Kultúra

2017.04.12. 15:15

Végigénekelte a világot: a körmendi Németh Mária ünnepelt operadíva volt

Az alig negyedszázadig tartó üstökös-pályafutású, körmendi születésű Németh Mária (1897-1967) korának szinte minden jelentős operaszínpadán elénekelte Mozart, Verdi, Wagner operáinak drámai szoprán szerepét.

Gál József

Németh Mária a Salzburgi Ünnepi Játékok rendszeres résztvevője volt. Thurzó Gábor szerint a "díva, a primadonna végigénekelte a világot, de azért hűségesen hazajött", és "dunántúli tájszólásban énekelt magyarul is, németül is egy életen át. 120 éve született, 50 éve halt meg.

Németh Mária háromszor Szombathelyen
Fotó: Savaria Múzeum

A születése után - mivel édesapját áthelyezték - hamarosan Zalaszentgrótra költözött a család. Az elemit követő katolikus Ronalder lánypolgárit Keszthelyen végezte, majd Pozsonyban tanult kereskedelmi ismereteket. A polgáriban föltűnt énekhangjával és különböző hangszereken mutatott játékával. Az apácák rendszeresen szerepeltették is az ünnepségeken. Érettségi után hamarosan találkozott egy temesvári tanárral, Grünauer Józseffel, akivel házasságot kötött. Férje biztatására meghallgatást kértek az Operaházba. A próbaéneklés egyértelművé tette, hogy az operaszínpadon van a helye. Énektanulmányait Anthes György és László Géza irányításával végezte. 1923-ban mutatkozott be az Operaházban Az álarcosbál Ameliájának szerepében. Még ebben az évben elénekelte a Sába királynőjénak Szulamitját, amely végigkísérte pályafutását. 1924-ben pedig már a bécsi Operaház karmester-igazgatója szerződtette, amelynek élete végéig tagja maradt. A bécsi opera szerződésben biztosította az évente három hónapi budapesti föllépést.

A világhír "megengedte", hogy megvásárolja a Vidos család nemeskoltai kastélyát és 780 holdas birtokát, ahol - férje és intézője segítségével - mintatehenészetet alakítottak. A kastélyt a háború után az oroszok a helybeliek "segítségével" teljesen elpusztították. Nemcsak a benne található értékeket, de még a lépcsőkorlátnak, a park fáinak sem kegyelmeztek. 1945 márciusában elhagyta az országot. A háború után már alig lépett színpadra. Utoljára 1948-ban Pozsonyban két estén hallhatták.

Élete utolsó esztendeiben énektanítást vállalt. Thurzó Gábor emlékezete szerint 1956-ban a bécsi Kärtner-strasse építési állványain elmosódott papírlapok hirdették: "Németh Mária kamaraénekesnő szívesen fogad növendékeket". 1967. december 28-án rákbetegségben halt meg.

Németh Mária sikerei teljében három alkalommal szerepelt Szombathelyen. Először 1926. december 8-án a Kovács Szálló dísztermében ünnepelték. Előadásán megjelent Mikes János püspök, Tarányi Ferenc főispán, a város és a megye számos kiválósága. Koncertjén áriákat (Wagner, Verdi, Puccini, Massenet alkotásaiból) és dalokat, két Strauss-éneket és a korszak népszerű Dienzl-szerzeményét, a Liliomszálat adta elő.

Ez a csodálatos hang - írta a Vasvármegye - a közönséget már első alkalommal magával ragadta. A háromnegyed tizenegyig tartó koncertről "már úgy kellett kilógni" az énekesnőnek a sok ismétlés miatt. Tóth Aladár, a jeles zenekritikus szerint Németh Mária "valóságos hangfenomén".

Giuseppe Verdi Aidájának címszerepében
Fotó: Savaria Múzeum

Második szombathelyi koncertjére Ujváry Ede polgármester hívta meg, szegények megsegítésére kérte az akkor már világhírű énekesnőt. Föllépése a város nagy kulturális ünnepe volt. Az előadásra a huszárlaktanya lovardáját (ma már nincs meg) rendezték be, virágokkal, szőnyegekkel, a város és a megye címerével ékesítve. A diákoknak 50 fillérért kedvezményes állóhelyet biztosítottak. Az előadásra "elég" volt az utcai ruha, a helyszínre pedig a vasútállomásról, a Fő térről és a Kovács Szállótól autóbusszal (30 fillér) és taxival juthattak ki az érdeklődők. Az előadásra ezúttal is a város és a megye vezetőivel, a megyés püspökkel, Szegedy Györgynével, a megye jótékonysági nagyasszonyával érkezett. Műsorán ezúttal is a mindenfelé sikert arató áriák (Wagner, Verdi, Puccini) és dalok szerepeltek. Énekét 60 tagú zenekar kísérte, Dillmann Antal és a később nagy hírűvé emelkedett Rubányi Vilmos (akkor Roubal néven) vezényletével.

Harmadszor 1942-ben hallhatta őt a közönség a Hadikórház Bajtársi Szolgálat szervezésében. A több szereplőt fölvonultató jótékonysági est "fénypontja" Németh Mária volt, énekszámait frenetikus tetszésnyilvánítással honorálta a közönség.

A világhíres drámai szoprán emlékét ápolja a szülőváros, Körmend. 1972-ben a Rába Múzeumban emlékszobát rendeztek be Csaba József és Madáchy Károly szervezésében összegyűjtött fotókból, levelekből. 1973. május 10-én a rádió hajdan népszerű Ki nyer ma? című műsorát Németh Mária emlékezetére Körmendről közvetítették. Egykori szülőháza helyén 1997 óta tábla emlékeztet a két világháború között világhírű operadívára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!