Múltidéző: Ilyen volt Salkovics Péter háza

Salkovicsék portája és a rajta álló ház a múlt század első évtizedeiben nem árult el valamiféle nagyobb rangot gazdájáról. A kastélyos faluban tehetős földesurak éltek, Ostffyak, Nickyek, Vörösök és mások. Kastélyaik mellett Salkovics Péter háza egyszerű portának mutatta magát, azonban a paraszti házaknál mégis előkelőbb volt. Testes oszlopok tartották a tornácot, maga az épület 43 méter hosszú, nyolc helyiségre tagozódott, és 240 négyzetméter az alapterülete. Az utcára csak két ablak nézett, de a tágas udvarra már kitárulkozott a szobák, a konyha és a többi helyiség ablaka.

A szobákból jól láthatták a nagy diófa alatt álló malomkő asztalt, ahol Petőfi első verseit faragta . A földmérnöknek a házban irodája volt, a nagy szoba jól berendezve, kényelmes bútorokkal, könyvesszekrénnyel és zongorával. A vendégeknek is bőven jutott hely.

Az ostffyasszonyfai Salkovics-ház - éppen nevezetessége miatt - valamennyi rangos, Petőfiről szóló életrajzi könyvben megtalálható. A történet ma már közismert. Petőfi otthagyta a selmeci líceumot, Pest után rokonai vitték Székesfehérvárra, majd onnan gyalogszerrel érkezett meg 1839 májusában a Vas megyei Ostffyasszonyfára - rokonához, Salkovics Péterhez. Itt szép nyár vár rá, igazi gondtalan vakáció, olyan barát társaságában, mint Orlay Petrics Soma. Szigorúan a Salkovics-ház történetéhez kapcsolódva említjük azt a tragikus jelenetet, amikor még Petrovics Sándort, álnéven Dalmát, kidobják. A híres zongorajelenetről van szó.

Molnár Dezső festménye a nevezetes Salkovics-házról. Petőfi Sándor a selmeci líceumot otthagyva érkezett ide 1839 májusában
Fotó: VN-archív

Salkovics Péter foglalkozásából eredően is a földesurakhoz volt kötve, nem viselte el, hogy rokona, a fiatal költő a szomszédos Csöngén élő Csáfordi Tóth Rózára, az akkori ismert megyei szépségre vetette szemét. Ezért Salkovics a zongorára tett levélben a következőket közölte: Samut és Károlyt küldjétek el Sopronba, Sándornak azonban adj egy pár forintot s menjen, ahová neki tetszik, belőle úgy sem lesz egyéb komédiásnál. A tizenhat éves, éppen induló költő sorsa megpecsételődött, a további iskoláztatásról szó sem lehetett, maradása sem volt. Így került Sopronba. Születési évét nem 1823-nak vallotta, hanem két évvel korábbit, hogy a katonai alsó határt, a 18 évet elérje, és besorozzák.

A Salkovics-ház azóta olyan utódok birtokába jutott, akik nem szívelték a történelmi múltat, igyekeztek elhallgatni a valóságot, a neves Petőfi-kutatókat mindig haragos kutya fogadta. A ház falára javasolt emléktáblát is visszás körülmények között tudták elhelyezni a kezdeményezők, akik között ott volt dr. Kiss Gyula népművelő, néprajzos polihisztor.

Petőfi születésének 150. évfordulója idején bensőséges ünnepségek zajlottak Ostffyasszonyfán. Szoboravatásra, a költőt idéző díszkerítés megalkotására került sor. Emlékszoba is létesült, de nem a kiszemelt, a történelmi valóságot árasztó épületben, a Salkovics-házban, hanem az Ostffyak kastélyának emeleti szobáiban. Az akkori buzgólkodók, ügyintézők kisajátították volna a Salkovics-házat, de nem akartak úgy eljárni, ahogy korábban éppen Petőfit méltatlanul bántalmazták. Intett erre Illyés Gyula üzenete is, aki azt írta 1973-ban: Szép diadala az igazságnak, a költészetnek, hogy dicsőség származik még azokra a helyekre is, ahol az igazság legtisztább hőseinek, a költőknek, szenvedésben volt részük.

Az Országos Műemléki Felügyelőség 1973-ban hozott határozatával a Salkovics-házat műemlék jellegű épületté rangosította.

1987-ben felvetődött, hogy a romló épületben létrehozzanak egy emlékszobát, függetlenül a szomorú emléktől, hisz Petőfi négy hónapig itt érezte jól magát. Az egésznek csupán az volt a fintora, hogy Selmecről önszántából az alsókapun távozott, míg Ostffyasszonyfáról kidobták. Ez olyan lelki sérülést okozott, hogy katonának állva majdnem végzetes lett a sorsa, az egyébként is rövid, tragikusan végződött életének.

Harminc éve készült el Kemenesalja neves házairól egy sorozat, amelyeket Molnár Dezső nyugdíjas igazgató festett meg. Köztük ott volt a Salkovics-ház is. A képek ezt követően a pápoci műemlék kultúrházba kerülnek, és vándorkiállításként végigjárták a többi települést is, végül pedig a Celldömölki Városi Könyvtárat díszítették.