Kultúra

2013.04.14. 12:31

Szentgotthárd alkotói: közös kiállítás a színházban

Szentgotthárd - Összehívta, hazahívta a város a Szentgotthárdon élő és az oda kötődő alkotók egy részét egy közös kiállításra, amely a színházban nyílt és a következő hetekben látható.

Merklin Tímea

- Az itt kiállító alkotók köre nem teljes, később a többieket is meg fogják keresni. Dr. Reisinger Richárd alpolgármester a köszöntőjében a tárlat apropójáról beszélt, arról a négy jubileumról, amely alkalmat ad arra, hogy a várost több nézőpontból bemutassák, láttassák a közönséggel. Idén 830 éve alapították Szentgotthárdot, 30 éve kapott városi rangot, és 100 éves a mozi. Jövőre a szentgotthárdi csata 350. évfordulója lesz. Ebben az ünnepségsorozatban nem feledkeznek el azokról az alkotókról sem, akiknek tevékenysége a város határain túlnyúlik, és viszik Szentgotthárd jó hírét. Sokan itt örültek egymásnak a színházban tartott rendezvényen, mert régóta nem találkoztak.

- Büszkék lehetünk, hogy ilyen sok tehetség van ebben a kis városban - mondta az alpolgármester. - Szentgotthárd fontosnak gondolja hangsúlyozni, hogy ez egy büszke, összetartó közösség.

Csuk Ferenc festményei mellett helytörténeti munkáit, kisregényeit is kiállították. Fotó: Szendi Péter

A kiállításon szerepelnek Barabásné Sas Ibolya csuhébabái, Pungor Klára kerámiái, festményei, Csalló Adrienn, Drávecz István, Kern József, Karácsony Kata képei, Kázár Józsefné üvegfestményei, Nyirfás Pukler Dezső könyvei, Lőrincz Miklós verses kötetei, Ijjas Antal regényei, Szenkovits Péter és Merklin Tímea újságírók egy-egy könyve, Radics Éva munkája Takács Jenő zeneszerzőről, Csuk Ferenc festményei mellett helytörténeti munkáit, kisregényeit is kiállították. Itt van a szentgotthárdi születésű Császár István, a Szombathelyi Egyházmegye helynöke, a Székesegyház plébánosa kötete, amely Brenner János életét és vértanúságát dolgozza fel. A tárlók egyikében megtalálhatók azok a kötetek is, amelyek a Szentgotthárdon tíz évig működött Irodalmi Klub tevékenysége idején születtek a tagok verseiből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!