Lóerő

2015.09.24. 12:16

London a forgalmi dugók élén

A londoni autósok vesztegeltek a legtöbbet torlódások miatt 2014-ben Európában: 96 órát, vagyis 12 munkanapot ültek dugókban. A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel vezetett.

Kelemen Attila

London 2011-ben nyolcadik, 2012-ben viszont már a harmadik volt, 2013-ban pedig második. Nagy-Britannia összességében az ötödik a dugók által leginkább sújtott országok között, A szigetország legtöbbször beduguló öt útja mind Londonban van, az A217-esen évente 139 órát, azaz csaknem hat napot vesztegelnek az autósok, de az A215-ös és az A4-es is több mint 100 órát rabol el az életükből. Az Inrix közlekedési elemző társaság szerint a londoniak tavaly 14 órával többet ültek dugóban, mint 2013-ban.

A vizsgált országok több mint felében nőtt a dugók száma 2013-hoz képest, ami megint csak a gazdasági növekedést tükrözi a szakemberek szerint. Azokban az országokban, ahol nagy a munkanélküliség, a gazdaság pedig csökken, jellemzően kevesebb volt a torlódás 2014-ben az előző évihez képest.

Az országok listáját Belgium vezeti, ott az emberek átlagosan 58 órát veszítenek idejükből a dugók miatt. A hollandoknál 45, a németeknél 35, a luxemburgiaknál 32 óra megy veszendőbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!