Kultúra

2014.10.22. 11:08

Premier a Mesebolt Bábszínházban: Az elvarázsolt testvérek

Szombathely - Ismét premierre készül a Mesebolt Bábszínház: vasárnap délelőtt 10 órakor mutatják be Jevgenyij Svarc Az elvarázsolt testvérek című darabját.

Merklin Tímea

Az elvarázsolt testvérek című darabbal bemutatkozik Guary Szandra is, aki az egyik új társulati tag. Fotó: Merklin Tímea

Igazi családi színház lesz az előadás, négyéves kortól egész a felnőttekig mindenkihez szól. Amint a szerda reggeli sajtótájékoztatón Kovács Géza, a bábszínház igazgatója elmondta: - Az elvarázsolt testvérek a  népmesei motívumokra épít, a főszereplő gonosz Zöldboszorka, vagyis Baba Yaga közismert orosz népmesei figura. Az alapkonfliktus az anya és gyerekei között zajlik, akik elszöktek, mielőtt útra bocsáthatta volna őket.

– A gyerekeknél már óvodás korban megjelenik az elszakadni vágyás, amikor az ölbéli játékokból kivonják magukat. Ez a vágy egyre erősödik, nem könnyű a szülőtől elszakadni. Egy ilyen pillanatot ragadunk meg a megtartás – elszakadás kritikus folyamatában, de sok humorral. A mesefolyamot három állat kíséri, akik a nevükben hordozzák karakterüket: Macsek Ivanovics, Mihail Dörmögics és Golyhó – mondta Kovács Géza, aki a darabot rendezi. – Nincsenek elnagyolt karakterek, nagyon pontosak az ábrázolások, a színészek jelesül birkóznak a feladattal. Boráros Szilárddal egy maszkos világot találtunk ki, hogy ne legyen könnyű a színészi játék. Így – mivel az arcokat maszkok rejtik – mozdulatokon keresztül kell megfogalmazni a karaktereket, pótolni kell a mimikát.

A padlón az anya, a gyermekeit egyedül nevelő, sok munkához szokott Dolgos Vaszilissza, aki megküzd a Zöldboszorkával, hogy elszökött gyermekeit megmentse. Fotó: Merklin Tímea

A dramaturg  Khaled-Abdo Szaida, aki Boráros Szilárddal állandóan jelen van a Mesebolt életében, a bábszínház ezekre az állandóságokra épít. A mesét a régi csapatból Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint és Kőmíves Csongor játsszák. Ezzel az előadással mutatkozik be két új társulati tag: Dolgos Vaszilissza, az anya szerepében Guary Szandrát, Macsek Ivanovics szerepében pedig Janicsek Pétert látjuk. A zeneszerző Lázár Zsigmond, aki a János vitéz és a Madarak voltunk zenéjét is írta.

A Mesebolt Bábszínház maximális üzemmódban dolgozik, 350-360 előadásuk lesz az évadban, miközben a körülményeik csak tovább romlottak: a plafon beázik, omlik a fal, a lépcsőházban csöpög a víz – jól tükrözve  befogadó épület, az MMIK sorsát. Az elvarázsolt testvérek nagyszínpadi darab, színpadra épített nézőtérrel, de mivel nem állandóan a bábszínházé a terep, építenek-bontanak, egyeztetnek, építenek-bontanak, mindez sokszor megalázó helyzeteket teremt. A közönség persze ebből mit sem fog érzékelni vasárnap délelőtt: Jevgenyij Svarc orosz drámaíró meséje egy misztikus, mély érzéseket felkavaró világba visz minket, ahol az anya megküzd a boszorkával, hogy elkószált gyerekeit megmentse.

Mihail Dörmögics a színpadon - amely egy lekoszlott, elhagyatott vidámpark, "széthulló" színhely, mint a mai családok, ahol már a csodák sem egészen úgy működnek, mint azelőtt, de a különös figurák különös szövetségeket kötnek. Fotó: Merklin Tímea

A vasárnapi premier után a Mesebolt Debrecenbe utazik egy hétre, hogy a Baltazar Espinosát játssza, a Csokonai Színház megvette ugyanis a darabot az ifjúsági és felnőtt bérletébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!