Ő volt, és mégsem: Szabó T. Anna átpillant egy másik világba

A 2014-es könyvhétre megjelent soros verseskötete, a Kerített tér (Magvető) után ismét prózával jelentkezett; de különös, költői prózával: a Senki madara (Magvető, Vivandra) talán még prózaversnek is olvasható. Vagy elbeszélésnek, mesének (a szó eredeti értelmében, amikor a mesék még felnőtteknek szóltak), esetleg kisregénynek. Főleg kisregény, ha Dragomán György új nagyregénye, a Máglya párjának tekintjük – és miért ne tehetnénk: itt is, ott is az idők mélyéről fölgomolygó mágia működik, tűz lobban föl, tűz hamvad el.

Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író a kortárs irodalom meghatározó alakja. Kolozsváron született, 1987-ben családjával áttelepült Magyarországra. Szombathelyen járt gimnáziumba, itt ismerkedett meg Dragomán Györggyel - ide köti ez az időközben felnőtté érett diákszerelem. Összeházasodtak, két fiuk született: Gábor 2002-ben, Pál 2005-ben. (Szombathelyen sokan ismerték Dragomán György édesapját, a fogorvos Dragomán Pált.) Anna, ahogy a lexikon írja, 1991-ben Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója lett, 1997-ben szerzett tanári és előadói diplomát, elvégezte az Angol Reneszánsz és Barokk PhD-programot. Tagja, később néhány félévig tanára az Eötvös József Collegiumnak. Egyetemi évei alatt kezdett publikálni, több napi és havilapban rendszeresen közöl verseket, esszéket, rövidprózát. Író, műfordító (többek között James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats, John Updike, Stuart Parker írásait fordította), tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak és a Magyar Könyv Alapítványnak, cikkeket és kritikákat ír, meg gyerekkönyveket.

És most itt van az új, „japános könyv", Szabó T. Anna Kyoko „tollából"(szerepjáték ez is). És itt a toll egyetlen tűnékeny pillanatra akár vissza is nyerhetné eredeti jelentését, hogy ti. azért toll a toll, mert anno madártollat mártott tintába, aki írni akart. Visszanyerhetné, és rögtön túl is léphetne rajta, hiszen ma már nemhogy tollat nem mártunk tintába, de nem használunk golyóstollat sem: klaviatúrát vernek ujjak (madárlábak), a szöveg testetlenül lebeg a virtualitásban. A Szabó T. Anna Kyoko időtlen és mindenütt jelen való történetében álomszerűen föltűnő, plasztikusan megrajzolt madár/lány a tollát/haját használja ecsetként, amikor jeleket ró a rizspapírra. A Senki madarát Rofusz Kinga japános-finom (tus?)rajzai kísérik, a könyv tárgynak is nagyon szép. A várakozás és a remény ezer japán darumadarát is papírból kell összehajtogatni (origami), hogy visszatérjen az az egyetlen egy. A van és a nincs, a megragadható és a tovatűnő, a kimondható és a kimondhatatlan, a megismerhető és a megismerhetetlen, a szavak előtti és a szavakon túli, az érzéki és a szellemi, az élet és az irodalom kergeti egymást ebben a magányos-szerelmes mesében. A legfőbb tét maga az alkotás, amely mindig magányos, mindig a feloldozás ígéretével.

Tátos, a főhős mögött pedig nemcsak magyar mesehősök sorjáznak az időben (az élen a csillagszemű juhásszal, akinek csillagszemét most Uccu kutya kapja meg), hanem madarakkal társalkodó szentek, a világ gyémánttengelyét tartó félkegyelműk is.

„Tátos nem félt se a maga, sem pedig a más lelkétől. Ismerte a szellemeket, ahogy az éjjeli állatok szokták, ha a vékonyabb szövetű fényen, mint egy függönyön, át-átpillantanak egy másik világba. Ő mégsem volt éjjeljáró, és minden erejével arra figyelt, hogy megértse a nappal teremtményeit", írja Szabó T. Anna Kyoko, pontosabban a Senki madara elbeszélője. A Senki madara - átpillantás egy másik világba.

És persze jó játék is. Az író kimonóban, virágzó cseresznyefa alatt, kibontott, hosszú hajjal, mandulaszeme mosolyog. Kezében a Senki madara-kötet; lám, mégis megfogható. Ha Szabó T. Anna egy óvatlan pillanatban tükörbe néz, Kyoko néz vissza rá – vagy inkább Tori?

„Hogy zúg a tó. / De fönn az égen az arany Tejútnak / nyugodt, nagy íve látható", mondja a japán haiku, Kosztolányi Dezső fordításában. Ha április utolsó éjszakáján kinyitod az erkélyajtót, megláthatod, hogy a faágak és felhők között könnyű, vékony fényszövetből való fátylat visel a hold.