Lóerő

2015.07.06. 17:09

Hamilton nyerte az izgalmas Brit GP-t, a Magyar Nagydíj következik

Silverstone - A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét összetettben a mögötte második helyen végző német csapattársával, Nico Rosberggel szemben.

Kelemen Attila

A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét összetettben a mögötte második helyen végző német csapattársával, Nico Rosberggel szemben.

A 30 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 38., idei ötödik futamgyőzelme, és sorozatban másodszor nyert hazai közönség előtt.

A pole pozícióból induló Hamilton a rajtnál elvesztette az első helyet, de a kerékcseréknél sikerült visszaszereznie a vezetést. A harmadik helyen Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német pilótája ért célba.

A rajtot követően nem kis meglepetésre a második sorból induló két Williams ért elsőként az első kanyarhoz a Mercedeseket megelőzve
Fotó: Mercedes AMG F1

A Mercedes két pilótája nagyon rosszul, míg mögöttük a két Williams nagyon jól rajtolt, így a brazil Felipe Massa állt az élre és pillanatokra Valtteri Bottas is megszerezte a második helyet, de a finnt azonnal visszaelőzte Hamilton, míg Rosberg a negyedik helyre csúszott vissza.

A rajt utáni első kanyarokban hárman is kiestek, így bejött a biztonsági autó, amelynek kiállásakor Hamilton azonnal meg akarta előzni Massát, de manővere nem járt sikerrel, ráadásul emiatt kisodródott, Bottas pedig visszaszerezte a második helyet. Ezt követően a kerékcserékig nem változott az élcsoport sorrendje. Elsőként a 19. körben Hamilton hajtott ki a boxutcába, majd utána

Massa és Rosberg követte, mindketten a brit mögé jöttek vissza, ahogy a 21. körben Bottas is, aki csapattársa és Rosberg közé ékelődött be.

A brit Lewis Hamilton immáron harmadízben ünnepelhette első helyét hazai környezetben
Fotó: Mercedes AMG F1

A következő körökben Hamilton elhúzott riválisaitól, és úgy tűnt, sima futamgyőzelmet arat, azonban a 35. körben elkezdett szemerkélni az eső a pálya egyes részein. A helyenként nedves aszfalthoz Rosberg jobban alkalmazkodott, mint a két Williams, így a 41. kör végére feljött a második helyre és közben rohamosan csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben is.

A 43. körben Rosberg utolérte Hamiltont, aki viszont Vettellel együtt - a lehető legjobbkor állt ki intermediate gumira váltani, ugyanis ekkor elkezdett szakadni az eső. Ez a jól időzített csere Hamiltonnak a vezetés megtartását, míg Vettelnek a harmadik hely megszerzését jelentette, mivel két körön belül az egész mezőnynek abroncsokat kellett váltania.

A világbajnoki idény három hét múlva a Hungaroringen folytatódik.

Brit Nagydíj, végeredmény:

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:31:27.729 óra

2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 10.956 másodperc hátrány

3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 25.443 mp h.

4. Felipe Massa (brazil, Williams) 36.839 mp h.

5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:03.194 perc h.

6. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:03.955 perc h.

7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:18.744 perc h.

8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1 kör h.

9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1 kör h.

10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 1 kör h.

Leggyorsabb kör: Hamilton 1:37.093 perc

A vb-pontversenyek állása 9 futam után (még 10 van hátra):

1. Hamilton 194 pont

2. Rosberg 177

3. Vettel 135

4. Bottas 77

5. Räikkönen 76

6. Massa 74

7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 36

8. Kvjat 27

9. Hülkenberg 24

10. Romain Grosjean (francia, Lotus) 17

11. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 16

12. Perez 15

13. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 12

14. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 10

15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 9

16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 5

17. Jenson Button (brit, McLaren) 4

18. Alonso 1

Csapatok:

1. Mercedes 371 pont

2. Ferrari 211

3. Williams 151

4. Red Bull 63

5. Force India 39

6. Lotus 29

7. Sauber 21

8. Toro Rosso 19

9. McLaren 5

A Magyar Nagydíj következik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!