Multidéző

2016.02.03. 12:03

Ez történt 20 éve - Kazettán is megjelent az Anima Sound System Shalomja

Szombathely - 20 éve így cikkezett a Vas Népe: Apa és fia, testvérek, generációk, stílusok férnek meg egymás mellett a lemez után koncertturné előtt álló, ideje javát próbateremben töltő szombathelyi Anima Sound Systemben, melynek Shalom című CD-je a napokban kazettaváltozatban is megjelent.

Kelemen Attila

- Az Animában meglehetősen sok zenei stíluselem található meg, és ti is meglehetősen „sokfélék” vagytok.

- Igen, s ha ez nem hat szerénytelenségnek, akkor éppen ebben a sokféleségben, hetünk másságában rejlik az Anima ereje - mondják beszélgetőtársaim (Bognár Szilvia, Otmar Bogad, DJ Cadik, Németh Gergő, Németh Tamás, Prieger Szabolcs és Prieger Zsolt), az Anima Sound System tagjai.

- Ebben a csapatban generációk élnek egymás mellett, azt is mondhatnánk: olyan a zenekar, mint egy nagy család, amelyben ugyan vannak veszekedések, szenvedélyes viták bizonyos szakmai kérdéseken, de végül is maximálisan respektáljuk a másik véleményét, zenei elfogultságait. Az Anima ezeket a gyakran eltérő zenei ötleteket mixeli össze, s így fordulhat elő, hogy egy több évtizede népzenével, illetve dzsesszel foglalkozó ember együtt tud dolgozni egy húszéves house-DJ-vel, vagy egy szintén öreg rókának számító, magyarul nem is beszélő afrospecialista ütőhangszeres egy húsz évnél fiatalabb népdalénekessel. Ezek a különbségek egyébként is csak a kérdésed apropóján merültek fel, ezekre próba és koncert közben senki sem gondol. Jön magától az egész.

Az Anima Sound System tagjai az együttes alapításakor: Bognár Szilvia, Otmar Bogad, DJ Cadik, Németh Gergő, Németh Tamás, Prieger Szabolcs és Prieger Zsolt (Fotó: VN-archív)

- A Shalom című lemez borítóján ott szerepel a műfajmeghatározás: folk-dub-reggae.

- Igen, ez talán csak a vásárlást megkönnyítő segítség volt - már persze, akinek ez segítség -, ennek ellenére nem akarunk lehorgonyozni egyetlen bejáratott stílusnál sem. Az biztos, hogy a reggae iránti szerelmünk nem lanyhult az utóbbi években sem, s ez a motívum meg is marad; de ha ma, egy hónappal az első ’96-os koncert előtt valami gyors stílusmeghatározást kellene adnunk, nagyon nagy bajban lennénk. Az új műsorban ugyanis furcsa dolgok lesznek, némelyik még bennünket is meglepett zenecsinálás közben, és ez nem vicc. A zene felgyorsult, köszönhetően némiképp a komputerrel való behatóbb ügyködésnek, több benne a táncos ütem, a lemezjátszókkal színpadon előállított effekt, de Szilvitől is hallható lesz például majd egy jiddis dal kissé „romásított” előadásban. Megmarad a lemezről ismert Shalom, csak nyakon öntöttük  egy kis free-jazz betéttel,  a  Marijuana  is  pörgősebb  lett,  aztán  a meglepetések: egy effektekkel és „szkreccsel” megküldött blues, aztán hallható lesz a koncerteken egy Kraftwerk-szám dubreggae változata is. Ami még nagy változás: noha a számok nagy része megmaradt, a hangszerelésükben sokkal több a humor, mint eddig. A próbáink meglehetősen jókedvűek, úgyhogy törvényszerű, hogy ez a dolog a számokban is megjelenjen.

- Megfogalmazható valamiféle ideológia, vagy akár politikai szerepvállalás az Anima üzeneteiben?

- Mindenképpen, de ebben az esetben sokkal inkább elvekről van szó, mintsem napi politizálásról. Azzal, hogy zsidó és cigány dallamokat dolgozunk fel, azzal hogy Szilvi erdélyi népdalokat énekel, hogy egyik számunknak a „Szabad Erdély” alcímet adtuk, azzal, hogy úgy gondoljuk, sem az oktatásban, sem a drogprevencióban nem lehet eszköz a tiltás - nos, ezekkel a gesztusokkal mindenképpen demonstrálunk - azzal, hogy Fuck the Racists című számunkban melegebb éghajlatra küldjük az embertársainkat bőrszínük, származásuk, szexuális hovatartozásuk alapján megítélőket, szintén. Ha próbáljuk is elkerülni a didaktikus előadásmódot - ez nem is túlságosan nehéz, hiszen a népdalszövegeken kívül nem igazán erőltetjük a szövegírást - nyilvánvaló, hogy mit gondolunk a világról. Hasonlóan látjuk a helyzetet, mint az önmagát amúgy ízig-vérig magyarnak valló, ám magyarságáról sokat nem hablatyoló Bartók, aki szerint „a faji tisztátalanság határozottan jótékony hatású”. Nem véletlenül került rá az új albumunkra is ez az idézet, melynek 1942-es keltezése talán azt is megmutatja, hogy Bartók Béla nemcsak a zenére értette kijelentésének érvényességét. Természetesen mi sem.

- Tervek, koncertek, fesztiválok?

- Van egy-két fontos esemény, ahol az elmúlt években játszottunk már, s ahova most visszavárnak bennünket (Volt Festival, Mediawave), és máris kaptunk elég sok más jellegű felkérést (a Tilos Rádiót támogató buli a Petőfi Csarnokban, Tavaszi Fesztivál, Bloom Day), s van jó pár, szerződésben nem pontosított koncert, amelyekről még korai lenne beszélni. Szóval tele vagyunk tervekkel, több lemeznyi számmal, évekre elegendő ötlettel. Majd meglátjuk, mi lesz belőlük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!