Kultúra

2013.05.03. 11:47

Szombathelyen lesz Don Bosco ereklyéje

Szombathely - Don Bosco 200. születésnapjára készülődve a szent üvegkoporsójának másolata, benne ereklyeként jobb keze, 2014-ig bejárja a világot. Hazánkba először Szombathelyre érkezik. Ez fontos része a szaléziak magyarországi megtelepedése centenáriumi ünnepségsorozatának.

Némethy Mária

Magyarországon május 17-26-a között üdvözülhetjük Don Bosco ereklyéjét. Az első napon Muraszombatból érkezve Rédicsnél lépi majd át a határt, s elsőként Szombathelyen köszöntik. 17-én 15 órakor két szent találkozik: Szent Kvirin vértanúságának Óperint utcai helyszínén lesz a fogadása, amit a szaléziak Szent Kvirin temploma előtt ünnepi műsor követ. 18 órától a templomban püspöki szentmise lesz. Ezután fiatalok gyűlnek össze imaórára, éjfélig egyházi közösségek teszik tiszteletüket, lesz éjszakai ifjúsági imaóra. Hajnali öt órától bensőséges, és családias szentmise után indul tovább Szombathelyről az ereklye. Főbb megállói Győr, Veszprém, Székesfehérvár, Pécs, Péliföldszentkereszt, Nyergesújfalu, Dorog, Budapest, Balassagyarmat, Szolnok, Eger, Nagymaros, Mogyoród, végül Kazincbarcika.

- Történelmi esemény lesz Szombathely életében május 17-18-a, amikor az a megtiszteltetés éri a várost, hogy először ide, Szombathelyre érkezik a szalézi rend alapítójának, Bosco Szent Jánosnak az ereklyéje - jelentette ki dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet P. Csány Péterrel, a szombathelyi szalézi rendház igazgatójával közösen tartott a főplébánián.

Szombathely azért lett a helyszíne a magyar szaléziak centenáriumi rendezvénysorozatának, mert országunkban eléggé korán, 1929-ben telepedtek meg. Dr. Puskás Tivadar az országos rendezvénysorozat egyik védnöke, január 26-án ott volt Budapesten a Bazilikában a nyitó rendezvényen. P. Csány Péter röviden ismertette a rend itteni letelepedésének történetét, kiemelte báró Ambrózy Teréz szerepét. Eközben megemlítette: a világ legkisebb szalézi tartománya a magyarországi. Puskás Tivadartól hallottuk: a világ 132 országában működik jelenleg a rend. Ő említette a vértanú halált halt Sándor István szalézi testvér nevét is, akinek októberben lesz a boldoggá avatása.

- Szeretnénk, ha a rend szellemiségének megfelelően a gyerekek, a fiatalok napja lenne Szombathelyen Don Bosco ereklyéjének fogadása, nem felnőtteknek szóló cifra ünnepség - hangsúlyozta P. Csány Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!