Lóerő

2016.09.05. 08:07

3 keleti autócsoda a megyéből + 1 kakukktojás

Összegyűjtöttünk néhány izgalmas, Vas megyében szeretettel ápolt keleti autót, és megkértük a tulajdonosokat, hogy meséljenek egy kicsit azokról.

Elek Szilveszter

Trabant 1.1:

- Korábban egy idős hölggyé volt ez a kocsi, és azért vettem meg, mert a Trabantok közel állnak a szívemhez - mondja Horváth Dániel, a büszke tulajdonos. - Az előző gazdája még használta hétköznapi autóként. Mivel 26 éves négykerekűről beszélünk, ami elromolhatott benne, az el is romlott... De én is mindenesnek szerettem volna használni, ezért saját magam felújítottam. Nem volt egyszerű munka, főleg az utánagyártott alkatrészekkel vesződtem sokat, amelyek zöme rosszabb minőségű, mint az eredetiek - tette hozzá.

Zoltán csupán helyhiány miatt kíván megválni szeretett négyüteműjétől, ez azonban nehéznek bizonyul. - Eddig egyetlen érdeklődő volt, aki SMS-ben azt írta nekem, hogy ne legyek ilyen zsugori, és 65 ezer forintért adjam neki el a vasat - mesélte. A férfi továbbra is a szocializmus járműveinek rajongója marad, fejébe vette, ha felszabadul egy hely a garázsában, vesz egy kocka Ladát.

Zastava GTL 55:

Legárt Norbert napjait is megédesíti egy keleti autócsoda. Az ő garázsában egy 1985-ös Zastava GTL 55 pihen. - Ez a kocsi új kora óta hűségesen szolgálja a családot - hallottuk tőle. - A szüleim azért ezt a kocsit választották, mert akkoriban még nem volt túl nagy a választék, és ez a kicsi kocsi sokkal nyugatiasabb volt, mint a vetélytársai - mondta még.

Bár Norbert elégedett az autóval, nemrég úgy döntött, hogy megpróbálja eladni. Azóta nagyon sokan érdeklődtek, főleg olyanok hóbortos emberek, akik érzelmileg kötődnek a keleti kocsikhoz. - Nemrég valaki azért szerette volna megvenni az autómat, mert régebben neki is volt egy ugyanennyi éves és azonos színű Zastavája - mesélte.

Wartburg 353:

Varga Alajos talán még közelebb áll a Wartburg 353-asához. - Ezt az autót 1980-ban vásároltam meg újonnan. Mindmáig emlékszem azokra a felejthetetlen pillanatokra, amikor kigördültem vele a szalonból... Az édesapámnak Trabantja volt, amelyet kedveltem ugyan, de mégis inkább ilyen autót vásároltam, mivel falun azért olyan autóval ildomos járni, amibe lehet rendesen pakolni - nosztalgiázott kicsit Alajos.

Ugyan a barna színű autó csaknem hibátlan állapotnak örvend, a tulajdonos mégis úgy döntött, hogy eljött a csere ideje, és vett helyette egy nyugati autót. De nem csügged - biztos benne, hogy jó kezekbe kerül a kocsija, ugyanis a 419 ezer forintos ára ellenére rengetegen érdeklődnek iránta, mégpedig egytől-egyig gyűjtők.

+1 Trabant 500:

A weboldalon rábukkantunk egy 1962-es Trabantra is, amely már látott szebb napokat is. Valószínűleg sokáig várakozott valahol magányosan, amire a mostani tulajdonosa megtalálta. Egy laikus számára kicsit soknak tűnhet a 330 ezer forintos vételár, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kék kocsi minden kelet-németországi papírja megvan. Ennek fényében talán erre az autócsodára is rátalál az a hóbortos alak, aki majd jól helyrepofozza, és akkor majd ismét pöföghet a megye aszfaltcsíkjain - remélhetőleg elsősorban a mellékútjain...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!