Kultúra

2017.05.24. 17:45

Országos rajzpályázaton lett dobogós két szombathelyi tanuló alkotása

SZOMBATHELY - Nem volt szükség barlangásztapasztalatra: a fantáziájuk alapján dolgozhattak a gyerekek. Így készült a két vácis diák festménye is, amelyekkel egy harmadik és egy második helyezést hoztak a barlangok világát feltáró rajzpályázatról.

Bakos Ágnes

- Egy mészkőbarlangot ábrázol, ahogy egy bácsi csónakázik, és nézi a vizet - mutatta be temperával készült munkáját Zsákai Gerda. Kifejező lett a munkája: meleg színekkel sikerült hűvös, nyirkos barlanghangulatot megjelenítenie, és azt is, hogy az ember "vendég" ebben a különleges világban. Azt mondta, még nem járt igazi barlangban, csak képek alapján képzelte el a megfestett jelenetet. Ahogy Kiss Bíborka is, ő a vízre helyezte a hangsúlyt, ezért kék lett a festmény. A fehér szín egy kis fagyot, a szinte fekete sötétkék pedig titokzatosságot visz a képre - egy másfajta barlangfantázia látszik. Mindkét lány temperával dolgozott Vörös Lívia tanárnő óráján.

Bíborkát és Gerdát is megihlette a barlangtéma Fotó: Bakos Ágnes

A sok ajándék között élményt is nyertek a gyerekek: barlangtúrára utazhatnak, a pontos helyszínt maguk választhatják ki.

Szakmai volt a megközelítés az általános iskola felsőseinek kiírt pályázaton, hiszen a Speleo Myotis Barlangkutató, Természetjáró és Természetvédő Egyesület, valamint a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat közösen tette közzé a felhívást.

Második lett Kiss Bíborka Kéksége Fotó: Speleo Myotis Egyesület

A 13-14 évesek korcsoportjában volt sikeres a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két tanulója. Térben és időben is a gyerekek fantáziájára bízták az alkotást. A kiírás úgy szólt, hogy jelenítsék meg a gyerekek a barlangok szerepét az őskortól a távoli jövőig. Sok pályamunka foglalkozott barlangrajzokkal, és volt a díjazottak között olyan diák is, aki azt képzelte el, hogy ufók laknak barlangokban. Nem véletlen a sokszínű megközelítés, hiszen sok és sokféle kérdést tettek fel a barlangászok a pályázatban. Például azt, hogy milyen szerepet tölthet be egy barlang? Lehet "lakás", lehet kegyeleti hely, színházi előadások színtere. A barlangok a funkciójukon kívül esztétikai élményt nyújtanak a turistáknak - erre is igyekeztek felhívni a figyelmet a pályázattal, és a szombathelyi pályamunkák is megfelelnek ennek a célnak.

Temperával készül Zsákai Gerda Csónakban című munkája, harmadik lett Fotó: Speleo Myotis Egyesület

Nem az idei az első "barlangos" sikere a vácisoknak: tavaly Pintér Alexandra első, Gerencsér Borbála pedig harmadik helyezést ért el ezen a kiíráson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!