Kultúra

2016.06.04. 06:56

Szenteket szent helyről, Bartókot a Bartók Teremből

Szombathelyi ősbemutatója után Budapesten a Belvárosi Szent Mihály templomban is bemutatták Horváth Barnabás: Szent Miklós csudatettei című művét a Mennyei- Földi Harmóniák Egykor és Ma sorozatban a Szentek Dicsérete című hangversenyen Vinczeffy Adrienne vezényletével.

Merklin Tímea

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége - KÓTA és a Nyugat-magyarországi Egyetem közös rendezésében a Berzsenyi Dániel Vegyeskar lépett fel a Savaria Szimfonikus Zenekarral együtt részben szakmai, részben laikus érdeklődő közönség előtt, óriási vastapsot kaptak. A műsorban három mű szerepelt: a szombathelyi születésű szent 1700. jubileuma tiszteletére írt Horváth Barnabás: Szent Márton Savariában születék című darabjának ősbemutatója, Joseph Haydn: Missa Sancti Nicolai című, vitális, mély érzelmeket keltő műve és budapesti bemutatóra kerülve Horváth Barnabás: Szent Miklós csudatettei című, drámai erejű, oratórikus képei 7 tételben.

Vinczeffy Adrienne a jól sikerült vizsgakoncertért cserébe jutalmul elvitte a hallgatókat Eszterházára, ahol zeneműveket hallgattak meg

- Ritkán születik kortárs oratórium, ezért óriási élmény - tudtuk meg Vinczeffy Adrienne-től, aki elmondta, hogy ez a koncert Horváth Barnabás Erkel-díjas zeneszerzőnek is nagy lehetőség volt. Itt tanít zeneelméletet a szombathelyi zenei tanszéken, ahogy a fellépésen szintén közreműködő zeneigazgató orgonista, Virágh András is. A koncerten részt vett a Saul fia című filmben megalkotott hangi világért Cannes-ban Vulcan-díjjal elismert Zányi Tamás hangmester is a tanítványaival, bemikrofonozták a templomot, és felvették a hangversenyt, lemez lesz belőle.

- Négy kiváló szólistánk volt: Kiss Noémi (szoprán), aki Londonban tanult régizene éneklést, és most Kanadából jött haza ezért a koncertért, a barátai fizették az útiköltségét. Magyar Szilvia énekelte az altot. Nem ért rá Altsach Gergely, aki Szombathelyen végezett magyar-ének szakon, és neki írták a tenor szólamot, ezért helyette Kéringer László volt a beugró. A basszust Kovács István énekelte, aki korábban orvos volt, ma már az Operaház basszistája.

A Berzsenyi Dániel Vegyeskar egy másik jeles koncertje volt a közelmúltban a Bartók-év tiszteletére bemutatott Bartók Béla 27 egynemű kar, ami az egyik legnehezebb ciklus, amit Bartók valaha megírt,.

- Gyerekkorom óta Bartók-rajongó vagyok, szerintem a zenéinek olyan belső logikája van, ami fejleszti az embert. Zongorán végigtanultam a műveit, nekem Bartók „anyanyelvi szintű”. Elvittem a hallgatókat a zeneakadémiára, hogy hallgassuk meg együtt egy konferencián, hol a helye ma a modern zenében, aztán végigtanultuk a 27 egynemű kar darabjait, közülük huszonkettőt be is mutattunk, a hallgatók felváltva vezényelték a Bartók Teremben. Ezt a koncertet is felvettük. A Formabontó énekóra sorozatban képzeltem el, amin Győrben például 300 diák volt. A szombathelyi Bartók Terembe 140 középiskolást hoztak, akik áhítattal hallgatták végig a hangversenyt, ami egyébként a harmadévesek karvezetés szigorlata volt, Falusi Anikó kísért zongorán. Magam konferáltam a műveket, melyik miről szól, a gyerekek nagyon figyeltek. Ez nekem azt bizonyítja, Bartók nem befogadhatatlan, ahogy sokan állítják, csak jól kell tálalni. Van bennem egy misszionárius, aki be akarja tenni az emberek lelkébe a kortárs, a 20. századi zenét, emellett küldetésemnek érzem azt is, hogy megszerettessem a régizenét.

Vinczeffy Adrienne a vizsgakoncertért jutalmul elvitte a hallgatókat Eszterházára, ahol Bardi Terézia művészeti igazgató meghívására egy koncertet hallgattak meg a marionett színház felújított termében, majd vezetéssel megnézték a kastélyt. Az Artisjus-díjas karnagy úgy összegzi az elmúlt félévet: élete egyik legszebb időszaka volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!