A mítoszok jöttek el hozzá a putriba

Az ENSZ nyilvánította nemzetközi roma nappá április 8-át. A világnap alkalmából két izgalmas kiállítás nyílt Szombathelyen.

A Szombathelyi Képtár a városi roma nemzetiségi önkormányzattal együttműködve rendezett kiállítást a szombathelyi Ferkovics József, valamint Kunhegyesi Ferenc és Balogh Tibor munkáiból. Kunhegyesi Ferenc egyéb (világnapi) elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni a péntek délutáni megnyitóra. Ferkovics József azért választotta maga mellé éppen ezt a két kollégát, hogy három generáció mutatkozhasson be együtt Szombathelyen.

Balogh Tiborral egybehangzóan állítják, hogy cigány művészként az egyetemes kultúra részének tekintik a műveiket. Cebula Anna művészettörténész, a képtár igazgatója arról beszélt, hogy az első roma művész a reneszánsz idején jelentkezett Itáliában, de a mozgalmas roma művészet kibontakozása a 20. századhoz köthető.

Dr. Puskás Tivadar polgármester és Daróczi Ágnes, a Romano Instituto igazgatója mondott köszöntőt. A képtári nézelődést Batyi Norbert, ifj. Szakcsi Lakatos Béla szombathelyi tanítványa zongorajátéka tette még izgalmasabbá. A BDK-ban egy nappal korábban a negyedik generáció jeles képviselője, Balázs János (1905-1977) festményeiből nyílt kiállítás.

Ferkovics József, Daróczi Ágnes és Balogh Tibor a képtári megnyitón - éppen egy Ferkovics-festmény előtt: "A mi kis falunk"
Fotó: Unger Tamás

"Ideje volt találni egy olyan napot, amely a hasonlóságról, nem pedig a különbségekről szól" - mondta Daróczi Ágnes, a Romano Instituto Alapítvány vezetője a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban, Balázs János festőművész ragyogó kiállításának megnyitóján.

És mi másban volna pontosabban megragadható a hasonlóság, ha nem az emberi lényeget megfogalmazó művészetben?

1990 óta ünnepeljük április 8-án a nemzetközi roma napot (Lengyelországban döntött erről a IV. Roma Világkongresszus, az 1971 áprilisában megrendezett első nagy nemzetközi roma találkozó emlékezetére). Szombathelyen szintén megvan a hagyománya az ünneplésnek. (Sőt: a Berzsenyi Dániel Könyvtár évek óta rendszeresen szervez roma kapcsolódású kulturális programokat. Legutóbb a Romano Teatro lépett föl a könyvtárban, éppen a magyar kultúra napja alkalmából. Aki ott volt, nem felejti. De említhetnénk a Holdosi József emlékét idéző délutánt is.)

Daróczi Ágnes a könyvtári Balázs János-tárlat megnyitóján egyenesen úgy fogalmazott, hogy bár Magyarországon sokfelé szerveznek irodalmi, képzőművészeti és más eseményeket a nemzetközi roma nap alkalmából, "mind közül kiemelkedik Szombathely programsorozata".

A negyven éve elhunyt salgótarjáni költő és festőművész, Balázs János (1905-1977) egyedülálló, csodálatos tünemény a magyar képzőművészetben. Ugyan már gyerekkorában rajzolt, de évtizedekre szakított a képzőművészettel: 66 évesen kezdett el intenzíven dolgozni.

Ahogy Daróczi Ágnes mondta: a versíráshoz csak papír és ceruza kell, a képzőművészethez azonban vászon és festék is. Azt pedig meg kell venni. Balázs János, "az idős filozófus", aki valóságos erdei remeteként élte az életét, és szinte soha nem mozdult ki a salgótarjáni cigánysorról (hegedűt reparált, gombát gyűjtött), "soha nem szűnt meg a világról mint egészről gondolkodni".

Gyakran ellátogattak hozzá a fiatalok: régi barátainak gyermekei, akik szintén tartották a barátságot. A Botos fiúk (neves ökölvívók), a Szabó fiú (Tamás, aki szobrászművészként megmintázta nemrég Balázs Jánost is), Szepesi József költő (ő már nem él). Daróczi Ágnes szerint Balázs János éppen nekik, az őt rendkívüli módon tisztelő fiataloknak köszönheti, hogy bőven túl a hatvanon elkezdhetett festeni. Mert egyszer "a Botos gyerek azzal adta át neki fölöslegessé vált vásznait, hogy tudja, János bácsi gyerekkorában jól rajzolt". És lám: "Még aznap elkészült az első kép, mintha gát szakadt volna át." Balázs János nem tett mást, csak hagyta, hogy "ömöljenek ezek a gyönyörűséges képek".

Daróczi Ágnes mindent köszön a megyeszékhelynek - a BDK Balázs János-kiállításának megnyitóján
Fotó: Szendi Péter

Dr. Pataki Gábor művészettörténész mindenekelőtt egy Hrabal-hőssel hozza összefüggésbe Balázs Jánost: "Azt festi, amit belülről lát." Amikor élete delén túl "kirobbant belőle a művészete, már készen volt". Ez azt is jelenti, hogy nincsenek korszakai, fejlődési szakaszai; voltaképpen nincsenek képzőművészeti analógiái sem.

Talán csak Mokry-Mészáros Dezsővel összevethető, bár Mokry-Mészáros életműve integrálódott a magyar képzőművészetbe, Balázs János befogadása viszont még várat magára: "A 70-es években egycsapásra ismertté vált - de kuriózumként. Lehetne naiv festő, de nem az. Ő nem krónikás, nem a mindennapi élet ábrázolója. Mitologikus folyamatokat jelenít meg, a mítoszok jöttek el hozzá a putriba. Az általa teremtett reflektálatlan, ártatlan világ kiindulópont - de nem folytatható." Vagyis nem várható el - minthogy nem lehetséges -, hogy Balázs János művészetének legyenek követői. Pataki Gábor a dél-amerikai mágikus realista írókkal és a Medáliákat papírra vető József Attilával hozza összefüggésbe Balázs János ragyogó színekben tobzódó, szürreálisan kavargó, divatoknak ellenálló festői világát.

És bár a megnyitón nem hangzik el, ezen a ponton mondjuk ki akkor még egyszer a szombathelyi mágikus realista Holdosi József nevét is. (Egycsapásra lett ismert, de hosszú távon nem fogadta be az irodalmi kánon. Legutóbb német nyelvterületen fedezték föl, adták ki újra a Kányák című Holdosi-regényt - mint megkerülhetetlen, minőségi irodalmi tényt.)

Kobrakirály, Kígyó ősállatokkal, Fészek, Erdőszéle. Ezek nem Holdosi József-, hanem Balázs János-címek, de lehetnének Holdosi-képek is. A Berzsenyi Dániel Könyvtár földszinti előadójában megrendezett kiállításon a festmények mellett Balázs János-verseket olvashatunk a falon (iskoláit nem fejezte be, de kezdettől falta a betűt). Például ezt: "Az öröm ha teljes / fáj." (Ne feledjétek)