Olvasó

2017.07.17. 14:27

Gyermektábor Crikvenicában

Július első hetében egy programokban gazdag, felejthetetlen hetet töltöttünk Horvátországban. A Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola által szervezett táborban három általános iskolából (Tolnay, Felsőbüki, Bersek) 39 tanuló, 7 középiskolás és 9 kísérő vett részt.

Olvasó

A hagyományos programokat idén a „Segítés Városa” projekt gazdagította. Öt szombathelyi mentős segítette két napon át az újraélesztés megismertetésén keresztül az egymásra figyelés és segítés motivációinak elsajátítását, megalapozását. Ezen kívül sok időt töltöttünk a tengerparton, strandoltunk, megnéztük a zagrabi állatkertet, hajókiránduláson voltunk Vrbnikben, fagyiztunk, fárasztottuk magunkat a vízi ugrálóvárban, részt vettünk homokvárépítő versenyen, vízi sportversenyeken, jelmezversenyen, játékos, ügyességi versenyeken. A kézműves foglalkozáson hűtőmágnest készítettünk emlékként. Kuterevoban meglátogattuk a medveparkot, ahol az anyjukat valamilyen oknál fogva elvesztett medvebocsoknak adnak meg minden gondoskodást. Az utolsó esti karaoken elhangzott magyar dalokat még a turisták is élvezettel hallgatták az utcáról.

Köszönjük mindazoknak, akik támogatásukkal hozzájárultak a tábor sikeres lebonyolításához.

Imre Julianna, táborvezető

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!