Viki, az abszurd tollforgató - Novellák, versek mindenütt: irodalmi pályára készül a KDG-s lány

Békésen reggelizünk az egyik szombathelyi kávézóban Bacsák Viktóriával, a Kanizsai Dorottya Gimnázium végzős diákjával. Gyermekkori történetek kerülnek elő, amikor is a lányok WC-papírral tapétázták ki az osztálytermet, vagy éppen elszöktek az osztálykirándulásról.

- Ekkortájt Karinthy Tanár úr kérem című műve volt számomra a minden - mondja Viki, aki úgy tűnik, nemcsak olvasta, de meg is élte az abszurd helyzeteket. Az élményekből aztán művek születtek: versek, novellák, meg fogalmazások - Szijártó Ági néni volt a magyartanárom, imádta az írásaimat - mesélte Viki. Nem szabad elfeledkezni Merklin Ferencről, a Kanizsai Dorottya Gimnázium magyartanáráról sem, aki szintén nagy hatással volt a fiatal lányra. - Miatta leszek magyartanár, nagyon sokat segített nekem.

Fotó: Pozsár András

Az irodalmi korszakok Viki stílusát mindig befolyásolták. Ahogy közeledtek a „nyugatosokhoz”, úgy lettek az írásai is egyre abszurdabbak, mondjuk ki: betegebbek. Merthogy Viki bátran használja az örkényi eszközöket, irreális karakterei mutatják meg leginkább a világ sokszor fájó realitását.

A győri Móra Ferenc Novellaelemző verseny kétfordulós volt, az első körből húsz ember juthatott tovább.

- Nem volt sok kedvem a versenyre menni, mivel nem szeretek veszíteni. A barátom azonban mondta, hogy kapok egy plüssmajmot, ha megmérettetem magamat, így nem volt mit tenni. A második forduló jóval izgalmasabb volt, kilencven perc alatt kellett a helyszínen novellát írni a megadott szempontok alapján: egy jó hangulatú, idősíkfelbontásos vagy montázsnovellát kellett alkotni, amely a jövőben játszódik, szerepel benne legalább két okos bálna, három lusta, óriás tengeribéka és négy szorgalmas kacsacsőrű emlős. - Ennyi szereplő a világon egy novellában sincs - ez volt az első gondolatom a feladat láttán, ezért is lett a kalauz több személy.

A zsűri nem olvasta el az alkotásokat, a versenyzők saját maguk olvastak fel, ez alapján született meg az értékelés. - Azt tudni kell, hogy én nagyon izgulós vagyok, remegtem és hadartam, amikor fel kellett olvasni a novellát. A reakciókat így nem tudtam figyelni, ezért is lepődtem meg nagyon, amikor kiderült, megnyertem a versenyt, sőt, a versenyzők is szavazhattak, így a különdíjat is elhozhattam. Az indoklás szerint Viki novellájának fő erőssége, hogy rövid, tömör, meghökkentően indul és végig fenntartja a befogadó érdeklődését.

- A verseny előtt pár nappal ráadásul voltam egy könyvbemutatón a Weöres Sándor Színházban, az volt a könyv címe, hogy A legkisebb jégkorszak, a jövőben játszódott Magyarországon, így már szinte adta magát a téma. Viki története úgy játszódik a jövőben, hogy akár a ma történéseire is ráismerhetünk, persze bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve, mint ahogy az lenni szokott. A novellában vannak aktuálpolitikai áthallások is, így kíváncsian faggatjuk a lányt, valóban érdeklődik-e a közélet iránt. - Annyira nem szeretem a politikát, viszont most mindenkit ez foglalkoztat. Izgalmas és ijesztő dolgok történnek, no persze nem Nemesrempehollóson, ahol én lakom, de aggasztó látni a jelenségeket. A brüsszeli robbantások előtt pont Athénban voltunk, és belegondoltam, mi történt volna, ha Ferihegyen történik hasonló.

A fiatal lány most a felvételire készül, magyar-angol szakos tanár szeretne lenni. Persze a jövőben sem hagyja el az írást, új impulzusok esetén újabb novellákat várhatunk tőle.

A díjnyertes novella:

Állati emberek

Én egy óriásbéka vagyok. Igazából három óriásbéka vagyok, csak testvéreimmel annyira lusták vagyunk, hogy úgy döntöttünk, megoldjuk a létezést egy kalap alatt. Így a kedves olvasó kénytelen elképzelni engem, ahogy hárman mesélek egyedül. 2018. június 7-e volt, golfáramlatos, napsütéses délelőtt. Felszálltam a vonatra, sürgős dolgom volt nyugaton. Már órák óta utaztam, nem tudtam, hol van dolgom. Feljegyeztem ugyan a naptáramba, de lusta voltam elővenni. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá.

- A lényeg úgyis az, hogy megbukott a Vidra Viktor kormánya - mondta egyik útitársam, miközben aktatáskával a kezében próbált felszállni a vonatra, fejét magasra tartva, hogy ne essen le a szemüvege. Bálnáék voltak azok, Bálna úr és a felesége. Egyetemi tanárok mindketten. Az asszony jó kövér volt, igazi bálna alkat. Ahogy sóhajtott és leült, megrázkódott a vagon, arckifejezésén láttam, hogy unja férjét, még jobban a politikát. Anna Karenina. - Jegyeket, bérleteket - szólt közben a kacsacsőrű kalauz, aki valószínűleg a rendszerváltás előtti időkben kezdte szolgálatát, jelszava a munka volt. Negyedszerre jött ellenőrizni a jegyemet. Töretlen lelkesedéssel mászkált fel-alá társaival, szólni akartam, hogy hagyjon már békén mindegyik, de nem éreztem magamban elég erőt. Lecsuktam a szemem, úgy tettem, mint aki alszik.

- Hihetetlen, hogy ez a szerencsétlen vízvezetékszerelő hód milyen pofátlanul gazdag lett a mi pénzünkből. Az orvos meg a tanár a lelkét kidolgozza, és mi a hála? És ez a menekültpolitika.. lassan ott tart a tenger, hogy nem vándorolhat a tengericsillag szikláról sziklára..

- Lábakat fel, takarítok - sípolt a fülembe a kalauz. Most képzelje el a kedves olvasó, nem olyan könnyű azt felemelni, főleg, ha a békának egyedül kell - háromszor négy - nem számolom ki hány lábat felemelnie. Egyébként engem nem érdekel a politika. Szavazni sem voltam.
- Szellőztetés - kiabált a kacsacsőrű, nagy sebességgel haladva végig az ablakok alatt. Aztán nem hápogott tovább, mert felrobbant a vonat. A terrortámadást egy tengerimalac hajtotta végre. De ki engedte be a tengerimalacot  a tengerünkbe? Én is elgondolkodtam volna, de nem volt kedvem. Mindenki meghalt. Nekem is a felem. Másfél béka, másfél szív és a tengeriségbe vetett hitem egésze.