Örség

2015.07.23. 18:27

Két napig lepkészek fürkészik az Őrséget

Ispánk - Először gyűltek össze ilyen nagyszabású találkozóra Magyarország lepkészei. Elméleti előadások és gyakorlati programok is színesítik a kétnapos konferenciát.

Bakos Ágnes

– Összesen körülbelül száz lepkész van Magyarországon, és most negyven itt van az I. Országos Lepkész Találkozón – mondta el dr. Szentirmai István, a kétnapos fórum egyik szervezője. Hangsúlyozta, hogy az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, a Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület és a kercaszomori Természeti Örökségünk Alapítvány közösen hívta életre a rendezvényt. Ahogy dr. Szentirmai István fogalmazott, kísérleti a program, nem tudták, milyen lesz az érdeklődés. Hagyományos lesz a találkozás, ha nem is évente, de kétévente összegyűlhetnek a lepkészek. Valószínűleg vándorgyűlésszerűen működik majd a találkozó, nem mindig az Őrségben.

I. Országos Lepkész Találkozó résztvevői. Fotó: Szombathelyi Ervin

Dr. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója kiemelte: lepkékben az egyik leggazdagabb nemzeti park az országban az Őrség. – Indikátorfajok is vannak a lepkék között, ez azt jelenti, hogy jelzik, ha a természet állapota romlik. Ilyen a hangyaboglárka, amiből bőven az Őrségben – mondta az igazgató.

Nagy gyöngyházlepke. Fotó: Havas Márta

Az első országos lepkész szakmai fórum az Őrségi Lepkekalandhoz kapcsolódik, azt már harmadszor rendezik meg. A hétvégén az érdeklődők tapasztalt lepkészek segítségével, túrákon ismerkedhetnek meg a lepkék életével és természetvédelmi helyzetével. Lehet, hogy új fajt fedeznek fel a szakemberek, pontosabban olyan lepkefajt, ami korábban jelen volt, de eltűnt egy ideje – mondta el dr. Markovics Tibor. Igazi kihívás lesz a civil érdeklődőknek a lepkemegfigyelő verseny, abban ugyanis a profi lepkészek is részt vesznek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!