hogy ennyire lehet izgulni egy díjátadáson - emlékszik Tanai Erzsi az ünnepre, ahol több száz fős kórus énekelt. - A hazai kórusélet nagyjai mind előttünk kapták meg a díjakat. Egyre felemelőbb érzés fogott el, hogy ilyen alkalommal, ilyen megtisztelő körben vehettük át a KÓTA-díjat.

- Népzene kategóriában négyen kaptunk díjat, közülük ketten voltunk Vas megyeiek - fűzi hozzá Sebestyén Zoltán. - Végig kellett gondolnunk, hogy is van, hogy egyszerű emberként bekerültünk ilyen neves, rangos társaságba, ahol Kossuth-díjas zeneszerző kapja előttünk a díjat. A pohárköszöntőnél összefutottam dr. Olsvai Imrével, aki az utolsó Kodály-tanítványok egyike, az MTA Zenetudományi Intézetének professzora, ő 2006-ban kap-ta ugyanezt a díjat. Egy vidé- ki pedagógus mit keres itt?, kérdeztem magamtól. Nagy öröm, hogy ebben a kategóriában méltónak találtak minket a kitüntetésre. Kodályhoz képest mi az unokák generációja vagyunk, Olsvai Imre nagyon örült, hogy ott találkozunk.

Sebestyén Zoltán tanító szakot végzett, majd testnevelő tanár lett, később közoktatás-vezetői diplomát is, hogy igazgatója lehessen a kemenesmagasi általános iskolának. 18 évig volt igazgató, 2006 óta testnevelő. 1978-ban alakult a kemenesmagasi citerazenekar és népdalkör. 1981-ben éneket tanított felső tagozatban, amikor egy nőnapi műsorban összehozta énekes lányait és a citerás öregeket, akik ezután arra kérték, legyen a vezetőjük. Tiltakozott: se citerázni, se kottát olvasni nem tud, de mondták, nem baj, majd megtanul. Májusban már beállt közéjük játszani, miután átrágta magát az egyik öregtől kapott Citeraiskolán , és alapszinten megtanult pengetni. 1987-ben a Magyar Népművelési Intézet hirdetett egy kétéves tanfolyamot citerazenekar- és népdalkör-vezetőknek, oda jelentkezett, és dr. Várnai Ferenc szárnyai alatt elvégezte.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Nem is gondoltam, hogy ennyire lehet izgulni egy díjátadáson - emlékszik Tanai Erzsi az ünnepre, ahol több száz fős kórus énekelt. - A hazai kórusélet nagyjai mind előttünk kapták meg a díjakat. Egyre felemelőbb érzés fogott el, hogy ilyen alkalommal, ilyen megtisztelő körben vehettük át a KÓTA-díjat.

- Népzene kategóriában négyen kaptunk díjat, közülük ketten voltunk Vas megyeiek - fűzi hozzá Sebestyén Zoltán. - Végig kellett gondolnunk, hogy is van, hogy egyszerű emberként bekerültünk ilyen neves, rangos társaságba, ahol Kossuth-díjas zeneszerző kapja előttünk a díjat. A pohárköszöntőnél összefutottam dr. Olsvai Imrével, aki az utolsó Kodály-tanítványok egyike, az MTA Zenetudományi Intézetének professzora, ő 2006-ban kap-ta ugyanezt a díjat. Egy vidé- ki pedagógus mit keres itt?, kérdeztem magamtól. Nagy öröm, hogy ebben a kategóriában méltónak találtak minket a kitüntetésre. Kodályhoz képest mi az unokák generációja vagyunk, Olsvai Imre nagyon örült, hogy ott találkozunk.

Sebestyén Zoltán tanító szakot végzett, majd testnevelő tanár lett, később közoktatás-vezetői diplomát is, hogy igazgatója lehessen a kemenesmagasi általános iskolának. 18 évig volt igazgató, 2006 óta testnevelő. 1978-ban alakult a kemenesmagasi citerazenekar és népdalkör. 1981-ben éneket tanított felső tagozatban, amikor egy nőnapi műsorban összehozta énekes lányait és a citerás öregeket, akik ezután arra kérték, legyen a vezetőjük. Tiltakozott: se citerázni, se kottát olvasni nem tud, de mondták, nem baj, majd megtanul. Májusban már beállt közéjük játszani, miután átrágta magát az egyik öregtől kapott Citeraiskolán , és alapszinten megtanult pengetni. 1987-ben a Magyar Népművelési Intézet hirdetett egy kétéves tanfolyamot citerazenekar- és népdalkör-vezetőknek, oda jelentkezett, és dr. Várnai Ferenc szárnyai alatt elvégezte.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Népzene kategóriában négyen kaptunk díjat, közülük ketten voltunk Vas megyeiek - fűzi hozzá Sebestyén Zoltán. - Végig kellett gondolnunk, hogy is van, hogy egyszerű emberként bekerültünk ilyen neves, rangos társaságba, ahol Kossuth-díjas zeneszerző kapja előttünk a díjat. A pohárköszöntőnél összefutottam dr. Olsvai Imrével, aki az utolsó Kodály-tanítványok egyike, az MTA Zenetudományi Intézetének professzora, ő 2006-ban kap-ta ugyanezt a díjat. Egy vidé- ki pedagógus mit keres itt?, kérdeztem magamtól. Nagy öröm, hogy ebben a kategóriában méltónak találtak minket a kitüntetésre. Kodályhoz képest mi az unokák generációja vagyunk, Olsvai Imre nagyon örült, hogy ott találkozunk.

Sebestyén Zoltán tanító szakot végzett, majd testnevelő tanár lett, később közoktatás-vezetői diplomát is, hogy igazgatója lehessen a kemenesmagasi általános iskolának. 18 évig volt igazgató, 2006 óta testnevelő. 1978-ban alakult a kemenesmagasi citerazenekar és népdalkör. 1981-ben éneket tanított felső tagozatban, amikor egy nőnapi műsorban összehozta énekes lányait és a citerás öregeket, akik ezután arra kérték, legyen a vezetőjük. Tiltakozott: se citerázni, se kottát olvasni nem tud, de mondták, nem baj, majd megtanul. Májusban már beállt közéjük játszani, miután átrágta magát az egyik öregtől kapott Citeraiskolán , és alapszinten megtanult pengetni. 1987-ben a Magyar Népművelési Intézet hirdetett egy kétéves tanfolyamot citerazenekar- és népdalkör-vezetőknek, oda jelentkezett, és dr. Várnai Ferenc szárnyai alatt elvégezte.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Népzene kategóriában négyen kaptunk díjat, közülük ketten voltunk Vas megyeiek - fűzi hozzá Sebestyén Zoltán. - Végig kellett gondolnunk, hogy is van, hogy egyszerű emberként bekerültünk ilyen neves, rangos társaságba, ahol Kossuth-díjas zeneszerző kapja előttünk a díjat. A pohárköszöntőnél összefutottam dr. Olsvai Imrével, aki az utolsó Kodály-tanítványok egyike, az MTA Zenetudományi Intézetének professzora, ő 2006-ban kap-ta ugyanezt a díjat. Egy vidé- ki pedagógus mit keres itt?, kérdeztem magamtól. Nagy öröm, hogy ebben a kategóriában méltónak találtak minket a kitüntetésre. Kodályhoz képest mi az unokák generációja vagyunk, Olsvai Imre nagyon örült, hogy ott találkozunk.

Sebestyén Zoltán tanító szakot végzett, majd testnevelő tanár lett, később közoktatás-vezetői diplomát is, hogy igazgatója lehessen a kemenesmagasi általános iskolának. 18 évig volt igazgató, 2006 óta testnevelő. 1978-ban alakult a kemenesmagasi citerazenekar és népdalkör. 1981-ben éneket tanított felső tagozatban, amikor egy nőnapi műsorban összehozta énekes lányait és a citerás öregeket, akik ezután arra kérték, legyen a vezetőjük. Tiltakozott: se citerázni, se kottát olvasni nem tud, de mondták, nem baj, majd megtanul. Májusban már beállt közéjük játszani, miután átrágta magát az egyik öregtől kapott Citeraiskolán , és alapszinten megtanult pengetni. 1987-ben a Magyar Népművelési Intézet hirdetett egy kétéves tanfolyamot citerazenekar- és népdalkör-vezetőknek, oda jelentkezett, és dr. Várnai Ferenc szárnyai alatt elvégezte.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

Sebestyén Zoltán tanító szakot végzett, majd testnevelő tanár lett, később közoktatás-vezetői diplomát is, hogy igazgatója lehessen a kemenesmagasi általános iskolának. 18 évig volt igazgató, 2006 óta testnevelő. 1978-ban alakult a kemenesmagasi citerazenekar és népdalkör. 1981-ben éneket tanított felső tagozatban, amikor egy nőnapi műsorban összehozta énekes lányait és a citerás öregeket, akik ezután arra kérték, legyen a vezetőjük. Tiltakozott: se citerázni, se kottát olvasni nem tud, de mondták, nem baj, majd megtanul. Májusban már beállt közéjük játszani, miután átrágta magát az egyik öregtől kapott Citeraiskolán , és alapszinten megtanult pengetni. 1987-ben a Magyar Népművelési Intézet hirdetett egy kétéves tanfolyamot citerazenekar- és népdalkör-vezetőknek, oda jelentkezett, és dr. Várnai Ferenc szárnyai alatt elvégezte.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

Sebestyén Zoltán tanító szakot végzett, majd testnevelő tanár lett, később közoktatás-vezetői diplomát is, hogy igazgatója lehessen a kemenesmagasi általános iskolának. 18 évig volt igazgató, 2006 óta testnevelő. 1978-ban alakult a kemenesmagasi citerazenekar és népdalkör. 1981-ben éneket tanított felső tagozatban, amikor egy nőnapi műsorban összehozta énekes lányait és a citerás öregeket, akik ezután arra kérték, legyen a vezetőjük. Tiltakozott: se citerázni, se kottát olvasni nem tud, de mondták, nem baj, majd megtanul. Májusban már beállt közéjük játszani, miután átrágta magát az egyik öregtől kapott Citeraiskolán , és alapszinten megtanult pengetni. 1987-ben a Magyar Népművelési Intézet hirdetett egy kétéves tanfolyamot citerazenekar- és népdalkör-vezetőknek, oda jelentkezett, és dr. Várnai Ferenc szárnyai alatt elvégezte.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Ezek az instrukciók szükségesek voltak ahhoz, hogy fejlődni tudjak szakmai szempontból. Sok versenyen indultunk, és én minden zsűrit végighallgattam, az összes szakértői véleményből tanulni akartam, mi a jó, mi a rossz. Ez kellett az együttes eredményeihez: a 12 országos arany minősítéshez, a háromszoros Aranypáva Díjhoz, és a háromszoros Aranypáva Nagydíjhoz, a Vass Lajos-nagydíjhoz. Persze, a mai együttes már a tanítványaimból áll, mert azok az öregek, akik engem tanítgattak, már nem élnek - meséli Sebestyén Zoltán. A díjátadáson elmondták róla: A magyar népzenei hagyományok őrzésének, tanításának és terjesztésének elkötelezett híve, a korábbi idők legnemesebb néptanítói hagyományai szerint élő, alkotó tanár.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Ez a díj egyfajta vissza-igazolást ad, egy bizonyosság, hogy az út, amin az ember közel 30 évvel ezelőtt bizonytalanul elindult, az jó - mondja. - A szenvedély, az öröm, a lelkesedés, a szakmai tudás önmagában nem volna elég, ha nem volnának rá vevők, akiknek mindezt át lehet adni.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.

- Az ember szíve egy kicsit megnyugszik, hogy a pestiek is elismerik, hogy értékes, amit itt mi vidéken csinálunk - teszi hozzá Tanai Erzsébet, aki 14 éves kora óta, vagyis épp 40 éve énekel. - De mi nemcsak hagyományt őrzünk, hanem azon vagyunk, hogy a fiatalok megismerjék. A díjátadáson megemlékeztek a 20 éves Vasi Népdalstúdióról, a 12 éves Kökörcsin együttesről, a 8 éves Perenyei Férfi Népdalkörről. Nem vették bele, pedig ez is fontos része a munkámnak, a vasi továbbképzéseket, az ifjúsági csoportok segítését. Nekünk fontos alapanyagok Békefi Antal gyűjtései. Ezeket tanítják már a tanítványaim is. Szakmai javaslatként is mindig azt kapjuk, hogy először a helyi anyagot tanítsuk, mert lelkiségében az áll közel az ott élőkhöz. Ha valaki nem érzi az övének a dalt, nem hiteles. Akkor jó, ha úgy mondja, mintha a saját életét énekelné, ahogy a régiek. Sok érleléssel ki tudunk lépni a dialektusokból, de főleg olyan tájra - például Moldvába -, amely rokon lelkületű.