Olvasó

2015.09.02. 12:25

Osztály vigyázz! – 50 éves osztálytalálkozót tartottak Meggyeskovácsiban

Meggyeskovácsi – Az elhunyt tanárok sírjának felkeresésével, majd szentmisével kezdődött az ötvenéves osztálytalálkozó augusztus 29-én az 1965-ben elballagott egykori nyolcadik osztályosok számára.

Civil Tudósítónktól

Szentmise után az öregdiákok ötvenes számot viselő lufikkal a kezükben, énekelve vonultak az iskola falán elhelyezett emléktáblához, ahol mécsest gyújtva emlékeztek meg az elhunyt tanárokról és diáktársakról. Az elmúlt ötven évet jelképezve egyszerre engedték magasba a héliumos lufikat.

Az iskolába érkezve köszöntötték a település polgármesterét, Haller László és Molnár Szabolcs plébánosokat, illetve Bugovics Imre tanár urat, aki egykor még tanította az osztályt. Németh Miklósné (Orbán Ilona) mint hetes, jelentett is – a már elhunyt egykori osztályfőnök, Kiss György helyett Bugovics Imre tanár úrnak. Elhangzott: az osztály létszáma 29 fő, jelen van 16 fő. A 21 tanulónak kiküldött meghívóra mindenki visszajelzett. Betegség miatt két fő, családi ok miatt szintén két fő igazoltan van távol. Kilencen már elhunytak, emlékük előtt egyperces felállással adózott az osztály.

Majd osztályfőnöki óra következett, amelynek keretében mindenki elmondta életének eddigi történetét. Végül az öregdiákok emléklappal a kezükben búcsúztak az iskolától és egymástól.

Az osztálytalálkozó megszervezésében,  a vendéglátásban a meggyeskovácsi polgármesteri hivatal dolgozói nyújtottak segítséget a jubilálóknak.

Varga Zoltánné

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!