Multidéző

2016.05.24. 09:30

Ön még emlékszik a csepregi jégkrémgyárra?

Csepreg - Magyarország teljesítményre, nagyságra második jégkrémgyára készült el a múlt év végére Csepregen, és mára „pörgött föl” igazán: az év eddig eltelt hónapjaiban ezer tonna pálcikás, poharas és családi jégkrémet gyártottak - írta a Vas Népe 1986 májusában.

Vas Népe

A helyi állami tangazdaság gesztorsága alatt dolgozó Roll Gazdasági Társaság a napokban sajtótájékoztatón mutatta be az évi háromezer tonna krém előállítására alkalmas üzemét. Itt voltak a csepregiek nagykereskedelmi partnerei is, az éves teljesítmény egyharmadát forgalmazó Pest-Budai Vendéglátó Vállalat és a Zalaegerszegi Hűtőház képviselői.

Zsabokorszky Jenő, a gazdasági társaság igazgatója egyebek között elmondta: nagy a kereslet, szombaton és vasárnap is dolgozik az üzem. Az idén várhatóan húszmillió pálcikás és húszmillió poharas krémet, valamint egymillió-kétszázezer doboz családi jégkrémet dobnak a piacra.

A csepregin kívül még három jégkrémgyár dolgozik az országban (kettő ezek közül mostanában indult, illetve indul), a konkurencia tehát számottevő.Ám eléggé nyilvánvalónak látszik, hogy minden gyártó, köztük a csepregiek is, megtalálják a számításukat, hiszen sok a fehér folt az országban. Ausztriában, az NSZK-ban ötször. Svédországban tízszer, az USA-ban hússzor annyi jégkrémet fogyaszt a lakosság, mint nálunk, ahol a kemény fagylaltoknak nincsenek nagy hagyományai. A csepregi gazdasági társaság főleg a kis falukra koncentrál, ahol a lágyfagylalt gyártásához gyakorta a víz minősége sem megfelelő.

A falvak ellátásának viszont alapvető feltétele az, hogy álljon rendelkezésre elegendő hűtőpult. Jelenleg háromszáz csepregi hűtőláda van a boltokban, s újabb ezer érkezik az országba Szlovéniából, a híres Gorenje gyárból, amely nemrég a szombathelyi Művelődési és Sportházban is bemutatta kitűnő gyártmányait. Pillanatnyilag valahol elakadt a szállítmány, de bíznak benne, hogy napokon belül mégis kiadhatják ezeket a boltoknak falvainkba. Újabb ezret várnak még e gyárból az év során.

A csepregin kívül még három jégkrémgyár dolgozott az országban, a konkurencia számottevő volt (Fotó: VN-archív)

A csepregi Roll Gazdasági Társaság tulajdonképpen „örökölte” a jégkrémgyártást az Egis körmendi Lacta gyárától, és rövid idő alatt jócskán megnövelte a hajdanvolt szűkös - csupán pálcikás jégkrémre szorítkozó - választékot. A 160 millió forintos költséggel épített üzem egyébként a tavalyi esztendő egyik legjelentősebb vasi beruházása volt, hiszen 1985-ben csupán 1,3 milliárdot költöttek Vas megye üzemei fejlesztésekre. (Naponta 140 ezer pálcikás Roll készül a felvételünkön látható, még Körmendről származó gépen.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!