Multidéző

2015.04.07. 07:54

Kérem az okmányokat! Időutazás Vas megye közútjain a járőrök szemszögéből

Szombathely - Hajlamosan vagyunk felesleges zaklatásnak venni, ha útközben megállítanak bennünket és kérik tőlünk a gépjárművezetői okmányt. Pedig az ellenőrzésre szükség van. Lássuk, hogy zajlott ez 35 évvel ezelőtt Szombathelyen!

Kelemen Attila

A Vas Népe 1980-as lapjait lapozva bukkantunk rá erre az érdektelennek semmiképpen nem nevezhető hangulatjelentésre: így zajlott a gépjármű-elenőrzés Vas megye közútjain 35 évvel ezelőtt.

"Nem folytattam tanulmányokat e témakörben, de egyetlen délután tapasztalatai alapján leszűrhettem az igazságot, hogy szinte soha nincs minden rendben. Tíz ellenőrzött gépjárműnél, legalább három-négy kisebb-nagyobb szabálytalanság fordul elő. Hátha még az ellenőrzésektől sem kellene tartani!

A forgalmas Barátság útján gyakran emelkedett magasba a tárcsa, hangzott az udvarias felszólítás: Kérem az okmányokat ellenőrzésre! A gépjárművezetők többsége megértő természetességgel engedelmeskedik a felszólításnak, nem okvetetlenkedik, elvétve azonban akad olyan is, aki fölényeskedik, megjegyzéseket tesz, fontos dolgára hivatkozik. Vagy a másik véglet, amikor a tájékozatlansággal igyekszik megmagyarázni a bizonyítványt. Egy Robur gépkocsivezetője például lakott területen 60-as másutt 80-as tempóban robogott, míg a rendőrkocsi meg nem előzte. Ne haragudjon, nem tudtam, hogy ez tehergépkocsinak számít - mondta a vezető. A rendőrnek kellett megmutatnia, hogy bizony az okmányban is ez a minősítés áll. Ne haragudjon - hangzott ismételten, mire a rendőr: Én nem haragszom, maga nem engem sértett meg.

A Köztársaság térről (ma Fő tér) indultak a kocsik a járőrökkel
Fotó: VN-archív

Kiderült aztán, hogy nemcsak a sebesség túllépése miatt kellett megállnia. Előzéskor elfelejtette használni az irányjelzőt. (Sajnos, ez eléggé gyakori jelenség a közlekedésben, pedig nagyon veszélyes!) A betétlapok közül egy sem volt előre kitöltve. A gépkocsi gumiköpenyei pedig annyira le voltak kopva, hogy tulajdonképpen ki sem lett volna szabad járni azzal a kocsival.

Elismeri a szabálytalanságot? A gépjármű sofőrje - csikorogva ugyan - de fizetni kényszerült. A helyszíni bírságolás jóval kevesebb, és ezt tudják az autósok.

Egy Trabant vezetője viccelődött: nála aztán igazán minden rendben! A jogosítványában azonban egy régi tízforintost talált a járőr. Ez az én talizmánom - mondta. Még a talizmánnak sincs helye a hivatalos okmányban! A kismotor vezetőjénél pedig nemhogy hajtási engedély, de még személyi igazolvány sem volt.

Érdekes, hogy a szondától általában idegenkednek a gépjárművezetők. Egyetlen esetben találkoztunk olyannal, aki szinte örömmel közölte: No, eddig még úgysem volt szerencsém kipróbálni!

A külföldi gépkocsiknál egyetlen kifogást sem találtak, pedig ugyancsak sokkal találkozott az ellenőrzés. Jól lehet, ha mi külföldre megyünk, mi is gondosabban felkészülünk. Jó lenne, ha itthon is csak úgy indulnánk el útjainkra, hogy előtte meggyőződünk arról; nemcsak az okmányaink, a gépjárművünk is teljesen rendben van. Arra a percre meg már nem is emlékszünk, amikor utoljára alkoholt fogyasztottunk. Aki így utazik, annak nincs oka a zavarra, ha az út szélén a rendőr kezében felemelkedik a megálljt jelző tárcsa. "

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!