Varjak Projekt: sokféle befejezése van

Bár a színházi nevelésnek már Magyarországon is több mint két évtizedes múltja-hagyománya van, arra eddig nem volt példa, hogy a Varjak Projekthez hasonló erejű és színvonalú színházi nevelési program megjelenjen Vas megyében. Ráadásul ilyen intenzitással: négy nap alatt nyolc iskolai (osztály)közösség lehetett szó szerint részese annak az előadásnak, amely Varjak címmel a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány és a celldömölki Soltis Lajos Színház koprodukciójában, a Kerekasztal Társulás Színházi Nevelési Központ partneri közreműködésével jött létre a múlt évben. A turnét (a továbbjátszást) az NKA pályázati támogatása tette lehetővé. Az előadás rendezője a magyarországi drámapedagógia origója és nagymestere, Kaposi László, a benne szereplő színészek-drámapedagógusok többsége a Soltis színházból kerül ki. A celli társulatból heten szereztek a múlt évben drámatanári képesítést; éppen Kaposi Lászlónál. Benne van a Varjak Projektben a Kerekasztal Társulásból Lipták Ildikó, aki Kaposi Lászlóhoz hasonlóan tapasztalt drámapedagógus, ráadásul egyetlen apró színészi mozdulattal képes világokat, szituációkat, sorsokat teremteni. Elvégre a színházi nevelési előadás (ha jó) ízig-vérig színház: igazi színházi élményt kínál. Csak tud még valami mást is.

A Varjak a sárvári Tinódi gimnáziumban, de volt előadás Celldömölkön és Jánosházán is. Lipták Ildikó bemutatkozik, mindjárt az elején tegezésre vált: Vigyázni fogunk rátok.  Mellette Pesti Arnold, a történet főszereplője.

Íme: A színházi nevelési előadás lényege szerint mindig kérdez és sosem állít, mondja Lipták Ildikó a sikeres sárvári Varjak-délután után. És bár ma már a kőszínházi működéstől sem idegen, hogy nem megírt színdarabból, hanem ötletek, improvizációk folyamatos tisztázása-rögzítése nyomán jön létre egy-egy produkció, a színházi nevelési programok még nagyobb teret adnak a szabadságnak. Bizonyos érzékeny pontokon csoportmunka szakítja meg a Varjak-előadást is, amikor a fiatal közönség a szereplők-drámapedagógusok vezetésével, beszélgetéssel, latolgatással kialakítja a saját álláspontját a történet lehetséges-optimális folytatásáról. Ehhez a félrevonulós kiscsoportos munkához külső szemnek nincs köze. Vagy részt veszel - akár úgy, hogy hallgatsz - , vagy nem. Harmadik eset nincs.

A drámapedagógusokat érdekli a közönség véleménye, de sosem tesznek föl személyes kérdéseket. A fölvázolt történetnek-szituációnak kell annyira erősnek és ismerősnek lennie, hogy véleményalkotásra sarkallja a fiatalokat, akik az előadás révén úgy nyílhatnak meg, úgy beszélhetnek önmagukról, hogy közben nem kell pőrének érezniük a személyiségüket, nem kell kiadniuk a titkaikat. A Varjak a saját kategóriájában is különleges előadás, hiszen a létrejöttét kezdeményező alapítvány nevelőintézeti fiatalokkal foglalkozik, itt pedig központi téma a szökés, a szabadság, a bűn, az önrendelkezés, a ki vagyok én . De éppen a színre vitt Varjak-történet erejét és univerzalitását jelzi, hogy nem csak nevelőintézeti körülmények között működik: a felnőttekről való leválás, az önkeresés tizenéves korban égető és kibeszélendő probléma.

Benkő Ágnes, Márton Kristóf, mögöttük Nagy Zsuzsi, B. Péter Pál

A történet főszereplője tehát egy húsz év körüli fiú, aki két év kóma után egy katonai kutatóközpontban tér magához. Családjáról és múltjáról semmit sem tud. Nem keresték, ő pedig nem emlékszik semmire és senkire. Elementáris igényt érez rá, hogy újradefiniálja magát .

Nagy Zsuzsi, Pesti Arnold, Benkő Ágnes
Fotó: Timár Gergely

De hogyan? Ehhez nyit utakat a Varjak-előadás, amelynek minden egyes alkalommal háromféle befejezése van. Nincs mese: a saját történetét kinek-kinek magának kell megírnia.

Varjak Vasban 
Az újságíró véleménye

A Varjak-előadás abban a lélegzet-elállító pillanatban ér véget, amikor a főszereplő fiú és a nyomába eredő Varjúdoktor a kinti világban ismét összetalálkozik. „Nem kértem, hogy vigyázzon rám! Felnőtt ember vagyok.” A fiú a doktor fölé magasodik – ki tudja, mi lesz ebből. Ezen a ponton a három diákcsoport a drámatanárok vezetésével ismét félrevonul, hogy aztán a történet három lehetséges befejezésével térjen vissza. Mi legyen a vége? Legyen-e happy end? Találkozzon a fiú újra a lánnyal? Essen-e bűnbe? Csak néhány a végtelen számú lehetséges variáció közül, amelyek benne rejlenek ebben a történetben. Az alkotók „nem titkolják”, hogy amikor az előadást készítették, éppen Murakami Haruki Kafka a tengerparton című regényét olvasták. Na nem mintha a Varjak hasonlítana a regényhez, a keresés azonban stimmel, de még mennyire. Nagy Gábor, a Soltis színház vezetője azt mondja, számára is nagy élmény volt végigkísérni a vasi Varjak-turnét, megtapasztalni, ahogy a 14-18 éves gyerekeket megnyitja az előadás. Érdekes volna tudni azt is, hogy egy-egy közösségben milyen hatása lesz hosszabb távon ennek a minden tekintetben koncentrált együttlétnek. Lipták Ildikó azt mondja, nemegyszer volt példa arra, hogy egy-egy előadás valósággal átstrukturálta azt a közösséget, amely részt vett benne. Különben a Soltis színház mostanában maga is színházi nevelési előadás létrehozására készül. B. Péter Pál fölveti, hogy bár a felnőttek bevonása nyilván nehezebb, abban a közegben is érdemes volna ezt a típusú színházat kipróbálni. Ha belegondolunk, erre akár a Varjak is alkalmas volna. Ki ne érezné néha, hogy szökni kell és újrakezdeni.