Kultúra

2017.07.05. 17:00

Történelemmel átitatott borünnep Sárváron

SÁRVÁR - Az idén harmadik alkalommal rendezték meg Sárváron a Nádasdy Fesztivál Borverseny TOP30 borának kóstolóját. A helyszín ezúttal a Nádasdy Ferenc Múzeum volt, ahol a közönség nemcsak kiváló borokat kóstolhatott, hanem pohárral a kézben megtekinthette az állandó és időszaki kiállításokat.

Erős Zoltán

Az nem számít ritkaságnak, ha egy múzeum dísztermében rendeznek borkóstolót, de az már igen, ha ennek során a látogatók bebarangolhatják az egész kiállítóhelyet. A sárvári Nádasdy Fesztivál Borverseny harminc legjobb borából összeállított sétáló kóstoló szervezői: Wawrzák László és Nagy Zita Takács Zoltán Bálinttal, a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatójával együttműködve azt találták ki, hogy a borokat a múzeum különböző szegleteiben rejtik el. Így azoknak a borbarátoknak, akik a teljes kínálatra kíváncsiak voltak, felfedezőtúrára kellett indulniuk, valamint az állandó és időszakos kiállításokon át a "borlelőhelyekre."

A Nádasdy Fesztivál borversenyének sajátossága, hogy a versenyre olyan termelők nevezhetnek, akik az egykori Nádasdy uradalomhoz kapcsolódó Soproni-, Somlói-, Badacsonyi-, Balaton-felvidéki-, Zalai-borvidéken készítenek borokat. Az idén a muravidéki tételek tették nemzetközivé a versenyt, amelyen 39 pincészet 91 bora közül választották ki a Nádasdy Fesztivál Borát. Az idén ezt a címet a Ság hegyi Dénes Hegybirtok 2015-ös rajnai rizlingje nyerte el. Sokan voltak kíváncsiak erre a borra, ám ahhoz, hogy ezt meg is kóstolhassák, fel kellett kutatniuk azt a helyet, ahol ezt (is) kínálták.

A múzeum dísztermébe belépő vendégeket hangulatos dzsesszmuzsika fogadta, ahol a legjobb fesztiválborok közül tízet kóstolhatott meg a nagyközönség. A további húsz kiválósághoz, köztük a fesztivál borához is, a fél múzeumot bejárva vezetett az út.

Az eseményen bemutatkoztak vendégborászatok is. A tiszti étkezdében nevezett teremben a vulkanikus borok kedvelői találhattak érdekességeket. A torony első emeletén vasi borászatok mellett a muravidéki Huzimec Zoltán és családja mutatta be borait. A lendvai borász neve nem ismeretlen Sárváron, hiszen az ő sauvignon blanc boruk lett az idén a fürdőváros bora. 2012-es rajnai rizlingjük pedig versenyben volt a fesztivál bora címéért is.

 

A borünnep nemzetközi jellegét erősítette még a dél-burgenlandi borok kóstolója. Érdemes volt fellátogatni a torony második emeletére is, ahol a borünnep keretében nyílt meg Benkő Sándor fotóriporter Földemberek, avagy a vidéki élet című, fekete-fehér fotókból összeállított kiállítása. A nagy hatású képeken a vasi falvak lakói mindennapjaiba pillanthatnak be a tárlat látogatói.

A sétáló kóstoló szervezett programokat is kínált a borbarátok számára, akik fehér, illetve vörös kortúrán vehetek részt, bővíthették a poharak világával és a bor etikettel kapcsolatos ismereteiket is. Húszpontos rendszerben maguk is értékelhették a megkóstolt borokat és szavazhattak a fesztivál közönségdíjas borára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!