Szombathelyi lány a Virtuózokban - Futó Kovács Szandra Grazba készül

Ároktő egy Tisza melletti kis falu, ott született Szandra. Nem volt könnyű gyermekkora, édesanyja súlyos skizofréniával küzd, később húgánál is diagnosztizálták a betegséget. Szandrával éppen anyák napján beszélgetek, azt mondja, gyűlöli ezt a napot.

- Egy gyermek életében az édesanyának nagyon fontos, meghatározó szerepe van, nekem nagyon nehéz volt ezt feldolgozni. A skizofrénia idegrohamokkal jár, ráadásul édesanyám nem tanult meg írni-olvasni, és állandóan számítani lehetett arra, hogy valami baj történik. A betegségéből adódóan soha nem számíthattam igazán anyukámra – idézi fel a régmúltat az ifjú művész, aki érdekes módon csak tizenkét éves kora után fogott először hangszert a kezébe. - Ebben az időben egy kirendelt zenetanár érkezett a faluba. Kezdetben zongorán játszottam, de hamar kiderült, hogy azzal nem lehet annyit fejlődni, így találtunk egymásra a trombitával.

Fotó: Ohr Tibor

Szandra kezdetben nem szerette a hangszerét: fiús hangszer, mondták, csúfoltak is emiatt rendesen, egyébként is fiúsabb külsőm volt. A fiús külsőnél egy kicsit elidőzünk egy kicsit, az ifjú művészt ugyanis a leggyakrabban sportos ruhákban, félhosszú hajjal láthatjuk, sokszor igencsak markáns, fiús vonásokkal. - Nyilván nem volt női példa előttem, édesapám pedig igazán karakteres férfi, így lettem én is ilyen. Sokat csúfoltak emiatt, voltak, akik a nemi identitásomat is megkérdőjelezték. Szerencsére a vőlegényemnek így voltam szimpatikus, ahogy vagyok. Volt egy olyan korszaka az életemnek, amikor egyáltalán nem voltam mintaember, függőségekbe menekültem. Ekkortájt ismerkedtem meg Ádámmal, aki ma már a vőlegényem. Neki is voltak a gyermekkorában nehézségei, ezért ő is hamar bizonyos szenvedélyek rabjává vált. Amióta együtt vagyunk, nincsenek ilyen problémáink, jó hatással vagyunk egymásra, nemrég megkérte a kezemet, együtt élünk és közösen tervezzük a jövőnket is. - Ő dolgozik, én most vagyok végzős, és diákmunkákat is vállalok. Nem könnyű, de mégis boldogok vagyunk.

Visszatérünk a trombitához. - Nyolcadik osztályos lehettem, amikor Sárospatakon egy megyei rézfúvós találkozón láttam egy fiatal trombitaművészt. A nevére sajnos már nem emlékszem, de ő volt az első, akitől normális trombitaszót hallottam. Felnéztem rá, nagyon nehéz darabot játszott, eldöntöttem, hogy úgy szeretnék zenélni, ahogy ő. Biztatást is kaptam tőle, megdicsért, hogy milyen szépen fújok. Szandra két és fél év tanulás után került a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába. Nemrég jelentkezett a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató versenyre is, ahol sikerrel jutott túl az első válogatáson. - 2014-ben láttam ezt a műsort, akkor is jelentkeztem, ám végül nem mentem el, mert komoly önbizalmi problémáim voltak. Idén megkerestek a szervezők, biztattak, hogy nevezzek. Először egy videót kellett küldenem, A nagy orosz fantáziát játszottam, ezt követően hívtak Budapestre, az első fordulóra, ahol tovább is jutottam. Az élő adásba már nem kerültem be, erős volt a mezőny, hiszen akikkel egy korcsoportban voltam, többnyire már egyetemisták voltak - tudjuk meg Szandrától, aki Grazban szeretne továbbtanulni. - Akkor a vőlegényeddel külön költöztök majd? - kérdezem. - Dehogyis, mi már mindent elterveztünk, nyáron keres ott munkát. És hogy mik a célok? - A zenészek általában szólisták szeretnének lenni, de nekem már az is nagy boldogságot jelentene, ha továbbra is a zenével foglalkozhatnék.. Nagyon megfelelne, ha zenetanár lehetnék egyszer, vagy egy szimfonikus zenekarban találnék munkát. Az a célom, hogy hassak az emberek lelki világára, szeretek érzelmeket átadni a zenén keresztül - árulja el a lány.