30 éve avatták fel Petőfi Sándor szobrát Szombathelyen

Március 15-ét jöttek ünnepelni. Ünnepelni és felavatni Petőfi Sándor szobrát. Az avatóünnepség és a nagygyűlés előtti percekben már több ezren várakoztak a város új büszkesége körül. A vasi diáknapon résztvevők - énekesek és nézők is - csatlakoztak a tömeghez. Szabó Károly felemelő, ünnepi hangulatot teremtett, amikor arról dalolt: Hazára találtam.

Az ünnepség pontosan fél ötkor a Himnusz közös eléneklésével kezdődött.

- Március 15-e az egész magyarság ünnepe - mondotta bevezetőben Sarlós István. - Ünnepe hazánk minden polgárának és mindazoknak, akik a világban kisebb-nagyobb, olykor milliós tömegekben élnek és büszkén vallják magukat magyarnak. Jelentőségét nemzedékek méltatták és méltatják, s tekintik történelmi fejlődésünk egyik alapvetően fontos, kiinduló pontjának. Joggal teszik, hiszen a szabadságharc hazai volt, de minden egyes lépése felkeltette Európa egészének érdeklődését, ezért a tiszta fejű emberek követésre méltó példaként kezelték az akkori magyarországi eseményeket.

A továbbiakban arról szólt, hogy csak fiatalok vállalhatták az akkori megmozdulások súlyát és következményeit, mert sem a régi hatalom indokolatlan tisztelete, sem pedig fölösleges óvatosság nem gátolta őket az elavult szabályok és szokások elleni fellépésben. De elválaszthatatlanul összekapcsolta őket a politikai, értelmi és érzelmi elkötelezettség hazánk történelmi múltjának legszebb erényeivel és azokkal a tervekkel, amelyek megvalósítása fennmaradásunk érdekében égetően szükséges volt.

Sarlós István ünnepi beszédét mondja a szobor mellől Fotó: VN-archív

Kezdetben a hamu alatt, majd egyre inkább a felszín közelségében izzott az a szikra, melynek lángra lobbanásához, elegendő volt egy kedvező hír Európa forradalmi mozgalmainak sikereiről és egy költemény, a "Nemzeti dal", amely cselekvésre ösztönözte a bátrakat. Petőfi és a forradalmi ifjúság lelkesedése és elszántsága, fiatalos lendülete felrázta a már nem fiatalokat is, és ezzel szinte percek alatt létrehozták a korábban elképzelhetetlennek vélt nemzeti egységet. Március 15-én a magyar név megint szép lett méltó régi, a szívekben és az elmékben megőrzött nagy híréhez.

Új hírünk nem félelmet, hanem reményt keltett Európában. Ha egy maroknyinak tűnő nép ily nagy tettekre képes - vélték -, akkor a magyar úton elindulhat minden nép, ha hazájában szabadon akar élni. A XIX. századi forradalmak nem érték el céljukat: a nemzetközi reakció eltiporta valamennyit.

De a szellemet, amely nálunk 1848. március 15-ét létrehozta, nem tudták palackba zárni. A gondolat, amely lángra lobbantotta a szikrát, tovább élt és terebélyesedett, visszavonhatatlanná tette a jobbágyfelszabadítást és jelentős befolyást gyakorolt a haza későbbi életére is.

- Későbbi történelmünk során - folytatta a szónok - minden olyan politikai mozgalom, amelyik bármilyen formában szemben állt az uralkodó rendszerrel, 1848 örökösének tartotta magát, s annak igazságával akarta bizonyítani törekvéseinek helyességét. Arra nem méltó erők is így nyilatkoztak önmagukról, de a kor, amelyben éltek, leleplezte e hamis igék hirdetőit. 1848 méltó örököse csak az lehet, aki népben, nemzetben gondolkodik, aki tettei és gondolatai között megteremti a harmóniát, s aki céljait elfogadhatóvá teszi hazája népe számára.

1848 óta a forradalom egyik kiemelkedő ihletőjét, Petőfi Sándort sokan tartották politikai törekvéseik lobogójának. De az is beigazolódott: Petőfi nevével csak valóban forradalmi, népi mozgalmak zászlaját lengeti az emberek akaratának vihara. Mi hisszük, hogy mai törekvéseinket joggal kapcsoljuk a szabadságharc eszméihez.

Ezt követően arról beszélt Sarlós István, hogy Petőfi rövid élete gazdag volt eseményekben, sikerekben és tele volt keservekkel, kemény küzdelmekkel. Zsenialítását felmérni és magyarázni rendkívül nehéz.

Petőfi hazaszeretetének, forradalmiságának, költészetének részletes méltatása után arra hívta fel a figyelmet a szónok, hogy Petőfit ismernie kell mindenkinek, akinek honfi vér csergedez ereiben.

- De vajon ismerik? - tette fel a kérdést. - Attól félek, hogy nem eléggé. Attól félek, hogy sokan úgy ismerik csupán, mint ahogy egyébként a szépírásokat. Ennél többre, sokkal többre van szükségünk. Arra, hogy a költőt, az embert, a mindenkori boldogabb jövő előkészítőjét, a forradalmárt, az igaz magyar embert ismerjék meg általa. Önmagunkat becsüljük meg, ha legnagyobb eleinket és természetesen nemcsak Petőfit tanítónkként, példaképünként tiszteljük.

Befejezőben arról szólt Sarlós István, hogy a nagymúltú Szombathely gazdagabbá válik a Tóth Béla szobrászművész alkotta Petőfi-szoborral, amely az MMIK előtt áll.