Olvasó

2013.04.15. 15:04

Szólaljanak meg a lemondott jáki képviselők is!

Az elmúlt időszakban többen kérdezték tőlünk, hogy mi az oka lemondásunknak. Az ok tényleg régebbre vezethető vissza.

Amikor megválasztottak bennünket, úgy gondoltuk, hogy a köz érdekeit úgy lehet jól képviselni, ha világos, átlátható a falu működése, és bármikor bárki előtt vállalható, amit csinál a testület, a polgármester és a hivatal. Ezzel szemben folyamatos harcot kellett vívni bizonyos, a demokráciában természetes dolgokért. Például: a testületi ülést időben és hozzáférhetően hirdessük meg, az ott tárgyaltakról írásos előkészítést kapjunk; az ülések jegyzőkönyvét kapjuk meg, és az legyen a falu bármely lakója számára hozzáférhető; az ülések hangfelvételét legalább két évig őrizzék meg, és a jegyzőkönyvbe minden fontos dolog kerüljön bele, hiszen az közokirat; a képviselők gyakorolhassák jogaikat és teljesíthessék kötelezettségeiket, vagyis minden szükséges információt kapjanak meg ahhoz, hogy felelősséggel dönthessenek. És még sorolhatnánk...

Ezek a dolgok mindig döcögősen mentek. Információt többnyire csak szóban kaptunk, sokszor ellentmondóakat, ha valaki többet akart tudni, mindig volt kifogás, hogy miért nem lehet ezt vagy azt megnézni. Persze egy faluban mindig vannak jólértesültek, akik tudnak tuti információkat az önkormányzat vagy a polgármester viselt dolgairól, amelyek vagy igazak, vagy nem. Ezeknek nehéz utánajárni. Az utóbbi időben névtelen levél és egyéb kiszivárogtatott hírek következtében írásban és szóban feltett kérdéseink után bebizonyosodott, sajnos több dolog van, ami nem alaptalan. Mint kiderült,  összeférhetetlenség van a polgármester és a fia, mint intézményvezető posztja között, amely már 2009 óta fennáll, és a törvény őre, a jegyző sem hívta fel rá a figyelmet. A dolog ma is csak papírforma szerint oldódott meg. Vannak továbbá jogtalanul kifizetett szociális segélyek, valamint a testület tudta nélkül családtagokkal kötött többmilliós szerződések és egyéb megbízások, amelyek még a testület számára sem nyilvánosak. Kiderült az is, hogy bizonyos levelek nem az irattárban landolnak, és fontos dokumentumok nem, vagy csak külön kérésre kerülnek a képviselők elé. A Ják Fejlődéséért Alapítvány sem törvényesen működik. Vannak, akik kilenc év után tudták meg, hogy tagjai a kuratóriumnak, és talán még döntéseket is hoztak a tudtuk nélkül.

A falu gazdasági helyzete sem rózsás. Annak ellenére, hogy egy fillér tiszteletdíjat sem vettünk fel, sőt a dolgozók bizonyos juttatásai is csökkentve lettek, a hiány nem mérséklődött. 2011-12-ben kapott a falu több mint 80 millió forint ÖNHIKI-t, tavaly átvállalt a kormány közel 70 millió forint hitelt, mégis az év végén volt még több mint 60 millió forint kifizetetlen számla és 30 millió forint hiteltartozás. Tényleg voltak jelentős és időszerű fejlesztések, de ezeknek 95 százaléka pályázati pénz. Így nyertünk mintegy 280 millió forintot óvodára, iskolára és játszótérre, de voltak kisebb értékű pályázatok is, és kapott a falu 150 millió forintot a templomra. Saját erőből nem sokat tudtunk fejleszteni.

Ezek után az idei költségvetést több mint 60 millió forint forráshiánnyal terjesztette elénk a polgármester. Mi úgy gondoltuk, változtatni kell a gazdálkodáson, és ezért nem fogadtuk el. Ötórás tárgyalással sem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy láthassuk, milyen megbízásos szerződések vannak még, amelyekről nem tudunk. A pénzügyi és gazdasági bizottság sem végezte el a feladatát, amelyre az SZMSZ kötelezte, nevezetesen nem ellenőrizte (ellenőrizhette) havonta a számlákat és kifizetéseket. Mivel az utolsó tárgyalásra a költségvetés minden változtatás és kompromisszumkészség nélkül úgy került elénk, hogy ha nem fogadjuk el, nem kap a falu normatívát. Úgy döntöttünk, hogy nem vitázunk tovább, hiszen ha szép szóval nem jutunk előbbre, akkor egy faluban nem vezet jóra a viszálykodás. A falu, a dolgozók érdekeit nem akartuk csorbítani, de a továbbiakban nem kívánunk részt venni a vezetésben, nem adjuk nevünket ehhez a gazdálkodásfilozófiához.

Szemes István kampány ízt érzett a lemondásunkban. Ha kampányolni akartunk volna, akkor feloszlatjuk a testületet, hisz többségben voltunk. Ettől jobb lett volna a helyzet? Jákon nem jellemző a pártpolitika, legfeljebb mi voltunk a szem(-es)telenek, mert többet szerettünk volna tudni, mint amit egyesek akartak. Az világossá vált előttünk, hogy egy polgármester  legyen az bármilyen politikai beállítottságú , ha bizonyos információkat nem akar a testület és a falu tudtára adni, azt könnyen megteheti, nem nagyon lehet ezt szép szóval kikényszeríteni, főleg ha ebben még a jegyző és egyes elkötelezettek is szolga módon támogatják. A hivatalos ellenőrző szervek is tehetetlenek az ilyen hozzáállás megváltoztatásában. (Vajon akkor minek vannak?) A jog meg értelmezés kérdése. A közpénz pedig az adófizetők pénze, aminek átlátható, tisztességes felhasználásáért, a falu gazdálkodásának biztonságáért a mindenkori testület a felelős. Ennek a kötelezettségünknek, valamint az egyik oldal elvárásainak így nem tudtunk, azoknak pedig, akik csak bábunak gondolják a testületet, nem akartunk megfelelni. A káromkodós, kiabálós ülésekből pedig elegünk volt. A dolgot mi itt lezártnak tekintjük, ha valaki többet akar tudni, hallgassa meg az ülések hangfelvételeit, amelyek elvileg a jegyzőnél vagy a www.jakihirmondo.hu honlap szerkesztőjénél rendelkezésre állnak. Mi nem akartunk sajtóban üzengetni, de ha már az egyik fél nyilatkozott, akkor nekünk is kötelességünk  főleg a ránk szavazók iránti tiszteletből  elmondani a véleményünket. Még akkor is, ha arra az első cikk megjelenése előtt nem kértek minket.

A lemondott jáki képviselők:
Janny Csaba, Kiss Ferenc, Németh Erika, Rácz Károly

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!