Kultúra

2015.11.22. 11:14

"Vedd a dalt a szádba, ne ceruza végét" - Oladon születésnapoztak a Tarisznyások

Szombathely – A 25 éves Tarisznyások zenekar főleg gyerekeknek játszik – és nagyon sokat! –, vagyis nem csoda, hogy a szombat esti oladi születésnapi koncert ezúttal főleg felnőttekből álló közönségét szintén gyerekként kezelte, megénekeltette, sőt megtáncoltatta a jókedvű műsorvezetőként is funkcionáló Kiss Attila (Atti), Pados Zsolt (Zsolti) és a hallgatagon mosolygó, de annál intenzívebben basszusgitározó Molnár András (Bandi). A bő kétórás koncerten régi zenekari tagok is fölléptek.

Ölbei Lívia

A jubileumi koncert alaphangulatát Weöres Sándor Újévi köszöntője adja meg, a Tarisznyások által megzenésített vers – ez a zenekar profilja, rendületlenül – arra is figyelmeztet bennünket, hogy ideje nekilátni az évösszegzésnek. Vagy inkább az előretekintésnek. „Pulyka lába, malac körme / liba lába, csőre - / Mit kívánjunk mindnyájunknak az új esztendőre?” Például: „...gurgulázó gégét / vedd a dalt a szádba / ne ceruza végét.” Ez meg éppen úgy hangzik, mintha a Tarisznyások ars poeticája volna.

A nyitódal után Fazekas Gábor lép a színpadra, maga mellé szólítva Rettegi Attilát, a Szombathelyi Szolgáltató Szakképzési Centrum főigazgatóját (ehhez az intézményhez tartozik a sokáig Oladi Művelődési Központként ismert Oladi Rendezvényház is, amelynek színházterme persze nem változott). Rettegi Attila nagyjából Leonard Cohen és a Kaláka közé kalibrálja a megzenésített versekben utazó Tarisznyások együttest, aztán szerepet vált, és önkormányzati bizottsági elnökként egyrészt a polgármester üdvözletét tolmácsolja, másrészt a város oklevelét nyújtja át a Tarisznyások (első) 25 évének elismeréseként.

Az Oladi Rendezvényház nemcsak a jubileumi koncertnek ad helyet, a zenekar rendszeresen itt próbál. De a történet Vasváron kezdődött. Egészen pontosan 1990. november 26-án jött létre az a találkozó Kiss Attila vasvári, Petőfi utcai lakásában, amelynek kezdeményezője nem volt más, mint a vasvári művelődési házból Gergye Rezső, akinek már akkor is szokása volt mindig kitalálni valamit. Akkor azt találta ki, hogy Kiss Attila és Pados Zsolt – tudta természetesen, hogy zenélnek - karácsony közeledtével adjon közös műsort a hegyháti gyerekeknek. Így született meg a Tarisznya duó.

A történetmesélésben Kiss Attila viszi a prímet. A vasvári duóból úgy lett szombathelyi trió, hogy az együttes tagjai Szombathelyre költöztek. A mai zenekar három tagot számlál: Pados Zsolt (Zsolti), Kiss Attila (Atti) és Molnár András (Bandi) játszik benne (pakolással, segédkezéssel kezdte, aztán az együttes oszlopos tagja lett) . Mindannyian munka mellett áldoznak szenvedélyüknek. A zenekar szlogenje így szól: „Tarisznyások – a megzenésített vers.” Nagyon rövid ideig tartott, amíg mások muzsikáit használták; a verseket régóta ők maguk „zenésítik”. Az első saját Tarisznyás-dal a belső közmegegyezés szerint egy Ratkó József-versre készült. A legjobb kortársaktól, klasszikusoktól válogatnak, de repertoárjukban önálló műsor (és lemez) idézi a szombathelyi költő-tanár, Balogh József emlékét is.

A legkisebbek mellett megcélozták a középiskolásokat: önálló, vetített képekkel dúsított „rendhagyó órát” állítottak össze Petőfi-művekből, vagy éppen 1956 tiszteletére. A jubileumi koncertnek mindent összevetve játékos, vidám, napsugaras hangulata van (a fotókon föltűnnek Pados Zsolt és Kiss Attila legfőbb „napsugarai”, a lányaik), különös tekintettel a tavaszhívogatásra. Egy ponton Pados Zsolt meg is táncoltatja a közönség soraiból a legbátrabbakat. De ha a nyitódal (Weöres Újévi köszöntője) a „malac körmét” emlegeti, zárásképpen az adandó alkalommal hurkává, kolbásszá transzformáló disznó kerül az események középpontjába. A koncert után pedig fölmegyünk a galériára forraltborozni, pogácsázni, a Tarisznyásoknak még egyszer-kétszer-sokszor 25 évet kívánni. És várni a tavaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!