Vajon miért mellőzték oly sokáig Rumi Rajki Istvánt?

Hiába vesznek körül bennünket alkotásai (így Szombathelyen a Magyar László- emlékmű, a Szent Márton-kút, a Csónakázótónál a Harcosok, s megyénk több településén az első világháborús emlékművei), hiába emlékezik meg Genthon István főszerkesztő a Művészeti Lexikonban úgy róla, hogy "nehéz körülmények között, méltánylást alig találva alkotott", és hiába jelent meg róla néhány cikk (egyebek között a mi lapunkban is), még ma is csak néhány lelkes híve tudja: ki is volt, ki lehetett volna az 1881-ben született művész.

A művész, aki épületdíszítő szobrász szakmunkásként kezdte önálló életét Budapesten, később Szombathelyen folytatta ezt a mesterséget, s aki 23 éves elmúlt, mire eljutott oda, ahova mindig is vágyott: Vas megye ösztöndíjasaként a müncheni Képzőművészeti Akadémiára. Itt hat évet, a párizsi Julian Akadémián fél évet, a budapesti Állami Szobrászati Mesteriskolán - Beck Ö. Fülöp és Stróbl Alajos tanítványaként - négy évet tanult. Mindenütt dicsérettel végzett. 1921 nyarán visszaköltözött Szombathelyre. A városba, amelyről alig több mint másfél évtized múltán azt írja: "bár sok keserűségen mentem át Szombathelyen, én ma is Szombathely színeinek szereztem elismerést. Az az én szűkebb hazám, bármennyire mostohán bánt velem."

Rumi Rajki István portréja

Az elismerés, amelyet említ az, hogy 1937-ben kiállítása nyílt Budapesten. Ez iránt óriási volt az érdeklődés a szobrászok körében. A kortársak, köztük Pátzay Pál és Medgyessy Ferenc jó kapcsolatban álltak Rumi Rajkival. Az 1937-es kiállítás jubileumára nyílt nemrégiben (1987-ben) egy kis kamarakiállítás Szombathelyen, a Savaria Múzeumban. Heckenast János, Rumi Rajki István művészetének régi tisztelője nyitotta meg. Tőle kértünk választ néhány kérdésre.

- Mivel magyarázható a sok évi hallgatás a művész körül?

- Van egy alapproblémája a két világháború közti művészetnek: ha valaki a művészetéből akart megélni, így szobrászként köztéri alkotásokat akart maga után hagyni, s nem volt kommunista művész, akkor a lehetséges mecenatúrához kellett igazodnia. A fő megbízó az állam volt, a másik mecénás az egyház. Az elsőként említett megbízó legfontosabb megrendelései a trianoni béke revíziójához kapcsolódtak. Első világháborús emlékművek állításával nemcsak az elesettekre emlékeztek, hanem figyelmeztetni akartak velük arra: az elhunytak vére az egész Kárpát-medencéért hullott. Az egyháznál viszont a megrendelők zöme konzervatív volt, tehát a modern művészetet nem tudták befogadni.

Egyik legnépszerűbb műve: Szent Márton megkereszteli édesanyját

Ha valaki nem volt szocialista vagy kommunista, akkor ezektől a megbízóktól függött, ezeknek a megbízásoknak kellett eleget tennie, ha maradandót, köztéri alkotást akart hátra hagyni. És ha valakinek nem adatott meg az, hogy túlélje a felszabadulást, akkor nem tudta igazolni, hogy ő voltaképpen olyan alkotó, aki művészetéből szeretett volna megélni. Mert végül is Bernáth Aurél, Szőnyi, Medgyessy, Csók István, Pátzay többé-kevésbé hősi emlékműveket is készítettek, a festők is megbízóik igényeit elégítették ki, de nekik volt felszabadulás utáni korszakuk is. Kiderült róluk, hogy nem mások, s a harmincas években sem voltak mások, mint humanista művészek.

- Tehát Rumi Rajki Istvánnak az a tragédiája, hogy a világháború alatt hunyt el?

- Véleményem szerint igen. De ha ettől el is vonatkoztatunk: ő nem volt sem fasiszta művész, sem gátlástalanul kiszolgáló művész. Karakán ember és művész volt. Nem lépte túl azt a határt, amikor abszolút mértékben kiszolgált volna egy rendszert, ehelyett általános emberi gondolatokat, időtlenségeket sugalló szobrokat alkotott. Olyanokat, amelyek ma is kiállíthatók. Pontosan a művészi tartása miatt nem lett korának divatos művésze. Mindent egybevetve a tehetsége révén messze sikeresebb művésze lehetett volna korának, mint aki volt. Képviselte az európai kubizmust (Ősi szántás), expresszionizmust (Harcosok), de csodálatos líraiságra is képes volt (Szent Márton kútja).

Folytatjuk