Kultúra

2017.08.16. 18:26

Régi zene Brémából - 17. századi utazásra hívják a fiatalok a közönségüket

SZOMBATHELY Másodszor szerepel Magyarországon a Prisma régi zenei együttes, a szombathelyi evangélikus templom lesz a koncert helyszíne szombaton 19 órától.

Bakos Ágnes

- Ez a program az évszakokról szól. Azzal kísérletezünk, hogy milyen szinten tudunk megszólaltatni természeti jelenségeket a zene nyelvén - árulta el a szombati koncert programjáról Hajdú Franciska Anna, a Prisma régi zenei együttes szombathelyi tagja. Brémában ismerkedtek meg a fiatalok, zenei tanulmányaik révén. Két éve alakították a Prisma régi zenei együttest: a 16. és 17. század különleges zenei világának szeretete hozta össze őket. A szombathelyi Hajdú Franciska Anna a barokk hegedű művésze. A zenekar tagja még Elisabeth Champollion, aki barokk furulyán játszik az együttesben; Budai Dávid budapesti muzsikus, hangszere a viola da gamba.

A Prisma régi zenei együttes a négy évszakot hozza el az evangélikus templomba Fotó: Prisma

A negyedik tag pedig Alon Sariel mandolin- és lantművész, karmester. Kétszeres premier helyszíne lesz a szombathelyi evangélikus templom: Franciska elmondta, külön öröm, hogy itthon léphet fel. Másrészt pedig a formáció teljesen új programja Az évszakok Itáliában című előadás. Az égtájak, évszakok mitológiai szélisteneit hívták segítségül: Notos a nyárhoz, Euros az őszhöz, Boreas a télhez, Zephiros pedig a tavaszhoz kapcsolódik. A négy különböző hangszer négy karaktert testesít meg: ezek összhangját, párbeszédét ígérik a fiatal muzsikusok. - A mi tudatunkban már ott van a 19. század, amely az individuumról szól, az egyéni érzésekről. Azelőtt más jellegű volt a zene - magyarázta a barokk zene iránti vonzalmat Franciska. A kor különlegessége vonzó a négy tehetségnek
- ezt megmutatják mindenkinek szombaton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!