Nick

2016.06.26. 12:24

Csordás Tibor volt a nicki falunap sztárvendége, felléptek vállalkozó szellemű helyiek is

Nick - Nagy melegben, mégis nagy kedvvel zajlott a falunap tegnap Nicken. Ezt mindig az iskolai tanévzárást követően rendezik. Az összefogás jellemző erre a településre, ez látszott ezen a rendezvényükön is.

Némethy Mária

A mostani falunap abban különbözött az eddigiektől, hogy négy csapat összeállt, helyben főzött, így tudták vendégül látni pincepörkölttel-pörkölttel a nickieket. Aprított, szeletelt, kavart, s végül ételt kínált az önkormányzat, a tűzoltók, a vöröskereszt és a focisták csapata is. Ez nem volt kis teljesítmény részükről, hiszen árnyékban is majdnem harminc fok volt.

A falunapra mindig hazajönnek az innen elszármazott nickiek is (Fotó: Némethy Mária)

A közös ebéd után a vendégsereg be is húzódott a kultúrház nagytermébe, ahol sokan voltak kíváncsiak Kondor Imre élményeire. Az Afrikát többször megjárt hivatásos vadász Nicktől Afrikáig címmel filmet vetített arról, hogy egy csapattal együtt miként vadászott, horgászott Afrikában. Külön örömére szolgál, hogy évről-évre egyre több honfitársával is módjában áll megismertetni — vadászként vagy természetet és kalandot kedvelő utazóként - a Zambezi és az Oranje folyók közti területet. A nickiek tegnap láthattak olyan részleteket is, hogy mennyi zátonyra futott hajóroncs található az óceán partjának közelében, vagy miként fogott a lefilmezett csapat a partról cápákat.

- A mostani falunapnak az is az érdekessége, hogy elfogadta meghívásunkat egy országosan ismert zenész, Csordás Tibor, a hajdani Fiesta zenekar énekese - újságolta a rendezvény fő szervezője, Kissné Simon Mónika.

Láttuk a vendégként meghívott dr. Galántai György, a Sárvári Járási Hivatal vezetőjének érkezését. Őt Csorba József, Nick polgármestere köszöntötte. A polgármester falunapi köszöntőjében elmondta a nickieknek, hol tart a település, mire számíthatnak. Érdeklődésünkre így összegezte a falu jelenlegi állapotát:

- Robbanás előtti helyzetben vagyunk. Az elmúlt évek a csendes készülődés évei voltak, pénzt gyűjtöttünk önerőhöz, fejlesztésekhez. Az idei év a pályázások éve, több pályázatunk sikerében is reménykedünk.

Nicken szeretnék a kultúrház energetikai felújítását napelemekkel, külső hőszigetelését, az épület körüli terület parkosítását. Reménykednek abban is, hogy sikerül a Dózsa-köz és a Mező utca, valamint a Táncsics és Rába utcák második szakaszán a burkolat felújítása.

A falu közös ünnepe azt is jelenti, hogy ilyenkor hazajönnek a Nickről elszármazottak, hogy meglátogassák rokonaikat, ismerőseiket, belelássanak a falu jelenébe, hiszen a lelkük mélyén mind nickiek maradnak. Ők is látták tegnap a helyi vállalkozó szellemű lakosok műsorát, a Sok-szín-pad Társulat előadását, a Fergeteg Néptánc Egyesület és a helyi fiatalok zenekarának fellépését.

Este bállal zárult a kedélyes falunap Nicken, ahol tegnap a gyerekeknek is bőven jutott játszási lehetőség, a vöröskeresztesek pedig ingyen megmérték bárkinek a vérnyomását, vércukrát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!