Puskás Aréna

2023.05.31. 21:15

A Sevilla hetedszer is megnyerte a döntőt

A Sevilla 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta az AS Romát a labdarúgó Európa-liga szerdai döntőjében, melyet a Puskás Arénában rendeztek.

MW

A spanyol csapat játékosai ünnepelnek a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla - AS Roma mérkőzésen a hosszabbítást követő büntetők után a budapesti Puskás Arénában 2023. június 1-jére virradóan

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A 35. percben az olaszok szereztek vezetést Paulo Dybala találatával, majd a spanyolok Gianluca Mancini öngóljával egyenlítettek az 55. percben. Bár a hátralévő időben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, azok kimaradtak, a hosszabbítás pedig már jóval óvatosabb játékot hozott, így a 11-esek döntöttek a budapesti fináléban. Az idegek csatáját a Sevilla nyerte 4-1-re.

Az andalúziai együttes hetedik döntőjét játszotta a második számú európai kupasorozatban és valamennyit megnyerte, míg a rómaiak mestere, José Mourinho hatodik európai kupadöntőjében először maradt alul.

A telt házas stadion közönsége nagyjából ötperces, de annál látványosabb, tüzes és fényjátékos elemeket tartalmazó felvezetést tekinthetett meg a csapatok kivonulása előtt. Mindkét klub szurkolói látványos élőképpel fogadták a kedvenceiket. A rómaiak bordó-sárgába borították a szektoraikat úgy, hogy kirajzolódott a "figli della lupa", azaz "a farkas gyermekei" szöveg, mellette pedig az olasz trikolor színei jelentek meg, míg a sevillaiak kifeszítettek egy hatalmas molinót, amelyen a kupát tartja egy ember, mellette római számokkal a trófea elhódításának hat évszáma szerepelt, valamint fölötte az "imperium nostrum" latin felirat, amivel jelezték, a sorozat csúcstartójaként az Európa-liga az ő területük.

Bár az első percekben nem alakult ki nagy helyzet, a felek egyáltalán nem óvatos, tapogatózó játékkal kezdtek, sőt, a védekező stílusáról híres Roma önmagához képest kifejezetten támadó szellemben lépett pályára annak ellenére, hogy azért a Sevillánál volt többet a labda. Az első helyzet is az olasz csapat előtt adódott, de Spinazzola ígéretes helyzetből a kapu közepe felé lőtt, így a marokkói Bono védeni tudott. Az első negyedóra után viszont kialakult a legvalószínűbbnek tartott taktikai forgatókönyv, azaz az andalúziai együttes meddő mezőnyfölényben futballozott, riválisa stabilan védekezett és ellentámadásokra rendezkedett be. A futballélményt valamelyest rontotta a játékosok egy-két keményebb belépője, de a játékvezető az első sárga lappal megfékezte a további durvaságokat. A Sevilla továbbra is többet passzolgatott saját térfelén, illetve a római 16-os és a felező között, de az olaszok akciói tűntek ígéretesebbnek, egy ilyenből aztán a bokasérülése miatt közel két hónap után először kezdő Dybala betalált, ezzel igazolva José Mourinho vezetőedző döntését. A játékrész végén és a hétperces hosszabbításában először szorult be igazán a Roma, de kivédekezte a szünetig hátralévő időt, igaz ebben szerencséje is volt, mert Rakitic 24 méterről a bal kapufát találta el.

A második félidő kezdetén is nagy fölényben futballozott a Sevilla az immár ötös védővonallal játszó Roma ellen, az egyenlítéshez mindössze tíz percre volt szüksége, ehhez azonban némi szerencse is kellett, mert Manciniről pattant a hálóba a labda. Az egyenlítés után rendezte sorait a Roma, így kiegyenlítetté vált a mérkőzés. A következő nagy helyzet a bordó-sárgák előtt adódott, de egy szabadrúgás után előbb Bono védett, majd a kipattanót öt méterről Ibanez nem találta el ziccerben. Az idő múlásával ismét egyre nagyobb fölénybe került a Sevilla, a rivális ellentámadásai pedig egyre szórványosabbá váltak, miután Dybalát lecserélte Mourinho. A videobírónak is volt dolga, ez alapján előbb egy Sevillának megítélt 11-est vont vissza a játékvezető, majd egy római beadás Fernando kezén változtatott irányt, a VAR azonban nem hívta ki a játékvezetőt, így ekkor sem következett büntető. A hajrában is a spanyolok próbálkoztak többet, de törekvéseiket nem koronázta siker, így hosszabbításba torkollott a mérkőzés.

A ráadásban is többet birtokolta a labdát a Sevilla, ugyanakkor a fölénye ezúttal teljesen meddőnek bizonyult a visszazáró olaszokkal szemben, rengeteget állt a játék az ápolások miatt, így szinte helyzet nélkül telt el a kétszer 15 perc. A kivételt a római védő, Smalling keresztlécre fejelt labdája jelentette az utolsó utáni pillanatban, a 131. percben. Az idegek csatájában pedig mind a négy sevillai betalált, miközben római oldalon csak Cristante, így spanyol diadallal zárult a budapesti finálé.

Európa-liga, döntő:
Sevilla (spanyol)-AS Roma (olasz) 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) - 11-esekkel 4-1
Puskás Aréna, 61 476 néző, v.: Anthony Taylor (angol)
gólszerzők: Mancini (55., öngól), illetve Dybala (35.)
sárga lap: Rakitic (65.), Lamela (109.), Jordan (121., pályán kívül), Montiel (124.), Ocampos (130.), illetve Matic (21.), Pellegrini (45.), Mancini (48.), Cristante (65.), Zeki Celik (74.), Zalewski (105.)

Sevilla:
Bono - Jesús Navas (Montiel, 95.), Badé, Gudelj (Marcao, 128.), Alex Telles (Rekik, 95.) - Fernando (Jordan, 128.), Rakitic - Ocampos, Óliver Torres (Suso, a szünetben), Bryan Gil (Lamela, a szünetben) - en-Nesziri

AS Roma:
Rui Patrício - Ibanez, Mancini, Smalling - Spinazzola (Llorente, a hosszabbítás szünetében), Cristante, Matic (Bove, 120.), Zeki Celik (Zalewski, a hosszabbítás előtt) - Pellegrini (El Shaarawy, a hosszabbítás szünetében), Abraham (Belotti, 75.), Dybala (Wijnaldum, 68.)

I. félidő:
35. perc: a félpályánál labdát szerzett a Roma, majd Mancini tökéletes ütemben ugratta ki a védők között kilépő Dybalát, aki a kifutó kapus mellett a bal alsó sarokba gurított (0-1).

II. félidő:
55. perc: Jesús Navas jobb oldali beadása után az en-Nesziri elől menteni igyekvő Mancini szerencsétlenül ért bele a combjával a labdába, amely így a kapuba vágódott (1-1).

Az Európai Labdarúgó Szövetség díjazta a magyar közmédiát

Emlékplakettel ismerte el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) az Európa-liga döntője közvetítéséért tett erőfeszítéseit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

A kitüntetést Papp Dániel, a közmédia vezérigazgatója és Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója vette át a szezon egyik legizgalmasabb és legfontosabb mérkőzésének tartott Sevilla-AS Roma összecsapás előtti estén rendezett gálavacsorán. Az UEFA a plakettel az MTVA-nak a legmagasabb szakmai és technológiai színvonalon megvalósított magyar sportközvetítések iránti elkötelezettségét is díjazta - tájékoztatta az MTI-t az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.

"A Sevilla-AS Roma döntő lesz minden idők legkomolyabb hazai közvetítése európai kupamérkőzésről" - mondta korábban a Nemzeti Sporthíradóban az M4 Sport csatornaigazgatója. Székely Dávid hozzátette, ehhez mérten készült a fináléra Magyarország legnézettebb sportcsatornája.

A közmédia a találkozót három felületen is élőben közvetíti: az M4 Sporton, a Kossuth Rádióban és az m4sport.hu oldalon. A Puskás Arénában berendezett, pályára néző stúdióban a kezdő sípszó előtt másfél órával kezdődő felvezető műsorban a nézők szakértők elemzéseivel mélyebb betekintést nyerhetnek a csapatok taktikájába és játékstílusába.

"Az M4 Sport 2015-ös indulása óta rengeteg sporttörténeti eseményről közvetített világszínvonalú stúdiójából, és döntött nézettségi rekordokat. A labdarúgótornák, az olimpiai játékok és a Bajnokok Ligája-finálék közül is kiemelkedő lesz a mai El-döntő. A közmédia legkiemelkedőbb munkatársakat felvonultató szakmai stábja dolgozik azon, hogy ez a történelmi esemény maradandó élmény legyen a magyar nézők számára. Büszkék vagyunk rá, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség is elismerte munkánkat, és az egész világ láthatja a magyar közmédia munkatársainak teljesítményét" - fogalmazott az MTVA vezérigazgatója az emlékplakett átvétele után. Papp Dániel, aki maga is a sport elkötelezett támogatója, azt ígérte, a nézők minden eddiginél összetettebb, látványosabb közvetítésre számíthatnak a közmédia csatornáin.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában