Rozmaring került a horvátlövői legények kalapjára

Vajon az elnéptelenedett vidékre több száz évvel ezelőtt áttelepített horvátok hozták magukkal, vagy itt alakult ki a rozmaringolás szokása? Nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésre. Horvátlövő polgármestere, Bugnits Vilmos azt határozottan állítja, hogy falujában a 17. század óta él ez a hagyomány, melynek az a lényege, hogy a farsangfarka utolsó napján – ha úgy tetszik, húshagyókedden – a falu fiatal legényei ünneplőbe öltözve végigjárták azokat a házakat, ahol eladósorban lévő leányok laktak.

Kovácsék portáján a rozmaringoló legények

Zenével, énekszóval köszöntötték, és otthonukban a legények egyenként megtáncoltatták őket. A háziak felkészülten várták, minden földi jóval megvendégelték a legényeket és a zenészeket egyaránt. Búcsúzáskor pedig az eladó leányok egy szál rozmaringot tűztek a legények kalapjába. A legszebb rozmaring annak a legénynek a kalapjába került, aki legközelebb állt a leány szívéhez.

Az elköszönő legények a háznépet esti mulatságra hívták, hogy a farsangot méltóképpen elbúcsúztassák. A jókedvű mulatozásnak az éjfélt kongató óra vetett véget, mert attól a perctől szigorú böjti időszak vette kezdetét.

Táncoltatják az Éder kislányokat

A polgármester szerint a hagyományt a falu lakói töretlenül ápolták századokon keresztül. Kisebb változások ugyan történtek a kivitelezésben, volt időszak, amikor a tűzoltó egyesület egyenruhájában járták a falut tűzoltó-zenekari kísérettel a fiatal legények, de a lényeg nem változott, a tánc, a rozmaring, a farsang vége mindig megmaradt.

Szombaton a kora délelőtti órákban mintegy tizenöt főből álló, kalapot viselő legénycsapat indult rozmaringolásra Horvátlövőn. Simon Attila, a zenészek harmonikása elmondta, hogy a hagyományt mindenképp meg akarják őrizni, de rohanó világunkban a körülmények kényszermegoldásokat diktálnak.

Kezdődik a tánc

Hétköznap az alig kétszáz lelkes kis faluban nem lehet a fiatalokat itthon találni – ki valahol az országban tanul, ki a városban vagy Ausztriában dolgozik – így arra kényszerültek, hogy hétvégi napra ütemezzék a rozmaringolást.

A kis csapat a falu minden házába betért – kivéve azokat, amelyek lakói valakit gyászolnak – és mindenkit invitáltak az esti közös mulatozásra. Mindenütt nagy szeretettel és megvendégeléssel fogadták a háziak a legényeket, és ahol nem volt eladó leány, ott a gazdasszonyt táncoltatták meg.

Bugnits Vilmos polgármester és Simon Attila

Elérkezett az este. Lassan gyülekeztek a kultúrotthonban a vendégek, a rozmaringkalapos legények fogadták őket. Voltak, akik csipegetni való falatkákat, vagy szendvicseket, mások egy tálca süteményt vittek, úgy tűnt, hosszú menetre készültek.

A zenészek sem tétlenkedtek, fülbemászó slágerekkel csalogatták a táncparkettre a legényeket, leányokat, de az előttük járó korosztály képviselői is vígan ropták a táncot. Kitáncolták a telet, múlatták a farsangot, örültek az együttlétnek.