Pacalpörkölt a szív helyén

Lévai Balázs a kötetet körbeadva – szigorúan azok között, akik még nem olvasták – próbálja meg kiugratni a nyulat a bokorból: Mit sugall a könyv – mint objektum? A tétova és kevésbé tétova válaszok szerint a borító „retro-hangulatot áraszt", esetleg „elvont stílusra" utal, az viszont biztos, hogy „az erotika benne van". A további tapogatózás már célratörőbb: Nem emlékeztet az Albatrosz-könyvekre? De. Ráadásul „bele van tervezve a kopottság" is: úgy elegáns, hogy ponyvaregényes. Baranyai András tervezte, a régi jó barátság okán szoros együttműködésben a szerzővel. És lehetett volna akár „durvább" is, de hát a legnívósabb kortárs irodalom kiadójánál, a Magvetőnél azért bizonyos határt mégis tartani kell. Bár Cserna-Szabó András – pályája kezdetétől a Magvető szerzője – azt mondja, az ő szemében a popkultúra és magaskultúra nem alá-fölérendeltségben létezik: számára ugyanolyan fontos mondjuk Tarr Béla és a western; főleg, hogy tulajdonképpen Tarr Béla is „westernesen" gondolkodik. Mozartot ugyanazon a polcon tartja, mint a Slayert, és bár egy időben takargatta metálos múltját, így negyven körül már nem teszi; viszont váratlanul megszűnt benne az operával szemben érzett gyerekkori kötelező rettenet. Sőt: lehet, hogy egyszer még horgászni is elmegy. A kamasz-törvények kora lejárt. Akkoriban mindent utált, amit a szülei kedveltek, az Annie Hall-ban foglaltak szerint. Ez volt a menza után az egyik napi kötelező film, a másik a Megáll az idő. Ezen a ponton a házigazda szerepében Jordán Tamás közbeszól: „De arra biztos nem emlékszel, hogy nekem abban a filmben mi a nevem?" (Addig jutunk, hogy Ronyecz Mária férje és fürdőszoba. A port.hu-n a Gothár-film szereplőlistáján Jordán Tamásnak nincs neve. A korabeli kritikák nagyon dicsérik, őt és színészkollégáit is.)

Szóval a posztmodern és Cserna-Szabó András nem hierarchizál (jól teszi), bár a „kánoncsinálók" között ma is akadnak, akik gyanakodva figyelik a termékeny és sikeres szerző irodalmi tevékenységét. Pedig hol vagyunk már attól a kortól, amikor Cserna-Szabó András értelmiségi nagyszülei a konyhaszekrényben tárolták a „romlott kapitalimus" hangulát árasztó Albatrosz-könyveket. Lám, talán így koccant össze először a szerző tudatában gasztronómia és irodalom. Hiszen ezen a minden szempontból ízes estén a prímet mégiscsak az ezer változatban föltálalható pacal viszi. A „gasztro-esszét" is magas szinten művelő író három évig volt a Magyar Konyha című lap munkatársa, szakértelmét ott alapozta meg. Most készül a „nagy pacalkönyv", arra a „félelmetes pacalkultúrára" alapozva, amely minden ellenkező híreszteléssel szemben hajdan virágzott Magyarországon, és amelyet érdemes volna továbbfejleszteni, hagyomány és evolúció hintajátékában.

Jordán Tamás itt megint közbeszól: ha tudta volna, hogy ennyi szó esik a pacalról, főzéssel kapcsolta volna össze a Kötelező olvasmány-estet. (A Krúdy Klubban most éppen a bableveses-túróscsuszás Bábelna-előadás megy.) Majd legközelebb: Cserna-Szabó Andrástól nem idegen a nyilvános főzés.

Lévai Balázs mindenesetre megpróbálja őt visszarángatni az irodalomhoz; nem mintha a regényben nem volna metál és gasztronómia. Tehát: Egy velejéig novellista, aki ráadásul a „vak argentin könyvtáros", Borges nyomán a novellát tartja a tökéletes műfajnak (mint a csiszolt gyémánt, fölösleg nélkül) miért adja regényírásra a fejét? Cserna-Szabó András azt mondja, ma is novellistának tartja magát, a következő kötete is novellaválogatás lesz; de a Halálcsillag külön létező „kis szövegei" egyszer csak mégis történetté változtak benne. Ehhez azonban fél évre el kellett vonulnia Kolozsvárra. Egyrészt a nagyszülei nyomában, akik a negyvenes évek elején innen költöztek át Magyarországra (az író nagyapja újságíró volt, az Ellenzéknél dolgozott, az édesapja már itt született), másrészt azért, mert Kolozsváron érezhetően másképp működik, „lelassul az idő". Valahogy úgy, ahogy a Varázshegyen (Varázshegyben). Regényíráshoz ideális.

A Halálcsillag főhőse, Emlék Bundás különben már egy korábbi Cserna-Szabó-novellában már föltűnt. A regényben épp regényt ír, szerelmes. Azokon a helyeken ismerős, ahol a szerző. Jó: hasonlít rá. De nem ő.

A szentesi „Amatőr Sasok" utóélete

Lévai Balázs azt meséli, hogy a 90-es évek végén egy szentesi vízilabda-tornán hallott először „egy ígéretes helybeli novellista fiúról", aki – a sörpadon meghallván, hogy róla van szó – be is mutatkozott: „Cserna-Szabó András." A szintén szentesi Bajomi Nagy György – a WSSz Holdbeli csónakos-díjas színésze – nagy reményű vízilabdázó volt, innen emlékszik Lévai Balázsra (aki edzősködött), és innen ismeri az írót is. Még szép, hogy ott volt a Kötelező olvasmány-esten. A szentesi „Amatőr Sasok" viselt dolgait utána vitatták meg.