Kultúra

2016.07.20. 08:15

Nyaraljon Mr. Monkkal!

Aki még nem fedezte fel magának, annak azért. Aki már sokadszor nyaral Mr. Monkkal, annak azért ajánlott a hawaii utazás a nyomozóval.

Vas Népe

A pedáns Monk, a kicsit defektes magánnyomozó soha ki nem tenné a lábát San Franciscóból, ám képtelen még a gondolatot is elviselni, hogy egyetlen napig is asszisztense, Natalie nélkül kelljen dolgoznia. Így kerül Hawaiira, ahová Natalie barátnője, Candece esküvőjére utazik. Megjelenésüket furcsa dolgok kísérik Például Mr. Monk kapcsolatba lép a túlvilággal. Természetesen egy haláleset is történik, nem is akárhogyan: a holttest eltűnik, majd rendkívüli módon előkerül. S közben kék az ég, ragyogó a tenger, és a szellőben hajladoznak a pálmafák. Ez utóbbiak miatt is érdemes nyári olvasmánynak választani Mr. Monk történetét.

S azért is, mert jobb, mint a tévésorozat! Pedig nagyon kevés tévés krimiről mondható el ugyanez. Abban is különleges, hogy a tévészériából íródott a könyv, és nem fordítva. Lee Goldberg 15 epizódot írt meg 2006-tól, Hy Conrad már négynél tart. A Mr. Monk Hawaiiban című rész, a második epizód nehezen, de fellelhető magyarul is. Nem mellékes ugyanis, hogy hiába a sikerszéria, magyarul csak az első három rész jelent meg. Pedig tényleg remek, könnyű, nyári szórakozás a segédje, Natalie Teeger ironikus meséjén át követni Mr. Monkot San Fransiscóban és Hawaiiban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!