Csendélet hórihorgas gémmel és harangvirággal

2016. december 28., 20:20 szerző: Ölbei Lívia fotós: Szendi Péter
Rábahídvég - Fotóriporternek kell lenni ahhoz, hogy ne hagyjuk észrevétlenül elsuhanni például ezt a látványt. Az alkatrészek, a hozzávalók ott vannak, de képet a fotós szeme csinál belőlük.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Vasi táj irodalmi háttérrel. Kedvünk volna szépen, lassan, finoman beleveszni ebbe a képbe Fotó: Szendi Péter

Mesebeli, ugye? Pedig ez maga a valóság. Gémeskút valahol Vas megyében, Rábahídvégnél. Az embernek kedve volna megállni mellette, közelebb menni hozzá, sőt talán oda is költözni, beleveszni a tájba. De legalább belenézni a kútba, a múltnak kútjába, amely mélységes mély. Vagy mondjuk inkább feneketlennek? Régi történeteket rejt a kút, az biztos. Sírást, nevetést, örömöt, bánatot, sorsokat.

Ez a rábahídvégi csendélet magában hordozza a magyar irodalmat is. És akkor már nemcsak a semmibe vesző téli tájat látjuk, hanem a lobogó tüzet is. És halljuk hozzá Arany János hangját a messzeségből. Kezdődik a Toldi. Hogy is tanították magyarórán? Elbeszélő költemény. „Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel/ Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel: / Óriás szúnyognak képzelné valaki, / Mely az öreg földnek vérit most szíja ki. / Válunál az ökrök szomjasan delelnek, / Bögölyök hadával háborúra kelnek: / De felült Lackó a béresek nyakára, / Nincs, ki vizet merjen hosszú csatornára.”

Ez az a versforma, amely úgy elringatja az embert, mint valami csendesen hullámzó tó, tavon himbálózó könnyű, de nagyon biztonságos csónak. Meg se kell számolni, minden sor 12 szótag, akaratlanul veszünk kis levegőt a közepén.

De mielőtt túlságosan nyugalomba ringatnánk magunkat, föltűnik a horizonton egy másik vers, néhány évtizeddel későbbről. Ady Endre zaklatta föl alaposan a 20. század elején az irodalmi közvéleményt „új verseivel”. Újabbak már nem is lehettek volna. Ezek közül való A Tisza-parton című. Mindössze kétszer négy sor: tűz és víz, ég és föld, menny és pokol. „A szívem egy nagy harangvirág”, bim-bam, bim-bam, mondja az első versszak, a ringató álomodozás. Ezt a finomságot zúzza szét egy csapásra a második: „Gémes kút, malom alja, fokos, / Sivatag, lárma, durva kezek, / Vad csókok, álom-bakók. / A Tisza-parton mit keresek?”

Ölbei Lívia

2016. december 28., 20:20 szerző: Ölbei Lívia fotós: Szendi Péter

Részletes műsor



Műsorok betöltése...