Kultúra

2016.05.21. 14:16

Szépen szól Savaria csörgője: Sistrum-gála Szombathelyen

Szombathely – A Bartók Béla Zeneiskola tizennegyedszer hirdette meg a Sistrum Zenei Versenyeket, a Tibold Iván Teremben megrendezett gálán a zsűri által kiválasztott nívódíjas növendékek léptek föl.

Ölbei Lívia

A Sistrum Zenei Versenyek összefoglaló név: ide sorolódnak azok a tanulmányi versenyek, amelyeket alapfokú művészetoktatási intézmények diákjainak hirdet és rendez meg – társintézmények bevonásával - a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola évről évre. Ahogy a versenyszabályzatban is olvasható: az elnevezés az Isis istennő kezében tartott bűvös erejű egyiptomi hangszerre (csörgőre) utal. Ábrázolását Savariában tárták fel, az Isis-szentély egyik reliefjén azonosítható ez a régi hangszer – mint az oltár egyik legfontosabb eleme. A sistrum kultikus szerepe abban állt, hogy hangjára indult meg a Nílus áldásos áradása, mely az ókori Egyiptom minden gazdagságának forrása volt (aki többet szeretne tudni erről, föltétlenül olvassa el Thomas Mann hömpölygő nagyregényét, a József és testvéreit). A verseny célja az élményszerű muzsikálás lehetőségének megteremtésén túl módot adni egyrészt „a zeneoktatás színvonalának folyamatos emelésére”, másrészt „szorgalmas és jó képességű növendékek megmérettetésére”, harmadrészt a tehetségek felkutatására, fejlődésük figyelemmel kísérésére, valamint szereplési, versenyzési rutin megszerzésére és a felkészítő tanárok szakmai fejlődésére.

Az idei Sistrum-gálán a házigazda intézmény növendékein túl jöttek nívódíjas fellépők Kapuvárról, Szentgotthárdról, Győrből, Mosonmagyaróvárról, Szigetvárról, Keszthelyről, Zalaszentgrótról, Veszprémből, Hévízről. A Bartók zeneiskola növendékei közül szerepelt a gálán a gordonkás Hazafi Marianna, Máté Barnabás, Menyhárt Viktória, Szovák Kitti és Prehoffer Júlia – tanáraik: Orosz Sándor, Pálköviné Békefi Cecília -; a zongora tanszakon tanuló Farkas Botond – tanára Vlasitsné Kardos Éva -; a fagottos Tullner Flóra, akit szintén Vlasitsné Kardos Éva készített föl a versenyre. Ugyancsak vasi színekben játszott a Sistrum-gálán Horváth Tamara, aki a szentgotthárdi Takács Jenő Zeneiskolában tanul furulyázni, tanára Páliné Herczeg Anita. Gratulálunk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!