Nagysimonyi

2017.04.23. 18:30

Bállal a templomért - Ének, tánc és tombola a jótékonysági programon

Nagysimonyi - Idén is sikeres volt a helyi alapítvány által szervezett jótékonysági bál. A rendezvény bevételét a templom felújítására fordítják.

Cseszkó Tamás

Balassi István helyi plébános alapította a Patrona Regni-Hungariae Alapítványt azzal a céllal, hogy támogatást szerezzen a helyi templom felújítására. Nem kevés forrásra van szükség, több mint 20 millió forintba kerülnének a munkálatok. A falu néhány lakója három évvel ezelőtt gondolt egy nagyot: úgy döntöttek, hogy jótékonysági bált rendeznek, a bevételt pedig a templom felújítására fordítják majd. Így volt ez idén is, a Balogh József Művelődési Ház ismét megtelt.

A programon részt vett Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, de a pákai plébániáról is érkeztek vendégek, valamint a Batthyány család is képviseltette magát az esten.

Ágh Péter országgyűlési képviselő és Balassi István plébános a harmadik nagysimonyi jótékonysági bálon Fotó: Ohr Tibor

A helyi óvodások műsorát követően a nemeskeresztúri asszonyok tánca következett, majd a Sárvári Fúvószenekar adott feledhetetlen koncertet. De jöttek néptáncosok is Sárvárról, Laczi Regina operettelőadása pedig szintén sokaknak szerzett emlékezetes pillanatokat. Orsós Réka verssel készült, majd a helyi fiatalok és szülők közös tánca varázsolt mosolyt a közönség arcára.

Bődi Gábortól, a rendezvény egyik főszervezőjétől megtudtuk, hogy a hajnalig tartó bálon tombolát is sorsoltak, a helyi és környékbeli felajánlásoknak köszönhetően sok értékes ajándék talált gazdára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!