Kultúra

2016.09.18. 10:17

Végre: Törőcsik Mari és Jordán Tamás először játszik együtt Szombathelyen!

Szombathely – Végre: Törőcsik Mari és Jordán Tamás együtt a szombathelyi WSSz színpadán! Felolvasószínház, amelyben Törőcsik Mari Liszt Ferenc lányát, Jordán Tamás Nietzschét játssza.

Ölbei Lívia

Bár őszintén szólva valószínűleg akármit játszhatnának: megtelik velük, fölforrósodik tőlük és általuk a tér. Jordán Tamás egyszer már eljátszotta Törőcsik Mari férjét, most szerelmét próbálja bevallani.

Törőcsik Mari többször tanúbizonyságát adta annak, hogy mennyire szereti a szombathelyi színházat, Jordán Tamást, a WSSz igazgatóját. Járt már itt vendégként, nézőként, vett részt beszélgetésen – és mindig öröm volt látni kettejük bensőséges, évődő, szeretetteljes kapcsolatának a megnyilvánulásait –, de színészként, szerepben most először láthatja Törőcsik Marit  Szombathelyen a szombathelyi közönség. Örülünk, hogy jól van, hogy dolgozik. Ráadásul együtt Jordán Tamással. Tényleg, van-e közös színpadi múltjuk?

Gloucester és a Bolond

A Nemzeti Színház Jordán-korszakán abban a Lear-előadásban játszottak együtt, amelyet a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László rendezett meg Budapesten (és a Tamási Áron Színházban is). Jelentős és szép előadás született: Jordán Tamás játszotta Gloucestert, Törőcsik Mari az okos Bolondot – Lear/Blaskó Péter kíséretében. Számunkra külön érdekes, hogy a Lear király 2007. februári  Nemzeti-bemutatója idején Jordán Tamással óvatosan már a szombathelyi esélyekről beszélgettünk, „Sokismeretlenes egyenlet" címmel. És ne felejtsük el Törőcsik Mari 70. születésnapját, amelynek alkalmából Jordán Tamás rendezett ünnepséget 2005-ben  a Nemzetiben – minden részletében az ünnepelt kívánsága szerint. (Születtek ebből a készülődésből halhatatlan anekdoták is.)

Fotó: Stekovics Gáspár

Cserepes Margit  házassága a 25. Színházban

És volt még egy közös szereplésük – Törőcsik Marinak és Jordán Tamásnak -, a magyar színháztörténetben rendkívüli jelentőségű, szép emlékű, 1970-től 1978-ig létezett  25. Színházban, amely olyan sok mindent meghatározott Jordán Tamás életében, és amely visszanézve természetes előzmény, meghatározó mérföldkő volt a szombathelyi színház megalapításához vezető úton is. Iglódi István rendezett előadást a 25. Színházban Fejes Endre Cserepes Margit házassága című művéből, Törőcsik Marival a címszerepben, Garas Dezsővel, Gera Zoltánnal – és persze Jordán Tamással, aki úgy emlékszik vissza erre a próbafolyamatra, hogy elmondhatatlan, csillapíthatatlan  izgalom (félelem) kerítette hatalmába, amikor kiderült, micsoda színészóriások társaságában állhat színpadra. Ő játszotta Cserepes Istvánt,  Margit férjét – aki  korán meghalt,  jelen van mégis. A rendezői koncepció szerint annyi idősen láthatta őt a közönség, ahány évesen eltávozott – így kaphatta meg az ifjú Jordán Tamás a szerepet. És mire némiképpen hozzászokott volna az óriások közelségéhez, a rendező kitalálta, hogy mi volna, ha egy bizonyos ponton elkezdene kártyavárat építeni.

Szerelem, szerelem

Szilárdi Béla legújabb darabja, a Fakuló hajnalpír Cosima Wagner (Liszt Ferenc lánya) és Friedrich Nietzsche elképzelt találkozását mondja el.  A láma köpése című Szilárdi-darabból Nietzschének a  húgához fűződő bonyolult viszonyát ismerhettük meg, az Ecset és kalapácsban Nietzsche Munkácsy Mihállyal került egy kórterembe. A legújabb darab egy Nietzsche-mű címére utalva a Fakuló hajnalpír címet viseli, benne tehát Nietzsche és Cosima Wagner – Liszt törvénytelen lánya, Richard Wagner felesége – elképzelt találkozása bomlik ki a szemünk előtt. És a sejtés, hogy ebből a sokszorosan terhelt – mert egyébként valójában is létező - ismeretségből mi minden lehetett volna. A láma köpése és az Ecset és kalapács után  a Fakuló hajnalpírból is felolvasószínházi előadást tart a WSSz: szeptember 25-én.  Cosima szerepét kifejezetten Törőcsik Marinak írta a szerző, aki egyébként Makk Károly Szerelem című filmjének forgatása idején fotózta is a művésznőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!