Olvasó

2015.02.27. 10:49

A nagy háború emlékhelyein is Szent Márton nyomában járnak majd a szombathelyi cserkészek

A 350. számú Szent Márton Cserkészcsapat és a Szent György Lovagrend Vas Megyei Priorátusa az I. világháború százéves évfordulója kapcsán indította el 2013-ban a Nagyapáink háborúi címet viselő emlékező sorozatot.

Civil Tudósítónktól

Az idei év is tartogat a Nagy Háborúhoz kapcsolódó évfordulót, hiszen Olaszország 1915. május 23-án hadat üzent a központi hatalmaknak. Egy hónap múlva el is indultak a hadműveletek, melyek során sok szenvedéssel járó újabb frontvonal nyílt. Ehhez kapcsolódóan az idei év legfontosabb eseménye lesz a július 2-4. közé szervezett  zarándoklat, melynek során felkeresik az olasz-szlovén határ közelében található Szent Márton titulusú templomokat. Az utazás fontos célja a valamikori front mögött épített Segeti katonai tábor közelében állított emléktábla átadása, mely a tábor Szent Márton kápolnájára emlékezik. A zarándoklat lelki vezetője Schauermann János, a szombathelyi Szent Márton Plébánia plébánosa lesz.

Solkan magyar katonai temető: Tóth Robert és Fülöp András

Az ötlet a cserkészcsapat vezetőjétől, Fülöp Andrástól jött. Elkezdődött a zarándoklat szervezése. A három nap alatt az érdeklődőkkel felkeresnek számos I. világháborús helyszínt. Száz évvel ezelőtt Doberdó, Isonzó, Görz (Gorizia) Monte San Michel szinte fogalmakká váltak, a napi jelentések állandó helyei lettek. Az út során a hadijelentések fontos helyszíneit szakvezetéssel látogatják meg.

Log Pod Mangartom faluja az emlékút első és egyben a legészakibb pontja. Az ottani I. világháborús temetőben is fekszenek magyar hősi halottak. Kevesen, mert többnyire hegyi harcokra kiképzett osztrák és bosnyák katonák harcoltak ott. Majd a kétszintes Kluže erődnél gyalogos túra indul egy alagúton át a 620 méter magas Hermann erőd romjaihoz.

Tóth Robert, Schönek Tamás, Kirchknopf Mihály

Kobaridba, vagyis a korabeli Caporettóban, a híres áttörés városában a múzeum nagyon gazdag I. világháborús látnivalói kerülnek terítékre. Itt törték át a központi hatalmak 1917. október 24-én az olasz frontvonalat, véget vetve az Isonzó melletti harcok sorozatának. A város fölé emelkedik a Szent Antal templom köré épített, 7000 olasz katonának a maradványait rejtő emlékmű (osszárium).

A résztvevők megtekintik a Doberdó-fennsík emlékhelyeit is. A körülbelül 40 kilométer hosszú ottani frontszakaszon két és fél év alatt az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország fájdalmasan sok katonát veszített. Felkeressük Doberdó nagy hegyét, a 275 méter magas Monte San Michele a fennsík központját, ahol háborús emlékhelyek, eredeti formájában meghagyott védelmi szakaszok, kavernák, ágyúállások vannak.

Foglianóban Ferenc pápa is nemrég az elesett katonákért imádkozott, így a zarándoklat útja is a település I. világháborús osztrák-magyar katonai temetőjébe fog vezetni.

Ezután kerül sor a zarándoklat legfontosabb eseményére, a tábori szentmisére, az egykori Segeti katonai táborban lévő Szent Márton kápolna helyén, és a közelben lévő Kostanjevica na Krasu település mellett információs tábla átadására (mely a kápolna feltételezett helyére utal). A zarándoklat során lehetőség lesz Aquileia ókeresztény mozaikjának megtekintésére, mely messze földön híres, nagy kiterjedése és szépsége miatt, és késő délután Gradóban Adriai- tengerpart híres fürdőhelyén lehet megmártózni a tengerben.  Elmennek a Bledi tóhoz, amely Szlovénia gyöngyszeme, imádkoznak Brezjében, a szlovénok legfontosabb Szűz Mária kegyhelyén.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!