Kultúra

2015.05.28. 13:16

Rend lesz a káoszban? - A Valahol Európában című darabot játszották közösen

Feledhetetlen volt a Komisz és a dESZKa Társulat közös játéka: a Valahol Európában című darabot mutatták be a sopronhorpácsi művelődési házban.

Civil Tudósítónktól

„Valahol Európában ”- sokakban idéz emlékeket a cím, az idősebb nemzedék Radványi Géza és Balázs Béla filmjére emlékszik talán. Arra a filmre, mely 2000-ben bekerült a legjobb 12 magyar film közé. Az ifjabbak Dés László és Nemes István musicaljéből éneklik a slágerré vált betétdalt Zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!..

A soproni középiskolások és a zsirai otthon színjátszó lakóinak közös előadását több településen, köztük Bükön is bemutatták (Fotó: Sodics Péter)

A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában működik a dESZKa Társulat (tanárok, általános és középiskolás diákok hét intézményből), a Zsirai Fogyatékosok Otthona színjátszást művelő lakóiból áll a Komédiás Integrált Színház [KOMISZ], a két csoport közös játékát láthattuk. Sok vastaps és teltházas előadás után (Sopron, Pápa, Nagymegyer, Bük) jutottak el Zsiráról ide, a szomszédba is. Már önmagában a tény, hogy „igazi színház” – díszlettel, jelmezzel, mely elvarázsol és elrepít bennünket egy távoli, alig igaz világba – manapság izgalomba hozza a színházat szerető közönséget az alternatívnak és modernek álmodott előadások között. A színpadon játszó gyerekek – ahogy az előadás végén Talabér Jenő polgármester fogalmazott – soha nem éltek át ilyen borzalmakat. De elhisszük nekik, elhisszük, hogy a háború hidege, a félelem reménytelensége Odakint most szörnyek járnak , az éhség szorítása megöli az érzelmeket. Nem szabad félni! Életben kell maradni, túlélni. De miért? Ösztönből, talán a holnapért, talán egymásért, a dombon egy új otthont teremtve. Ott fenn, a bolond világ fölé magasodva minden másnak látszik, ismét helye lesz az érzelmeknek, a felelősségnek, a becsületnek. A normális értékeknek egy megvadult világban. Túl nagy a zaj ott kint, s itt bent Le kell csendesedni, nem csak a világnak körülöttünk, elsősorban a saját lelkünknek, hogy meghalljuk Istent s egymást. Csupán egy tenyérnyi helyen valahol Európában rend lesz a káoszban, gyerekek nőnek fel egyik napról a másikra, hogy újrakezdjék még alig élt életüket. A darab színpadra állítása közel egy év munkájának eredménye, s a maga nemében egyedülálló. Középiskolások, ép és értelmi sérült felnőttek játszanak együtt a színpadon. Cinkos összepillantások, kézszorítások jelzik mindvégig az összetartozást. Alázattal fordulnak egymás felé, saját szerepük és a közönség felé. Ez az alázat indít meg szíveket és könnyeket a nézőtéren. Talán szárnyra kel a siker híre, eljut sokakhoz, s legközelebb még többen leszünk együtt valahol Európában, egy kis település színházában.

Sodicsné Horváth Gyöngyi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!