Kultúra

2017.08.15. 16:45

Nincs hiány fiatal tehetségekből Körmenden - Két kiállítás is nyílt

KÖRMEND Sűrű volt a program hétfőn koraeste Körmenden. Egymás után két kiállítás is nyílt a Batthyány-kastély szívében, mindkettő helyi alkotók műveiből.

Tersztyánszky Krisztina

A Sala Terrena Galéria immár ötödik alkalommal ad helyet körmendi és Körmend környéki vagy onnan elszármazott tehetséges amatőröknek a Körmendi Napokon. A Született tehetségek elnevezésű kiírásra az alkotók műfaji, tematikai, technikai megkötés nélkül képző- és iparművészeti alkotásokat, valamint fotókat egyaránt leadhattak. A tárlaton végül 12 helyi tehetség műveit állították ki. Czvitkovits Gyula alpolgármester megnyitóbeszédében a lokálpatriotizmusról szólt: - Jó kereteket ad ez a tárlat annak, hogy a körmendiség megmutatkozzon. Külön öröm számomra az a néhány alkotás, amely az egykor itt élő művészek keze munkája. Bárhol is forduljunk meg a világban, egy biztos, Körmenden otthon vagyunk.

A fotópályázaton bemutatkozó alkotók: Kocsis Emese, Fekete Tamás, Laki-Zágon Noémi és Károlyi Barnabás, illetve H. Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár igazgatója Fotó: Jámbori Tamás

A másik kiállítás az alkotóművészet egy másik ágába, a fotográfiába enged bepillantást, mégpedig amatőrök jóvoltából. A Séta Körmenden című fotókiállítást a Batthyány Örökségközpont félemeletén lehet megnézni. Az ehhez kapcsolódó felhívás már kötöttebb volt az előbbinél. A pályázatra olyan műveket vártak a fotósoktól, amelyek a város épített környezetéről készültek. Elsősorban épületeket, tereket, utcákat, vagy azok egy-egy érdekes részletét kellett megörökíteni. A szervezők ezzel egyrészt szerettek volna teret adni a fotósoknak a bemutatkozásra, másrészt arra buzdítják a képek segítségével az Örökségközpont látogatóit, hogy tegyenek egy sétát a településen. A felhívásra öt pályázó vette a nyakába a várost. A leggyakoribb fotótéma a kastély volt. A kiírók örömére a képeken sok apró részlet, kilincs, kapu is megjelenik, amelyekre a hétköznapokon nem figyelnek fel az emberek.

Vadász Csenge mutatja be grafikáit Fotó: Jámbori Tamás

A két tárlat bő egy hónapig, keddtől vasárnapig 10-18 óra között, augusztus 19-én, a Körmendi Napok csúcsnapján pedig - a múzeumi kiállítással együtt - egészen éjfélig várja a látogatókat.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!