Diplomáciai kapcsolatok

2024.03.15. 15:23

Szijjártó Péter: egy erős RMDSZ nagyban hozzájárul a kapcsolatok fejlesztéséhez Magyarország és Románia között (videó)

Minél erősebb a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselete a romániai politikában, annál jobban lehet támaszkodni a pártra a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Sepsiszentgyörgyön.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral közös sajtóértekezletén azt hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében az erdélyi és a székelyföldi magyarság a legbiztosabb és legfontosabb alapot tudja adni.
Nekünk, magyaroknak az érdekünk tehát, hogy minél jobb legyen a kapcsolatunk Romániával, húzta alá.

Szijjártó Péter ünnepi beszédét Sepsisztengyörgyről itt tudja megtekinteni:

Magyarországnak érdeke, hogy Románia beléphessen a schengeni övezetbe

Szijjártó kifejtette, hogy ennek praktikus okai is vannak, például az, hogy tavaly ismét megdőlt a kétoldalú kereskedelmi forgalom csúcsa, és mára a szomszédos ország vált a magyar gazdaság harmadik legfőbb exportpiacává. 

Ha azt nézem, hogy az elmúlt tíz esztendő során több mint a duplájára tudtuk növelni a kereskedelmi forgalmunkat és a Romániába irányuló kivitelünket is, akkor az világosan mutatja azt, hogy gazdasági szempontból is stratégiai jelentősége van a két ország együttműködésének

– mondta, majd hozzátette:

És érdekünk az, hogy ezt időről időre továbbfejlesszük. Nekünk érdekünk az, hogy Magyarország és Románia minél több ponton kapcsolódjon egymáshoz, értem ezt a szó átvitt, de szoros értelmében is.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarországnak is érdeke, hogy Románia minél előbb beléphessen a schengeni övezetbe, a kormány ezért az európai uniós soros elnöksége idején is meg fog adni ehhez minden támogatást.

Ez részben gazdasági érdekünk, részben pedig a magyarországi és az Erdélyben és Székelyföldön élő magyarság közötti kapcsolattartást is jelentős mértékben meg fogja könnyíteni

– mutatott rá.

Szijjártó Péter Sepsiszentgyörgyön töltötte március 15-öt.

Magyarország nem avatkozik be a román választásokba

Kitért arra is, hogy Románia részleges, repülőterein keresztüli schengeni csatlakozását kihasználva, és az RMDSZ kitartó szorgalmazása nyomán, a magyar kormány és a Wizz Air együttműködésével júniustól közvetlen légi járat fogja összekötni Budapestet és Brassót. Emlékeztetett arra, hogy az idei választási szuperév lesz Romániában, amelynek során négy választást is rendeznek.

Természetesen Magyarország részéről semmifajta beavatkozási kísérletre nem kell számítani, de azt a jogot azért fenntartjuk magunknak, hogy szurkolhassunk. És szurkolni is fogunk az RMDSZ-nek és az RMDSZ jelöltjeinek is, mégpedig azért, mert minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikai életben, annál nagyobb mértékben tudunk támaszkodni az RMDSZ-re abban, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai még jobbak, még stratégiaibb jellegűbbek, még stabilabbak legyenek

– közölte.

 

Ezért arra kérem nagy tisztelettel a Székelyföldön, Erdélyben és egész Románia területén élő magyarokat, hogy minél nagyobb arányban vegyenek részt a romániai választási szuperév szavazásain

– fűzte hozzá. A miniszter végül reményét fejezte ki, hogy a kampány során minden politikai párt és minden politikai szereplő meg tudja majd őrizni a méltóságát, és nem kell a nemzeti közösségekkel, különösképpen a magyarokkal szembeni uszítással találkozni.

Mi, magyarok a kölcsönös tiszteletre alapítjuk a külpolitikánkat, a kölcsönös tiszteletre alapítjuk más országokkal, más közösségekkel való viszonyunkat, és őszintén remélem, hogy ez a tisztelet az idei évben is kölcsönös lesz

– fogalmazott.

Én azt gondolom, hogy ha a többségi nemzet megadja a nemzeti közösségeknek, a kisebbségeknek a tiszteletet, akkor azzal a saját maga méltóságát is meg tudja őrizni. És hogyha a nemzeti közösségek, kisebbségek megélhetik, megőrizhetik önazonosságukat, identitásukat, akkor azzal erősítik, és nem gyengítik azt az országot, ahol élnek

– vélekedett.

Ezért sok sikert kívánunk Romániának az idei esztendőre, négy választást lebonyolítani nem kis dolog (.) Ezzel együtt pedig szurkolunk az RMDSZ-nek és az RMDSZ jelöltjeinek, hogy egy minél erősebb magyar képviselet a romániai politikában hozzá tudjon járulni Magyarország és Románia még jobb együttműködéséhez

– összegzett.

Porondon a NATO-főtitkár választás

Szijjártó Péter a Klaus Iohannis román elnök NATO-főtitkári jelöltségével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a választás eredményét ma nagyjából akkora eséllyel lehetséges megjósolni, mint a hétvégi lottósorsolás számait.
Kiemelte: a magyar kormány egészen biztosan nem fogja támogatni Mark Rutte jelöltségét, miután a leköszönő holland miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy hazánkat térdre kell kényszeríteni. 

Egy ilyen, bizalomra épülő védelmi szövetségben mi olyan embert nem tudunk támogatni, aki térdre akar kényszeríteni minket

– szögezte le.

Ugyanakkor annak örülünk, hogy van végre egy közép-európai jelölt. A NATO-nak korábban soha nem volt Közép Európából származó főtitkára. Most van egy közép-európai jelölt, ez jó hír. Hogy ebből majd mi jön ki, még nem tudjuk, most így állunk

 – közölte.

Dubaiba ugyan nem utazott el, de egy videót onnan is közzétett a külügyminiszter.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában