Multidéző

2016.08.23. 19:05

Múltidéző - Üdülő lesz a kastélyban

Vasszécseny - Valóságos kis paradicsom készül itt a budapesti központú Villanyszerelő Ipari Vállalat részére, pedig hétköznapian csak oktatási központnak, meg üdülőnek nevezik majd felújítás után a kastélyt. Mi vasiak viszont megint örülhetünk: szép régi épületeink közül egy újabbat sikerült átmenteni az utókornak - írja a Vas Népe 1986 augusztusában.

Kelemen Attila

Pedig milyen volt! Amikor 1984 őszén először jártam a falak között, vakolat már csak imitt-amott védte a téglákat, életveszélyesen foghíjas, töredezett lépcsősor vezetett fel az emeletre, és félő volt, hogy a nagyterem lelógó nádmennyezete egyszer csak a fejünkre szakad. Sehogysem tudtam odaképzelni a kényelmes szobákat, a gaztól alig látszó parkba a teniszpályákat, a játék- és pihenőtereket.

Kishitűségem cáfolata a mostani kép. Tavaly március óta dolgoznak nagyobb létszámban a kastély felújításán, új létesítmények megépítésén a VASÉP és a társvállalatok szakemberei. Most már mindennap van látszata erőfeszítéseiknek. Az épület egyik szárnyán visszaépítették a toldalékot (ebben a konyhát rendezik be), a nagyteremben már fent van a műmárvány burkolat, és készül a nyolcszor tizenhat méteres tanuszoda épülete is.

A tiszta levegő, a csend és a megfelelő nagyságú épület miatt választottuk ezt a kastélyt - magyarázza Soós Gábor, a budapesti cég éppen Vasszécsenyben levő beruházási osztályvezetője. A tervek szerint az első években csak a mi dolgozóink lesznek majd az épületben. A fenntartási költségek ismeretében döntünk majd arról, hogy később kiadjuk-e idegeneknek a szobákat. Ez sem lehetetlen, hiszen egyszerre negyven-ötven személy kényelmesen elfér az épületben.

Az osztályvezető tájékoztatásul elmondja még, hogy az Országos Műemléki Felügyelőségtől ötmillió forintot kaptak az épület helyreállítására. A berendezéssel az Iparművészeti Vállalatot bízták meg. Az őáltaluk gyártott szép vonalú bútorok teszik kényelmessé a tetőtér beépítésével háromszintessé alakított kastélyt. A kastélytól nem messze építik az olasz típusú, vízforgatóval ellátott úszómedencét. Az acéllemez szerkezetű, üvegfedésű tanuszoda gyorsan építhető, és fedett folyosón keresztül télen-nyáron megközelíthető.

Ottjártunkkor 72 építési szakember dolgozott a kastély felújításán, az építkezésen. Várhatóan november végén adják majd át az épületet. Legalábbis ebben bízik Saly László, a VASÉP építésvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!