Felújított utcákat hozott a tavasz a nickieknek

2017. május 30., 20:50 szerző: Cseszkó Tamás
komment
Nem volt hiány a programokból a faluban, ahol gyermeknapi rendezvényekkel, májusfa-kitáncolással és utcaátadóval ünnepeltek a nickiek.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Sokan voltak vasárnap délután Nicken, ahol ünnepélyesen is átadták a felújított Rába és Táncsics Mihály utcákat. A rendezvényen köszöntőt mondott Csorba József, a település polgármestere és Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője. Mint mondta, a falu állami támogatásnak köszönhetően ismét léphetett előre, hiszen az utcák felújítására nyert 20 millió forint központi támogatásnak köszönhetően tovább fejlődhet a település. A képviselő hangsúlyozta, továbbra is mindent meg kell azért tenni, hogy a lehetőségeket kihasználhassa falu.

Ágh Péter országgyűlési képviselő és Csorba József polgármester adták át a felújított Rába utcát
Fotó: Ohr Tibor

Az átadáson színes műsorral kedveskedtek a vendégeknek, közreműködött többek között Novák Elemér, a nicki Vöröskeresztes Asszonyok kórusa, valamint a Fergeteg Közhasznú Néptánc Egyesület is. A műsor után a májusfa elárverezése következett, majd a plébánia udvarára invitálták a megjelenteket, ahol beszélgetéssel, palacsintázással és szalonnasütéssel várták a vendégeket.

A gyermekek sem maradtak program nélkül, egyebek mellett kocsikázás, kézműveskedés várta a legifjabb nickieket, de olyan kulturális csemegék is szerepeltek a helyi gyermeknap programjában, mint a celldömölki KMKK Ultraviolák bábcsoportjának előadása. Délután a Fénykeresztnél gyűltek össze a helyiek, ahol a Passiót énekelték el, míg a Nyitott Kapuk Program keretében a Nick Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete is kitárta kapuit, megismertetve a helyiekkel munkájukat.

Cseszkó Tamás

2017. május 30., 20:50 szerző: Cseszkó Tamás

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...