Vas megyében a képzőművészetet nem becsülik – ellenpélda a hegyháti képtár

Tóth Csaba festőművésszel - aki jelenleg a vasvári képtár gyűjteményével foglalkozik aktívan - arról beszélgettünk, mióta foglalkozik a vasi képzőművészettel, hogyan köteleződött el?

- 1986-ban köteleztem el magam, amikor a megyeházán művészeti előadói állást vállaltam. Az idős művészek közül Radnóti Kovács Árpádot és Lődör Jenőt ismertem addig, az utánuk következő nemzedékekből pedig Kiss Sándort, Horváth Jánost, Vértesi Pétert és Rasperger Józsefet. Szisztematikusan aztán eljutottam mindenkihez a műterem-látogatások során, sőt mivel a megyei amatőr művészeti mozgalom is hozzám tartozott, a nem hivatásos képzőművészeket is megismertem. Az egységes kép, ami ezután kialakult bennem, csak évekkel később realizálódott különböző tematikus kiállítások szervezése és rendezése során. (Zsdanov utca - Az ötvenes évek Vas megyei képzőművészete, 1990, Tűrt-tiltott – A Vas megyei képzőművészet aczélos évtizedei - 1991, A gondolat valósága – Absztrakciós törekvések a Vas megyei képzőművészetben 1945-től napjainkig – 1992) Az utóbbi két kiállítást Rasperger Józseffel közös szerveztük és rendeztük a Szombathelyi Képtárban. A kiállítás nagyon sikeres volt, sokan látták, sőt egy kisebb válogatás Bécsbe is eljutott belőle. A fejemben már ekkor készen állt a terve egy nagy látványelvű vasi kiállításnak, abban bíztam, hogy majd a Millennium évében, 1996-ban meg is fogjuk rendezni, de több felkérést nem kaptam a képtártól, így csak egy álom maradt. Az ezredfordulón Navratil Ferenc és Lőrincz Zoltán főiskolai kollégáimmal egy multimédiás CD-ROM projektet dolgoztunk ki a 20. századi Vas megyei képzőművészetről, ami több mint 100 életművet mutatott volna be, de tervünket sem a város, sem a megye nem támogatta. A második nagy álom is meghiúsult.

Fotók: Merklin Tímea

- Van viszont egy projekt, ami nemhogy realizálódott, de nagyon is fut: a vasvári Békeházban berendezett hegyháti képtár gyűjteménye folyamatosan gyarapszik az Ön szervezőmunkája nyomán. Hogy lett ez ilyen sikeres?

- Tulajdonképpen már nem számítottam arra, hogy az élet még egy lehetőséget ad számomra, és egy fedél alá gyűjthetem össze a 20. századi vasi képzőművészetet. Méghozzá nem időszaki, hanem állandó kiállításon. Vasváron, Kovács Tilda polgármester jóvoltából mégis megvalósulhatott. Torjay Valter barátommal kerestük meg őt, miután kirajzolódott, hogy egy jelentős vasi vonatkozású szombathelyi magánygyűjtemény, dr. Szabadfi József belgyógyász főorvos gyűjteménye, özvegye, Tömösközy Elvira önzetlen felajánlásából Vasvárra kerülhet. Ekkor zajlottak a vasvári úgynevezett Békeház uniós pályázati forrásból történő felújítási munkálatai, de az épület új profilja, funkciója még teljesen nem alakult ki. Így történhetett meg a csoda, hogy a 20. századi vasi képzőművészek önálló épületet, állandó kiállítást kaptak. A Szabadfi gyűjtemény nagyon sok kiváló művet tartalmazott, többek közt két Egyed Kálmán-, több Jaksa István-, Radnóti Kovács Árpád-, Reisz Lajos- és Gyöngyösi Simon József-festményt, de Fábián Máriától, Alföldy Jánostól, Artner Ferenctől, Pogány Aladártól, Csébi Pogány Istvántól, Döbrentey Gábortól, Fábián Gyulától, Biczó Ilonától és a szobrász Farkas Jánostól is kvalitásos művek voltak a gyűjteményben. Közvetlen az épület átadása előtt még V. Tóth László festőművész özvegye, Kovács Mária Magdolna férje életművéből ajánlott fel letétbe műveket Vasvárnak. (Itt kell elmondani azt a fantasztikus dolgot is, hogy a Szabadfi-gyűjteményből Elvira néni azt ajándékozta Vasvárnak, amit mi Valterrel együtt közösen kiválasztottunk, amire rámutattunk, az Vasváré lett. És V. Tóth László özvegye is így tett, amit kértem, mindent odaadott Vasvárnak.) A két felajánlás még így is kevésnek bizonyult, a nyitás előtt, a Nagy Gáspár Kulturális Központ átadott egy Lődör Jenő- és egy Mészáros József-festményt, valamint Torjay Valter Gottesmann Alfréd egy és Németh József több művét helyezte el hosszú letétbe a gyűjtemény számára. Az egész gyűjtemény iniciáléja az a Soproni Horváth József festmény, amire Gergye Rezső, a vasvári Nagy Gáspár Kulturális Központ felesége, Szakály Georgina figyelt fel egy pécsi aukción, amit a festő Nagybányáról visszatérve, még az első világháború kitörése előtti hetekben festett Vasváron. 2013-ban a szombathelyi Szakács László festőművész örökösei, Szakács Csilla és Szakács Kinga ajánlotta fel édesapjuk életművének nagy részét Vasvárnak, 2014-ben pedig a többi részt. Ezt követően sorra következtek a felajánlások: Zenati Pál özvegye férjének egy festményét, a Rumi Rajki Műpártoló Kör tagjai közül Marosfalvi Antal festőművész egy Jaksa István-portrét, Csonka Ernő festőművész több művet, Rajki Gyuláné két Rajki István-szobrot, három Jaksa István-festményt, Sütő Éva iparművész több Kéky Magyar Éva-művet, Mészáros Ferenc öt Fábián Mária-rajzot. Ifjú Drimmer László édesapjának több művét adta letétbe, Pozsonyi János festőművész özvegye férjének közel félszáz festményét, Sz. Hábetler Márta és Gerencsér Erzsébet saját műveket, és más vasi művészek alkotásait, Pittmann Ildikó a Pittmann gyűjtemény féltett kincsei közül több vasi művész alkotását adta át Vasvárnak, Pintér Gábor kerttervező mérnök egy Vass Béla-szobrot, az Unger és a Krieg családok S. Unger Károly és Krieg Ferenc-műveket, Kecskés Miklós egy korai művét, egy anonim felajánló több vasi művész értékes festményét, Vasvári Helytörténeti Múzeum pedig Jálics János építész képzőművészeti alkotásait adta át a Békeház gyűjteményének.

- Milyen pénzből finanszírozzák az egyre gyarapodó gyűjtemény kezelését, gondozását?

- Nagyon szűk keret áll rendelkezésre műtárgyvásárlásra, restaurálásra, képkeretezésre, de azért ebből sikerült beszerezni az utóbbi években többek közt Herényi Gothárd István, Gottesmann Alfréd, Vass Béla, Knébel Riza, Andor Béla, Pirchala Imre, Pintér György, Nagy József és Pécsi Unger Károly egy-egy művét, és restauráltatni, újrakeretezni több festményt, Károlyi Anna festőrestaurátornak köszönhetően, aki mindig nagy műgonddal, kiváló minőségben tette ezt. Eddig 73 Vas megyei alkotó műve található meg a vasvári gyűjteményben. A Vasi Panteon, ahogy Torjay Valter nevezte a gyűjteményt, azt bizonyítja számunkra, hogy a múlt század során, annak szinte minden időszakában értékes, európai léptékű képzőművészeti élet volt Vas megyében, ami mindez idáig, az ismert történelmi balsors következtében rejtve maradt, és most feltárult és megmutatkozott. Most látható itt először állandó kiállításon, hogy Derkovits életműve milyen kulturális közegből emelkedett ki. Már készülünk a második ütemtervre, a Békeházhoz közel egy üresen álló magtárépületben szeretnénk kialakítani a vasi képzőművészet modern gyűjteményét, korábban ezért kellett visszautasítani egy felajánlást, a Pozsonyi János és Kéky Magyar Éva ajándékozásokból pedig már több ilyen mű van a birtokunkban. A Török Richárd életművel együtt Vasvár immár nagyon komoly kulturális vonzerőt jelent, ahogy már többször megfogalmaztuk, a mi kis Szentendrénkké vált. Ahol időről időre szembesülhetünk képzőművészetünk értékeivel, ott a központ, Vasvár a képzőművészet terén immár visszanyerte egykori megyeszékhely szerepét.

- A hegyháti képtár és a körülötte zajló élet mintha rácáfolna mindarra, amit érték-átörökítési válság címén a tanulmányában leírt. Mi hiányzik a vasi művészeti életből?

- A Vasi Szemlében megjelent írásom ellenpéldája Vasvár, a tanulmányomban azonban erre azért nem hivatkoztam, mert ahogy a közmondásból ismert: a kivétel erősíti a szabályt, vagyis ettől az egy példától eltekintve (no meg Sárváron Németh Mihály életművének gondozása) képzőművészeti értékeink megbecsülése lesújtó helyzetben van. Az értékteremtéshez, az értékkiválasztáshoz és az értékmegőrzéshez elhivatottság kell. Akár Nyugatra, akár Keletre tekintünk, az a fajta lokálpatrióta szemlélet, amit az írásomban hiányolok, mindenütt megtalálható. A kultúra, a művészetek, a legfontosabb identitáshordozók, a helyi érték, a helyi identitás a legkisebb élő egység, ha ezt nem gondozzuk és ápoljuk, akkor elhal. A kulturális központoktól (a mi esetünkben Budapesttől) ennek gondozása nem várható, azonban a nagy egységek, a központok sorsa sem lesz más, ha a periféria kiürül és elsorvad. Egyébként a multikulturalizmusban éppen ezt tapasztalhatjuk. Túl kellene lépni már azon az ókori eredetű militáns szemléleten, hogy a vidék csak „provincia”.