Diktatúrák végnapjai – Az igazi értelmiség mindig ellenzéki

Előadásának a Diktatúrák végnapjai címet adta, hangsúlyozva: az igazi értelmiség mindig ellenzéki volt, erős kritikával illette a rendszert. Példaként említette Balzacot és Tolsztojt, akik bírálták az akkori rendszert, miközben közfelháborodás fogadta mindkettőnek a műveit, néhányat be is tiltottak.

A Rákosi- majd a Kádár-korszak irodalmi életéből megemlítette Csoóri Sándor író, költő nevét, aki a kor ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselője volt. Írásaiban bátran kritizálta a diktatúra személyiségromboló hatását, műveire szamizdatként tekintettek.

„Bármikor, bárkivel, bármi megtörténhet” idézte Kertész Imre, a nemrég elhunyt Nobel-díjas író szavait az előadó, ha bármilyen hatalom fenyegeti a demokrácia határait, azt az íróknak tudniuk kell esztétikusan kezelni.

Bodor Ádám erdélyi magyar író köpönyegéből bújt ki Dragomán György – mondta Gogolra emlékeztetvén, mosolyogva a tanár úr, akinek a fiatal író és felesége, Szabó T. Anna költőnő személyes jó barátai.

A Marosvásárhelyen született és már Szombathelyen érettségizett Dragomán első írásait ő jelentette meg a Jelentkezünk című folyóiratban.

Dragomán műveit azóta 32 nyelvre fordították és jeles kritikusok szerint A fehér király című regénye egyszerre felkavaró és felbecsülhetetlenül értékes; Fűzfa szerint Petőfi versei után a legismertebb magyar mű a világon.

Művészien komponált és lélegzetelállítóan sokkoló regény a Ceausescu-diktatúráról, a velejéig romlott társadalomról a tizenéves kisfiú, Dzsátá szemszögéből. A mű nyelvezete spontán, keresetlen egyszerű szöveg, de olyan különleges, bájos szépsége van, hogy csodát tesz az emberrel, életszeretettel tölti meg az olvasót és felcsillan általa a remény, hogy ez a világvége nem lehet maga a végső igazság

Parti Nagy Lajos a kortárs magyar irodalom egyik legtehetségesebb alkotója, aki írt verset, regényt, drámát és még a műfordítás sem idegen tőle, a hazai posztmodernizmus meghatározó egyénisége – folytatta előadását az irodalomtörténész. Korunk egyik legnagyobb nyelvművésze, igazi hazájának a magyar nyelvet tartja:

„Nem nagyon van olyan szókapcsolat, amit még ne mondtak volna el. Ami érdekessé teheti, hogy én hogyan tudom ezeket egyfajta új hitelességgel egymás mellé tenni – a valóság össze nem illő elemeit” – nyilatkozta magáról az író.

Sárbogárdi Jolán álnéven írta meg „A test angyala” című regényét, ami egy felszínes életet élő nőről szól, paródiának tekinthető, és azt a fajta jelentéktelenséget ábrázolja, ami a diktatúrára jellemző.

Hősöm tere című műve a humor és a dráma határára kalauzolja el az olvasót, káprázatos szatíra, egyszerre hátborzongató és szellemesen sziporkázó.

A történet narrátora egy író, akit állandóan fenyegetnek az óriásgalambok, Tubicáék, a butaság a hatalommal karöltve.

Fűzfa Balázs említést tett még az írónak az Élet és Irodalom Páratlan oldalán heti rendszerességgel közölt álmeséiről, amelyek „Fülkefor és vidéke” címmel könyvben is megjelentek, valamint a Grafitnesz verseskötetről, amelyből idézett is a hallgatóknak.

Az előadás utolsó harmadában Péterfy Gergely író munkásságát elemezte, részletesen beszélt az irodalomszerető közönségnek a „Kitömött barbár” című regényéről.  A mű, amelyet Péterfy 10 éven át írt, a fekete bőrű, művelt bécsi Angelo Soliman és a műveletlenebb Kazinczy Ferenc barátságának története, ahol a bőre színe miatt mégiscsak Angelo a kitaszítottabb.

A nagyon mai történet elsősorban az idegenség, a kiszolgáltatottság problémájáról szól, Fűzfa szerint klasszikus regényélmény, ismerősek a mondatok és a cím is zseniális.

A diktátor kis hányadban bennünk van, de az írók segítenek abban, hogyan tudjuk kiűzni magunkból, és ne fosszuk meg magunkat a szabadság élményétől.

A civilizáció arról szól, hogyan tudjuk az ösztönöket kezelni, és ne engedjük meg az embertelen cselekedeteket, mert visszafordulni nehéz.

Tátrainé Kulcsár Irén