Örség

2015.10.08. 08:27

Medvetalp áfonyával - Együtt ünnepeltek az őrségi vadászok

Őriszentpéter - Három őrségi vadásztársaság, az őriszentpéteri Őrség, az ugyancsak őriszentpéteri Széchenyi Zsigmond és az őrimagyarósdi Vadása Vadgazdálkodási Egyesület közösen rendezték meg a IV. Őrségi Vadásznapot. Az idei eseménynek az őrimagyarósdi vadászok voltak a házigazdái.

Kálmán György

A régiós vadásznap rendezésének ötlete Gömbös Mátyástól, a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság vadászmesterétől, a Magyarszombatfai Vadászati Kiállítás tulajdonosától származik. Négy évvel ezelőtt Magyarszombatfán, a kiállítás épületének parkjában rendezték az elsőt, és ekkor határoztak a folytatásról is. A vadásznap állandó helyszínéül Őriszentpétert jelölték meg, és döntöttek arról, hogy a rendezést a három vadásztársaság évente váltva végzi. A térségben korábban az Őrségi Vadpörkölt-főzőversenyen volt az a színtér, ahol randevút adtak egymásnak a régió vadászai. Ez a rendezvény az elmúlt években beágyazódott a vadásznap programjába, és annak egyik fő attrakciója lett. A fővárosból, a megye több részéről és a szomszédos Szlovéniából is érkeztek csapatok a főzőversenyre. Az alapanyagot, a vadhúst, mint ilyenkor mindig, a vadásztársaságok biztosították. Több mint egy tucat helyen lobbant lángra a tűz a verseny kezdetekor, ám nem mindenki mérette meg magát, voltak akik csak hobbiból, a barátság kedvéért főzőcskéztek egy jót.

Hintón érkezik az előző este elejtett szarvasbika a vadásznapi ünnepségre. Fotó: Simon Attila

A vadásznapra érkezőket a megnyitó ünnepségen Mosolits Ernő, a Vadása Egyesület elnöke köszöntötte, majd egyebek mellett arról beszélt, hogy a rendezvény fontos szerepet tölt be a vadászok, vadásztársaságok megítélésében. Hozzátette, a vadásznapokon megismerhető a vadásztársaságok munkája, a vadgazdálkodási eredményeik, és ezáltal javul a társadalmi elfogadásuk. Ezért is jó, hogy annak idején Gömbös Mátyás életre keltette ezt a programot, köszönet jár érte.

Mosolits Ernő, a Vadása Vadgazdálkodási Egyesület elnöke köszönti a Vadásznap résztvevőit

A megnyitó beszédet követően Gagyi István, az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Szervezetének és a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének elnöke mondott ünnepi beszédet. Örömét fejezte ki, hogy az országos és a megyei vadásznapok mellett egyre több helyen rendeznek térségi rendezvényeket is. A vadásztársaságokban végzett tevékenységet ilyen alkalmakkor lehet szélesebb körben megismertetni az emberekkel. A régiós vadásznapoknak is köszönhető, hogy az utóbbi években jelentősen javult a vadászat és a vadászok megítélése. – A vadászat szigorúan szabályzott tevékenység, felkészültnek kell lennie annak, aki elsüti a fegyverét – mondta az elnök, majd arról szólt még, hogy a kormányzat az új törvény megalkotásával letette a hitét a vadászat mellett.

Erről az új törvényről a megnyitó ünnepség előtt tartott rövid ismertetőt dr. Bilonka Béla. Hangsúlyozta, hogy a vadászatnak és a vadgazdálkodásnak a hosszú távú stabilitás tesz jót. Az új törvénnyel ezt kívánják elérni.

Gagyi István ünnepi beszédet mond a Vadásznapon, háttérben a Baranya Vadászkürt Együttes tagjai

A Baranya Vadászkürt Együttes műsora színesítette az ünnepséget. A hallgatóságot megismertették a különféle terítékszignálokkal, és a Hubertus misén is ők működtek közre. Amíg a hivatalos programok zajlottak, elkészültek a pörköltek és az egyéb finomságok. A zsűri döntése alapján a pörkölt főzőverseny győztese Fülöp Tamás, a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság tagja lett. A második helyen Farkas Miklós, az Őrség vadásztársaság vadásza végzett, megelőzve a szlovén vadászokat, Roman Oszkárt és Kercsmár Istvánt. A vadásznap főzőversenyének kuriózuma, hogy a különdíjat Szendi Horváth Gábor által készített halászlé kapta, a zsűri különdíja pedig Gaál Gyulának jutott, aki medvetalpat kínált áfonyával. Az ebédet követően baráti társalgással, sok-sok nosztalgiával és hangulatos cigányzenével telt el a délután.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!